Sport

Labdarúgás: az óriásölő Dorogi FC lesz a SZEOL vendége vasárnap

Labdarúgás: az óriásölő Dorogi FC lesz a SZEOL vendége vasárnap

2016. december 3., szombat
Labdarúgás: az óriásölő Dorogi FC lesz a SZEOL vendége vasárnap
szeol-zte007kf

Két hazai találkozóval zárja az őszi szezont a SZEOL: hétvégén a Magyar Kupából az MTK-t búcsúztató Dorog látogat a Tisza-partra a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában.

Régóta várnak a SZEOL-nál egy újabb bajnoki győzelemre: a szegedi csapat zsinórban kilenc mérkőzésen szenvedett vereséget a Merkantil Bank Ligában és ezen időszak alatt mindössze egy gólt sikerült szereznie, ellenben kapott huszat. Az edzőváltáson átesett együttes kispadján múlthéten mutatkozott be

Lóczi István

vezetőedző, ám Nyíregyházán a korábbi forgatókönyv szerint alakultak a dolgok és a SZEOL 1-0-ás vereséget szenvedett a Nyírségben.

Halkó Pál, a SZEOL SC ügyvezetője az alábbiak közlésére kérte meg szerkesztőségünket: A SZEOL SC szurkolótábora, az ultra szurkolók kiválóra vizsgáztak a bajnoki idény során. Hangos, kitartó szurkolással az első mérkőzéseken győzelemhez segítették csapatunkat. Legutóbb Nyíregyházán is, povokációnak, ellenséges környezetnek kitéve mindvégig a lehető leg sportszerűbben, az ellentábor viselkedését, stílusát nem átvéve, lelkesen buzdították a szegedeieket. Az egyetlen hangos petárda eldurrantása azonban így is újabb - bár a korábbiaknál enyhébb mértékű - ezúttal 50.000 Ft-os büntetést eredményezett, immár negyedszer a bajnokság során. Tisztelettel kérjük a szurkolókat, hogy ezúttal is, nehéz helyzetünkben, a reményt nem feladva, minél magasabb létszámmal biztassák, űzzék - hajtsák csapatunkat, de csakis megengedett, sportszerű eszközökkel élve, példamutatóan! Köszönjük!

Az őszi szezonból két forduló maradt hátra,

Beretka Péterék

előbb a Dorogot fogadják hazai pályán, majd szintén hazai környezetben játszanak városi rangadót a Szeged-Grosics ellen a téli szünet előtt. A Dorog ellen biztosan nem számíthat Lóczi István a Szpari ellen a kiállítás sorsára jutó

Lévai Norbertre

. A SZEOL egy szöglet utáni Vámos fejesgóllal szenvedett vereséget Nyíregyházán és ahogy a vezetőedző is elmondta, ennyivel mindenképpen jobb volt múlt vasárnap a Spartacus. Az ellenfél is bajnoki vereségből érkezik a Tisza-partra, a Dorog a Békéscsaba ellen 2-0-ra kapott ki. A dorogi csapat egyébként a tabella tizenötödik helyén áll 22 megszerzett pontjával, de legutóbbi négy bajnokijukon ők sem ünnepelhettek győzelmet.

Németh Szabolcs

együttese hatszor gyűjtötte be a három pontot az eddig lejátszott mérkőzéseken, de idegenben csak a Balaton-parton tudtak nyerni. "Ezen a héten is megvoltak a szokásos problémáink, ugyanis a Felső-Tisza parti Stadiont már korábban bezárták, így előrodult a héten hogy félhomályban kellett edzenünk. Szerencsére a klub közbenjárásával két edzést el tudtunk végezni Mórahalmon, de nem lehet optimálisnak nevezni a felkészülésünket a hétvégi bajnokira" mondta el portálunknak Lóczi István. "A hangulat nem rossz a csapaton belül. A Nyíregyháza ellen szervezetten futballoztunk, szeretnénk hasonlóan játszani a Dorog ellen is." Nagy önbizalommal érkezhetnek ugyanakkor a dorogiak Szegedre, ugyanis nem kis bravúrt hajtottak végre hétközben a Magyar Kupában:

Bor Dávid

góljával 1-0-ás győzelmet arattak az első osztályú MTK ellen, ezzel pedig bejutottak a legjobb 16 közé, ahol majd a Vasas vár rájuk. A másik oldalról nézve viszont akár vissza is üthet ez a nagy siker, ugyanis kevesebb idejük maradt a vendégeknek a pihenésre és a SZEOL feltérképezésére. "Azért az egy teljesen más csapat volt az MTK ellen, tíz olyan játékossal álltak fel, akik ellenünk vélhetően nem kapnak helyet a kezdőben. Ez is mutatja ugyanakkro a Dorog erejét, hogy egy kvázi második csapattal ki tudta ejteni az MTK-t a Magyar Kupából. Természetesen gratulálunk nekik ehhez az eredményhez, de ebből nem indulhatunk ki a bajnokit illetően" tette hozzá a vezetőedző.

