Sport

Kosárlabda: megizzasztotta az Albát a Szedeák + FOTÓK

Kosárlabda: megizzasztotta az Albát a Szedeák + FOTÓK

2016. december 10., szombat
Kosárlabda: megizzasztotta az Albát a Szedeák + FOTÓK
szedeak_alba06_gs

Az első negyedet elszúrta, de ezt követően végig kiélezett, jó meccset játszott az Alba Fehérvárral a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely végül nem tudta megállítani a listavezetőt, de harcmodorára egy pillanatig sem lehetett panasz.

Rangadó várt az év utolsó hazai meccsén a Naturtex-SZTE-Szedeákra, amely a listavezető Alba Fehérvárt fogadta.

Nikola Lazic

együttesében egyaránt ott volt a héten problémákkal küzdő

Andrija Ciric

és

Lakosa Zsolt

is.

Ivan Lilov

kettese nyitotta a meccset, majd

Brandon Taylor

egyenlítését követően

Lóránt Péter

elsüllyesztette a találkozó első tripláját is. Nem pontgazdag meccsnek nézett ki az első percek alapján a két csapat meccse, bár a csereként beállt

James Farr

remekül szállt be, és triplájának köszönhetően is nyolc pontra megléptek a vendégek, így Nikola Lazicnak 10-18-nál időt kellett kérnie. Luka Markovic kosara után dupla annyi pontnál állt az Alba, de a Szedeák egy 9-0-s futás után fel tudott kapaszkodni (19-22). Mire azonban utolérte volna ellenfelét a szegedi gárda, ritmust tudott váltani a fehérvári együttes, Taylor egy triplával próbálta meg letörni a hazaiak lelkesedését. (21-30)

Marko Boltic

a második negyed közepén már a harmadik faultját szerezte,

Révész Ádám

pedig négynél járt, így kényszerűségből kellett változtatnia a Szedeák mesterének, azonban a Naturtex lelkesedését ezen a napon semmi sem törhette meg: ugyan az Alba megint el tudott lépni, de a meccs első szegedi hármasa, amelyik két perccel a nagyszünet előtt esett, csak kétpontos különbséget jelentett. (32-34) Ekkor megint robbantott az Alba, három gyors kosárral megint egy kicsit megléptek a vendégek. Hatpontos különbség alakult ki végül a nagyszünetre, és úgy tűnt, a Szedeák alaposan megszorongathatja a bajnokesélyest. A szünet után elveszítette első számú irányítóját mindkét együttes: előbb Taylor bokája sérült meg, az amerikai légiós az egyik lábán ugrálva hagyta el a pályát, ám ez sem törte meg a vendégeket, igaz, komolyabb előnyre ekkor sem tudott szert tenni az Alba, mert rendre oda tudott érni a nyakára a Szedeák - három perccel a szünet után akár egyenlíthetett is volna a Tisza-parti együttes, de kimaradt Nenad sulovic közelije, Lóránt viszont nem hibázott a túloldalon: egál helyett négy pont különbség. Maradt a szoros állás a folytatásra is, majd két perccel a negyed vége előtt jött egy újabb fordulat: Boltic megkapta az ötödik faultját, így kiszállt a Szedeák irányítója a meccsből, pluszban még két technikait is kiosztottak a szegedi kispadnak, ekkor tájt nem a játékvezetők voltak a legkedveltebb személyek az újszegedi sportcsarnokban. A négy ajándék büntetőből csak kettőt dobott be

Justin Edwards

, majd

Keller Ákos

is elhibázott kettőt a vonalról, ennek ellenére az Alba vezetett továbbra is. Ciric három pontra hozta fel csapatát egy triplával, de

