Közélet

Csökkent az elfogadott törvények száma idén

Csökkent az elfogadott törvények száma idén

2016. december 17., szombat
Csökkent az elfogadott törvények száma idén
Orbán Viktor

Az Országgyűlés idén összesen 192 törvényjavaslatot fogadott el, 38 indítvánnyal kevesebbet mint tavaly, és ugyancsak kevesebbet, mint az előző két ciklus hasonló időszakában.

A parlament idén az ülések számát tekintve is elmaradt a korábbiaktól: a Ház 2016-ban 72 napot dolgozott 21 ülés alatt, szemben a tavalyi 25 ülés 82 napjával, valamint a négy évvel ezelőtti 39 ülés 89 napjával. A képviselők egy javaslat általános vitájára átlagosan egy óra tizenhét percet fordítottak, nagyjából ugyanannyit, mint 2015-ben, míg az indítványok második olvasatban már csak átlagosan 14 perc erejéig, az előző évinél 7 perccel rövidebb ideig kerültek vissza a plenáris ülés elé. Az idén elfogadott 192 törvényjavaslatból 53 irányult új jogszabály létrehozására (tizennéggyel kevesebb mint tavaly), míg 30 esetben nemzetközi szerződések kihirdetését jelentette az előterjesztés elfogadása, minden további esetben már meglévő törvényeken módosítottak a képviselők. A legtöbb megszavazott törvényjavaslatot, 148-at a kabinet terjesztette be, míg kormánypárti képviselők 40 esetben, parlamenti bizottság pedig két alkalommal kezdeményezett jogszabályi változtatást. Az ellenzéki képviselők idén összesen 173 törvényjavaslatot nyújtottak be, de ezek közül egyet sem fogadtak el, ugyanakkor két esetben megszavaztak olyan indítványt, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők is jegyeztek. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy tovább tart az országgyűlési határozatok számának csökkenése: a négy évvel korábbi 96, valamit az előző évi 46 után idén már csak mindössze 24 ilyen döntést hozott a parlament.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.