Online

Vasárnap 13 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a SZEOL - Dorogi FC Merkantil Bank Liga találkozóról. Szurkoljon velünk!

Két mérkőzése maradt a SZEOL-nak az őszi szezonban, mindkétszer hazai környezetben léphet pályára és égető lenne pontot, pontokat szereznie, hogy ne szakadjon le nagyon a mezőnytől. "Természetesen szeretnénk hat pontot szerezni ezen a két mérkőzésen, még akkor is ha ez nem reális, de egy valamirevaló csapat nem léphet úgy pályára hogy ne szeretné megszerezni a győzelmet. Két nagyon jó csapatot látunk vendégül a következő mérkőzéseken, de ha a Nyíregyházán mutatott játékunkat tudjuk hozni, annak meglehet az eredménye" összegezte Lóczi István.

Így játszottak a csapatok az előző fordulóban

Nyíregyháza Spartacus - SZEOL SC 1-0 (0-0)

Nyíregyháza, Városi Stadion, 800 néző. Vezette: Radványi Ádám (Máyer, Punyi).

Nyíregyháza:

Hermány - Szokol, Rubus, Ur, Farkas, Pálinkás (Szécsi 54'), Tamási, Kártik, Vámos (Kónya 79'), Tisza, Pölöskey (Dragóner 64').

Vezetőedző:

Véber György.

SZEOL:

Leindler - Kéri, Vágó, Rácz, Grünvald (Németh 73'), Schrammel, Búrány, Forró (Tomisic 73'), Lévai, Puskás, Maksimovic.

Szakmai igazgató:

Lóczi István.

Gól:

Vámos (67')

Dorogi FC – Békéscsaba 0–2 (0–2)

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 650 néző. Vezette: Erdős József (Viszokai László, Bertalan Dávid).

Dorog:

Szemerédi – Csató, Berkó, Bora (Vígh Á. 60'), Grabant P., Kővári, Mészáros Á. (Perovics 74'), Tóth M., Bor, Medgyes, Sitku (Grabant B. 84').

Vezetőedző:

Németh Szabolcs

Békéscsaba:

Ribánszki – Bagi, Kelemen D., Szélpál N., Juhász Gy., Bényei, Viczián, Spitzmüller (Pilán 90'), Szalai D., Nagy I. (Fábio 85'), Gránicz (Beszterczei 73').

Vezetőedző:

Zoran Szpisljak.

Gól:

Nagy I. (16', 42' - a másodikat tizenegyesből)

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Soroksár SC 18 10 5 3 36 18 18 35
2. Kisvárda 18 10 5 3 29 14 15 35
3. Balmazújváros 18 10 3 5 22 16 6 33
4. Puskás Akadémia 18 9 6 3 31 26 5 33
5. Békéscsaba 18 10 2 6 26 14 12 32
6. Mosonmagyaróvár 18 9 3 6 29 18 11 30
7. ZTE FC 18 8 6 4 30 22 8 30
8. Vác FC 18 8 4 6 22 18 4 28
9. Swietelsky-Sopron 18 7 6 5 22 20 2 27
10. Szeged-Grosics 18 7 5 6 24 14 10 26
11. Nyíregyháza 18 7 4 7 18 23 -5 25
12. Szolnoki MÁV FC 18 7 3 8 22 26 -4 24
13. BFC Siófok 18 7 2 9 22 25 -3 23
14. Aqvital FC Csákvár 18 5 8 5 22 28 -6 23
15. Dorogi FC 18 6 4 8 18 22 -4 22
16. Kozármisleny 18 5 4 9 16 21 -5 19
17. Budaörs 18 5 1 12 10 29 -19 16
18. Cigánd SE 18 4 4 10 13 26 -13 16
19. Ceglédi VSE 18 4 2 12 23 32 -9 14
20. SZEOL SC 18 3 1 14 8 31 -23 10

A 19. forduló programja

december 4., vasárnap 13.00

Szolnoki MÁV - Soroksár SC, Vác FC - Credobus Mosonmagyaróvár, Cigánd SE - Nyíregyháza Spartacus, SZEOL SC - Dorogi FC, Kisvárda Master Good - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.

15.00

Aqvital FC Csákvár - BFC Siófok, Békéscsaba 1912 Előre - Szeged 2011-Grosics Akadémia, Swietelsky-Soproni VSE - Ceglédi VSE, Puskás Akadémia FC - Budaörs, HR-Rent Kozármisleny - ZTE FC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.