Luka Markovic

rögtön válaszolt, viszont

Wirth Ádám

trojkájának köszönhetően maradt az öt pont az utolsó tíz percre. (64-69) Két perc alatt kilenc pontra hízott a székedfehérvári előny, a Szedeák mestere időkéréssel próbálta megtörni a vendégek rohanását. A meccsen sokadjára ért oda közvetlenül az Alba mögé a Szedeák, de ahogy eddig, a negyedik negyedben sem sikerült utolérni Lóránt Péteréket, akik a kulcspillanatokban rendre jó döntést hoztak, és nem remegett meg a kezük: bár óriásit küzdött végig a meccsen végig a Naturtex-SZTE-Szedeák, de a gyengébb első negyedet kihasználta az Alba Fehérvár, amelynek ugyan több nehéz pillanata is volt a Tisza partján, de ezeket rendre túlélte, így végig vezetve nyerni tudott, viszont roppant keményen meg kellett dolgoznia a listavezetőnek ezért a sikerért. Ezzel a Szedeák második hazai vereségét szenvedte el a bajnokságban, így 4-4-es mérleggel áll nyolc bajnokit követően. Juhos Leventéék legközelebb jövő vasárnap 16 órától a Vasas vendégeként folytatják a bajnokságot.

Ami a statisztikát illeti

A csapatstatisztikát tekintve a büntetőkben és a lepattanókban teljesített jobban riválisánál a Szedeák: a vonalról csak kétszer hibáztak a szegediek 14 dobásból, ellenben a túloldalon a hét rontott büntetővel, míg a lepattanócsatát 44-32-re nyerte a Szeged, ezek közül különösen kiemelkedik a 17 támadólepattanó. A triplákat tekintve most nem ültek a kinti dobások: 25 kísérletből csupán hat landolt a gyűrűben, míg az Alba 10 trojkát süllyesztett el egyel több dobásból. A Szedeákból és az egész mezőnyből Ivan Lilov jutott a legtöbb pontig: a bolgár játékos 20 egységgel volt a legeredményesebb játékos, öt lepattanót, két szerzett labdát és nyolc gólpasszt, valamint négy kiharcolt faultot írhatunk fel még a neve mellé, a meccset végigjátszó bedobó viszont nyolc alkalommal el is adta a labdát. Mögötte Andrija ciric 17 pontig jutott, a kapitány dupla-duplát ért el, miután tíz lepattanót is szerzett, két gólpassza és két blokkja mellett, amit 38 perc alatt hozott össze. Marko Bolticnak ugyan a harmadik negyed végén véget ért a meccs, de 15 pontjával és addigi játékával kulcsszerepet vállalt a meccs alakulásában: csupán két dobást rontott 11 kísérletéből, öt lepattanója, egy szerzett labdája és hat gólpassza volt még öt kiharcolt faultja mellett a pályán töltött ideje alatt - hiányzott is az utolsó negyedben az irányító, miután kipontozódott. Nenad Sulovic 12 pontot termelt, nyolc lepattanót szedett, de volt két szerzett labdája és három gólpassza is nyolc kiharcolt fault mellett - utóbbi az egész mezőny legjobb vonatkozó mutatója lett, és még egy blokkot is hozzá tudott tenni 30 perce folyamán. Révész Ádám nyolc pontot és négy lepattanót tett a közösbe 10 perc alatt, Juhos Levente 32 percet játszott, ami alatt 6 pontot, öt lepattanót és egy szerzett labdát írhatunk fel nála. Szintén hat pontot szerzett Wirth Ádám, aki kintről mindkét alkalommal pontosan célzott 14 perce alatt, míg Vágvölgyi Ákos öt percet kapott Nikola Lazictól, pontot nem szerzett, de volt két lepattanója és egy gólpassza. Az Albánál öten is tíz pont fölé jutottak: Lóránt Péter, Winston Shepard, Justin Edwards, Luka Markovic és James Farr is kétszámjegyű ponttal zárt: közülök Shepard emelkedett ki igazán, aki kilenc lepattanója mellett öt gólpasszt és négy kiharcol faultot hozott, de a 16 pontos, hét lepattanós, két gólpasszos Farr is kulcszerepet játszott az Alba győzelmében, miképp a 10 dobásából mindössze kettőt rontó, 16 pontos Markovic is fontos eleme volt a fehérváriak győzelmének.

ONLINE
Szedeák - Alba
84 : 89
(12-20, 24-22, 28-27, 20-20)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 10. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - Alba Fehérvár 84 - 89 (12-20, 24-22, 28-27, 20-20)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Földházi Tamás, Hegedüs Tibor, Balogh Gyula (Valovics István).

