Sport

Kosárlabda: győzni utazik Budapestre a Szedeák

Kosárlabda: győzni utazik Budapestre a Szedeák

2016. december 17., szombat
Kosárlabda: győzni utazik Budapestre a Szedeák
szedeak_alba06_gs

A sereghajtó újonc Vasas otthonában nem lesz könnyű dolga a szegedi együttesnek, de két vereséget követően fontos lenne javítani.

Két rendkívül elszánt együttes találkozik vasárnap délután a férfi kosárlabda NB I/A csoport 11. fordulójában. Az újonc Vasas Budapest az utolsó helyen tanyázik, hiszen annak ellenére is csak egyetlen győzelem szerepel a neve mellett, hogy több alkalommal is jó teljesítménnyel rukkolt elő, és több neves ellenfelét is megszorongatta. Nyerni viszont eddig csak a MAFC ellen tudtak odahaza még október 25-én, így aztán az óesztendő végén mindent megadnának egy újabb sikerért, és a vendég szegedi csapatnak komoly rohamokra kell felkészülnie. A mieink négy győzelemmel és négy vereséggel jelenleg nyolcadikok a középmezőnyben, és az Atomerőmű, illetve az Alba Fehérvár ellen elbukott meccsek után szeretnének most javítani. Fontos lenne zárkózni, ehhez viszont szükség van az idegenbeli diadalra!

Online

Vasárnap 16 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Vasas Budapest - Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

Nikola Lazic,

a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője azonban felhívta rá a figyelmet: a Vasas sokkal jobban játszott idén, mint amit mutat a tabella mutat. "Jó néhány találkozón jól teljesített az újonc, szimpatikus fővárosi alakulat, mely energiával teli, küzdelmes játékáról vált ismertté az élvonalban, és mindig a maximumra törekszik. Az Albával szemben is jó teljesítményt mutatott, a Jászberénnyel hosszabbításos meccset vívott, és a Zalaegerszeg is alaposan megizzadt legutóbb Budapesten a sikerért. Nem vár ránk könnyű meccs, a Vasas ellen idegenben senki sem számíthat könnyű találkozóra. Az utolsó két meccsünkön vereséget szenvedtünk, így szeretnénk javítani, de ehhez nagyon koncentráltan kell játszanunk az egész meccsen. Az angyalföldiek három amerikai légiósa,

Taylor, Thompson

és

Pacher

egyaránt nagyon veszélyes, de

Horváth Ákos

személyében egy tapasztalt, rutinos, egykori válogatott magyar játékosuk is van, illetve a tavaly még szereplő

Moravcsik Áronra

is oda kell figyelnünk. Ellenfelünk játékosai közül mindenki képes kintről is veszélyesen játszani, egy az egy ellen is remek teljesítményt tudnak nyújtani, nem lesz könnyű védekezni a Vasas ellen" - mondta a szakember. Kiemelte, a Vasas stílusa miatt sem vár rájuk egyszerű találkozó, így különösen fontos lesz, hogy hogyan tudják majd semlegesíteni fővárosiak veszélyes játékosait.

Wirth Ádám

és

Andrija Ciric

is hagyott ki edzéseket a héten, de minden bizonnyal ott lehetnek a társakkal vasárnap ezen a mindkét fél számára igen fontos összecsapáson.

Nyári játékosmozgás a Vasasnál:

Érkezett:

AJ Pacher (amerikai, Legnano – Olaszország), Sam Thompson (amerikai, Delaware 87-ers – USA), Ronnie Taylor (amerikai, Inter Bratislava – Szlovákia), Horváth Ákos (JKSE), Peringer Balázs (Szolnok), Moravcsik Áron (Szeged)

Maradt:

Surmann Gábor, Surmann Péter, Faragó Péter, Garamvölgyi Ákos, Zsemlye Sándor, Andrássy Géza, Katona Róbert, Katona Bence, Boros Márk, Kiss Barnabás, Kozma Norbert, Steier Bence, Völgyi Marcell, Somogyi Ádám, Chester Lewis, Sárosi Bulcsú (edző)

Távozók:

Krivacsevics Márkó (USA), Joel Nshimba (Alba Fehérvár).

Így játszott a Vasas legutóbb:

A férfi kosárlabda NB I/A csoport 10. fordulójában: Szolnoki Olaj KK – Vasas Budapest 107-68 (24-14, 24-11, 29-17, 30-26). Vasas:

Moravcsik 1, Horváth Á. 7, Thompson 23/3, Garamvölgyi, Pacher 19. Csere: Andrássy 2, Katona 3/3, Faragó 5/3, Peringer 2, Kozma 4/3. Vezetőedző: Sárosi Bulcsú.

A 11. forduló műsora:

Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC 79-70 Falco KC Szombathely - MAFC 88-73 Atomerőmű SE - PVSK-PANNONPOWER szombat 18.00 Kaposvári KK - Szolnoki Olaj KK szombat 18.00 Alba Fehérvár - Egis Körmend szombat 19.30 KTE-Duna Aszfalt - JP Auto-JKSE vasárnap 12.00 Vasas Budapest - Naturtex-SZTE-Szedeák vasárnap 16.00

A 10. forduló eredményei:

Szolnoki Olaj KK - Vasas Budapest 107-68 Falco KC Szombathely - Kaposvári KK 107-80 JP Auto-JKSE - PVSK-PANNONPOWER 83-87 Naturtex-SZTE-Szedeák - Alba Fehérvár 84-89 Sopron KC - KTE-Duna Aszfalt 71-55 MAFC - Zalakerámia ZTE KK 88-83 Egis Körmend - Atomerőmű SE 102-64

A bajnokság állása:

1. Alba Fehérvár 10 9 1 825–712 0.950 2. Egis Körmend 10 7 3 834–742 0.850 3. Szolnoki Olaj KK 9 6 3 790–714 0.833 4. PVSK-PANNONPOWER 9 6 3 745–699 0.833 5. Zalakerámia ZTE KK 11 7 4 915–890 0.818 6. Kaposvári KK 10 6 4 796–820 0.800 7. Falco KC Szombathely 11 6 5 949–894 0.773 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 8 4 4 631–637 0.750 9. Sopron KC 11 5 6 848–829 0.727 10. JP Auto-Jászberény KSE 10 4 6 765–785 0.700 11. KTE-Duna Aszfalt 8 3 5 567–589 0.688 12. Atomerőmű SE 10 3 7 788–886 0.650 13. MAFC 11 2 9 819–946 0.591 14. Vasas Budapest 10 1 9 794–923 0.550

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.