Szedeák:

BOLTIC 15, Lilov 20/6, Ciric 17/6, Juhos 6, SULOVIC 12. Csere: Révész 8, Wirth 6/6, Vágvölgyi -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Alba:

Taylor 8/3, Edwards 11/3, SHEPARD 17, Lóránt 13/6, Keller Á. - Csere: FARR 16/6, Markovic 16/6, Tóth P. 6/6, Filipovics 2, Keller I. -.

Vezetőedző:

Branislav Dzunic.

Kipontozódott:

Boltic (28'). Nikola Lazic:

"Kemény, színvonalas mérkőzést játszottunk a listavezető ellen, azért is tudtunk végig lépést tartani, mert a lepattanózásban nem múltak felül bennünket. Büszke vagyok csapatomra a helytállásáért, és köszönet a szurkolóinknak a lelkes biztatáséért."

Branislav Dzunic:

"Keményen meg kellett harcolnunk a győzelemért. Döntőnek bizonyult, hogy gyorsan vezetést szereztünk és végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést. A jól játszó Szeged otthonában értékes győzelmet arattunk."

Online közvetítésünk

VÉGEIV. negyed 84-89 (12-20, 24-22, 28-27, 20-20)40' Ciric még dob egy trojkát: ez kimarad, véget ér a meccs: ugyan óriásit küzdött a Szedeák az egész meccsen, de Boltic kiválása meghatározó volt a végére, és bár többször volt esélye a fordításra, de végül ötpontos vereséget szenved a listavezető székesfehérváriaktól a Naturtex-SZTE-Szedeák. 40' Lilov még szerez egy közelit, 84-88. Még tíz másodperc, jön egy gyors szegedi fault, ha Shepard nem hibázik a vonalról... csak az első bent, 84-89. 39' Ciric kioszt egy pokoli nagy blokkot Lórántnak: Révész hármasa viszont nem jó. Lilov triplája is lejön. 39' Lilovot betakarja Keller, de Ciric megszerzi, és ezt már beejti, sőt, szól a síp is, így jöhet még egy büntető: ez is jó, 82-88. 38' Szerencsére eladja az Alba, Révész pedig szerez egy közelit, 79-86. Shepard viszont megint a legjobbkor, 79-88. 38' Lilovnál a támadóhiba, így visszakerül a labda az Albához. Időt kér az Alba. 38' Tóth trojkája a sarokból lejön, Lilov pattanóját Révész teszi vissza, 77-86. 37' Lilov büntetőivel folytatódik a meccs: kimarad az első, és a második is. Nagy kár ezért, tíz fölé kúszhat az Alba: Tóth Péter hármasa nem jó, Shepard szed egy támadót, és kosárra is váltja, 75-86. 36' Ciric tempója jó, 72-78. Sajnos jön egy tripla válaszképp, 72-81, de Wirth Ádám visszadobja, 75-81. Tóth is beszór egyet kintről, 75-84. 36' Wirth nem tudja befejezni Keller mellett, majd Shepard szerez egy gyors kosarat, 70-78. 35' Lilov eladja, de Wirth visszaér, így nem tudják bedobni a ziccert a vendégek. Markovic hármasa beszédül, 70-76. 35' Edwards triplája is lejön, majd Ciric megszerzi a lepattanót Lóránt mellett: megint esély az egyenlítésre, szorongatja rendesen az fehérváriakat a Szedeák! 34' Sulovic pazar testcsellel megy el védője mellett, sajnos nem tudja feltenni az akció végén. Farr ellőtte a puskaporát a meccs elején, megint ront. Nem úgy Lilov a palánk alól, 70-73. 34' Sulovic mindkét büntetője jó, 68-73. Markovic leosztása nem jó, majd Shepard állítja meg a szegedi kontrát - nem szándékos fault a sporik szerint... 33' Ciricet meg is támasztják a dobás közben, így nem jó a kísérlete a körtéből. Kissé kaotikus akció végén Farr elrontja a hármast a sarokból, Sulovic pedig kiharcol két büntetőt. 33' Ciric tenné fel, de rövid a dobása, majd Farr próbálná megmenteni Edwards labdáját, de ezt már csak a vonalon túl teszi meg. 32' Farr tempója lejön, Lilov megy be a sűrűjébe, de nem tudja befejezni, Markovic a túloldalon viszont befutása után nem ront, 66-73, időt kér Nikola Lazic. 31' Megint egy jó védekezés a Szedeáktól, nem hagyott most levegőt az Albának a Szeged. Ciric beleáll megint a triplába, de ez hosszú a sarokból, Juhos pedig lent marad, de szerencsére folytatni tudja. 31' Edwards elindul, és befejezi egyedül, 64-71. Lilov triplája éppen kiperdül, de megvan még a pattanó: Lilov hármasa honnan jött ki, te jó ég, de szerencsére Juhos visszateszi, 66-71. III. negyed 64-69 (12-20, 24-22, 28-27)30' Wirth Ádám is beszór egy hármast, 64-69 - ez a negyed vége, ez az ötpontos különbség nem jelent semmit - persze Boltic nélkül azért még nagyobb bravúr lenne a Szedeáktól a fordítás. 29' Ciric megint elengedi kintről, de valahogy kiszédül: Tóth Péter viszont pontosabb kintről, 61-69. 29' Shepard egy váratlan tempóval: 58-64. CIRIC A SAROKBÓL EGY TRIPLÁVAL VÁLASZOL! 61-64! Markovic középrávolról, 61-66. 29' Lilov is a vonalra állhat: ez a hat pont még mindig nem tűnik ledolgozhatatlannak, persze Boltic nélkül egészen más a helyzet. Az első jó Lilovtól, és a második is bent, 58-62. 28' Lilovnál a hiba, újabb Alba-büntetők: Keller mindkettőt kihagyja!!! 28' Edwards bedobja az elsőt, a második viszont kimarad. Most jön még két büntető: megint csak egy, négyből mindössze kettőt dobott be Edwards, 56-62. 28' Boltic kipontozódik: ráadásul a sporik kiosztanak két technikait a szegedi kispadnak, hát ez azért ritka hazai pályán, és erre nincs rászorulva az Alba sem. 28' Juhos triplája pontatlan, majd egy eladott labdát Ciric vált kosárra közelről, 56-60. 27' Boltic elindul, és szépen be is fejezi közelről, 54-57. Markovic a sarokból válaszol egy hármassal: lélektanilag mindig fontos pillanatokban szerez egy triplát az Alba. Ciric trojkája lejön. 26' Juhos ugyan leszedi Lilov lepattanóját, de kimegy róla. Ciric éppen megsimítja ellenfelét - de ez fault. Farr marad üresen a palánk alatt, be is fejezi, ráadásul Juhosnek ez a negyedik hibája, 52-57, és még dobhat egyet Farr: kimarad a plusz egy. 26' Farr játszaná ki a körtéből, de eladja, Boltic pedig végigviszi a kontrát, 52-55. Jó védekezés Lóránt ellen a szegedi palánk alatt - megint lehet menni az ikszért, elképesztően izgalmas meccs! 25' Shepardnál a hiba, majd Ciric beemel egy újabb trojkát, jólvan, jönnek a szegedi hármasok! 50-55. 24' Sulovic hármasa sem jó a sarokból, majd Lóránt beejti közelről: iksz helyett mínusz nyolc, szegedi szempontból. Már csak öt, Ivan Lilov szerez egy triplát, 47-52. Lóránt visszadobja, 47-55. 24' Kimarad a tripla szegedi részről, majd Spehard elindul a sarokból, Juhos pedig csak fault árán tudja megállítani, a nagyobb baj, hogy beszédül Shepard közelije. 44-50, és még jöhet egy büntető: viszont ez kimarad! 23' Sulovic közelije kimarad, majd Sephard ejti be a festékből Lóránt passza után, 44-48. 23' Shepard odaüt a meginduló Bolticnak, de ebből nincs fault - Ciric befejezi a kontrát, 44-46. Eladja a labdát az Alba, egyenlíthet a Szedeák! 22' Farr amikor igazán fáj, akkor szór be egy hármast, 40-45. Sulovic közelről, 42-45 - viszont befújnak Bolticnál egy technikait, így Lóránt dobhat egy ajándék büntetőt: él is vele, 42-46. Bolticnak négy faultja van, de marad a pályán. 22' Juhos triplája kiperdül, de jó a védekezés a saját palánk alatt. Boltic megint elindul, de most Tóth Péter jól védekezik ellene. Lilov tempója beesik, 40-42. 21' Ciric kosara nyitja a meccs második felét, 38-42. Taylor bokája megfájdul, miközben kiosztja Edwardsnak, aki elrontja a triplát, jön is Tóth Péter Taylor helyére. 21' A Szedeák támadhat először a második félidőben. II. negyed 36-42 (12-20, 24-22)20' Még támadhat egyet a Szedeák: Keller Ákos kapja meg a harmadik faultját: egy másodperccel a szünet előtt még dobhat kettőt Sulovic: mindkettő jó, 36-42. Lilov majdnem megszerzi a bedobást,még hét tizedmásodperc, ez alatt már nem tud kosarat szerezni az Alba: az látszik, hogy lehet keresnivalója ma a Szedeáknak, de ehhez támadásban pontosabban kell játszani a nagyszünet után - valamint a triplák is kellenek! 20' Boltic trojkája rövid, de még támadhat a Szedeák, 40 másodperc a nagyszünetig: csak eddig, Vágvölgyitől elveszik. Edwards egy floaterrel, 34-42. 19' Boltic betöréseivel nem tudnak mit kezdeni a vendégek, 34-38. Edwards lemásolja, csak a végén kiszolgája Shepardot, 34-40. 19' Filipovics javít, 32-36, majd lábat reklamál mindenki az Albánál, de Shepard végigviheti - 32-38, időt kér a Szedeák. Sulovic-al és Lazic-al beszélgetnek el a játékvezetők: szó se róla, volt némi igaza most a szegedieknek, ráadásul kulcsszituációban történt, hiszen meg tudta közelíteni két pontra ellenfelét a Szedeák. 18' Kicsúszik Filipovics kezéből, Lilov pedig megszerzi az első szegedi hármast a meccsen, 32-34! 18' Visszajön Keller Ákos az Albába. Nem jó Tóth Péter hármasa, újabb esély a Szedeák előtt: Lilov óriási ívben tenné Boltic felé a sarokba, ezt nem érheti el az irányító. 17' Lóránt közelije sincs a helyén, egészen közelre feljöhet a Szedeák: Vágvölgyi kilép oldalt, mutatja a játékvezető, így oda a lehetőség. 17' Sulovic állhat a vonalra Markovic faultja után: az első bent, és jó a második is, 29-34. 17' Lilov zavarja meg Markovicot, ez rengeteget jelenthet a folytatásban, hiszen egyelőre inkább a védekezés döntő a meccsen. Taylor tempója lejön, Ciricé a lepattanó. 16' Taylor kihagyja a ziccert Boltic eladott labdája után, majd Lilov elindul a sarokból, és befejezi közelről, 27-34. Időt kér az Alba! 16' Boltic bedobja az elsőt, és a másodikat is, 25-34. Shepard tempója hosszú, majd egy támadófault, így jöhet a Szedeák. 15' Juhosé a támadópattanó, majd Boltic megint be tud törni, de most ez kiperdül: jön viszont a fault, így dobhat két büntetőt az irányító. Jön vissza Sulovic a Szedeákba. 15' Bolticnál egy hiba: neki a harmadik faultja, erre figyelni kell, mert ha ő is kiválik, az már nagyon komoly érvágás. Markovic bedobja az elsőt, és a másodikat is a vonalról, 23-34. 15' Taylor egy hármassal, 21-30. Boltic kiváló betörése után fejezi be az akciót, 23-30. Ezekért nagyon kár, megint egy könnyen eladott labda, amit kihasznál az Alba, 23-32. Vágvölgyi jön Wirth helyére. 14' Wirth tripláját blokkolják, majd Lilov ellen is jól védekezik Lóránt - ez most nagyon komoly védekezés volt az Albától. 14' Taylor indul meg, és fejezi be, ráadásul még egy fault is. Jó a büntető is, 21-27. 13' Lóránt bedobja mindkettőt a vonalról, 19-24. JUHOS! Egy pazar zsákolás Marko Boltic átadása után, 21-24. 13' Először büntetőzhet a meccsen az Alba: Révésznek ez volt a negyedik hibája, így cserélnie kell Nikola Lazicnak, Wirth jön a helyére. 12' Lóránt közelije nem jó, majd Lilov remek átadása után Révész fejezi be a körtéből, egyre közelít a Szedeák, 19-22. 12' Boltic veszi észre remekül a helyet a palánkig: a befejezése mellett még egy fault is jön! Bent a plusz egy is, 17-22. 11' Ez a tripla sem jó a vendégektől, de Ciric hármasa sem a gyűrűben landol. Filipovics is beleáll a hármasba, ez lejön - viszont eladja a labdát a Szedeák, Edwards egy látványos zsákolással használja ki ezt, 14-22. 11'Edwards hármasa lejön, majd Juhos floatere után hat pontra csökken a különbség, 14-20. I. negyed 12-2010' Végigtámadhatja a negyed az Alba: Tóth Péter az utolsó másodpercben engedi el kintről, de ez nem jó: egyelőre nincsenek jó hármasok a Szedeáktól, ez pedig nagyon hiányzik egyelőre Nikola Lazic együttesének játékából. 10' Révész középtávolija rövid, de maradhat a Szedeáknál: Boltic remekül passzolja be az alapról Révésznek, aki nem is hibázik közelről, 12-20. 9' Lilov is eladja, ezeket jobban meg kellene becsülni. Farr keresi a helyet, majd a sarokból befutó Markovicot találja meg, 10-20. 9' Révész begyűjti a második hibáját, Farr pedig először hibázik a meccsen, miután kidobja oldalt a labdát. 8' Farr már tíz pont fölött jár, 10-18. Lilov pattintott passzát nem éri el Boltic, jöhet az Alba: időt kér Nikola Lazic 10-18-nál. 8' Farr elég jól szállt be a meccsbe, megint nála jó a tempó, 10-16. Jön Tóth Péter és Filipovics az Albába, míg Révész Ádám a Szedeákba. Lilov hármasa pontatlan. 7' Lilov indul el, és fejezi be az akciót, 8-11. Farr egy pokoli triplával kintről: 8-14. Lilov sajnos nem tudja visszadobni, de megvan a támadópattanó, Marko Boltic pedig pontokra váltja mindezt, 10-14. 6' Markovic tenné fel, de Farr pöcije kell a kosárhoz, 6-9. Boltic megint elindul, de most nincs helye: nem úgy Markovicnak, aki hasonlóan az előbbi szituációhoz, megint csak keveset téveszt, de most Lóránt segíti be. 5' Farr ejti be a körtéből, 4-7. Boltic megindul, és remekül szolgálja ki Sulovicot: gyors válasz, 6-7. 4' Juhos trojkája lejön, Boltic inkább nyugtatja a játékot - majd Ciric-el nem értik meg egymást, kimegy az alapvonalon a labda. Jön Markovic az Albába. 4' Keller megkapja a második fauljtát - rögtön cserélnie kell a vendégeknek, Farr a helyén. Sulovic szerzi első pontjait a palánk alól, 4-5. 3' Kimarad ez a szegedi távoli is, majd Ciric kap egy személyit a palánk alatt. Lóránt előtt a tiszta dobóhelyzet, jó is a hármas, 2-5. 3' Boltic kezében dadog a labda, Taylor jól védekezik ellene, Sulovic utolsó másodperces dobása viszont nem jó. 2' Lóránt középtávolija nem talál gyűrűt, majd Kellernél a hiba Sulovic-al szemben. 2' Taylor válik le emberéről, övé a meccs első vendég kosara, 2-2. Ciric teljesen üresen a sarokban, de kihagyja a hármast, majd Juhosé a meccs első faultja. 1' Lilov közelije nyitja a meccset, 2-0. Edwards tempója rövid a túloldalon, majd Juhos már a támadóidő leteltét követően ejti, de rövid is. 1' A Szedeák vezetheti az első támadást. 17.58 - Túl a bemutatáson: eddig itthon kiválóan szerepelt a Szedeák, de ahhoz, hogy továbbra is csak egy veresége legyen hazai pályán, mindent ki kell ma hoznia magából. 17.44 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, az év utolsó kosármeccséről! Szó se róla, kemény zárás vár a Szedeákra, amely az éllovas Alba ellen búcsúzik a szegedi közönségtől erre az évre. Nikola Lazic keretében ott van mindkét, a héten edzéseket kihagyott játékosa, Andrija Ciric és Lakosa Zsolt is. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.