Közélet

Az Európai Unió megállapodást írt alá Kubával a kapcsolatok rendezéséről

Az Európai Unió megállapodást írt alá Kubával a kapcsolatok rendezéséről

2016. december 12., hétfő
Az Európai Unió megállapodást írt alá Kubával a kapcsolatok rendezéséről
europai_unio_zaszlo

Megállapodást írt alá az Európai Unió hétfőn Kubával a kapcsolatok rendezése, a felek közötti politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása érdekében - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az unió részéről

Mogherini

, Kuba képviseletében pedig

Bruno Rodríguez Parrilla

külügyminiszter látta el kézjegyével a szerződést, amely a két térség kapcsolatait hivatott magasabb szintre emelni. Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt együttműködési megállapodása az unióval, a tagországok kormányait tömörítő tanács azonban az előző héten határozatot hozott az egyezmény aláírásáról. Elemzők rámutattak, hogy a tárcavezetők ezzel visszavonták azt a korábban elfogadott döntést, amelynek értelmében az Európai Unió a kubai demokratikus változásokhoz kötötte a kétoldalú viszony javítását. Sajtókommentárok szerint az egyezmény újabb sikert jelent a kommunista vezetésű Kuba számára, amely 2014 óta sokat javított nemzetközi kapcsolatain: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában és megállapodott a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának a törléséről. Egyes szakértők szerint a kubai forradalom "atyjának" számító

Fidel Castro

novemberi halálával tovább mérséklődhet a szigetország nemzetközi elszigeteltsége. A brüsszeli aláírási ceremónián a kubai külügyminiszter hangsúlyozta, a történtek jól mutatják, hogy "jó szándékkal és tisztelettel lehetséges haladást elérni és leküzdeni a nézetkülönbségeket". Parrilla emellett felidézte Fidel Castro egyik korábbi beszédét, amelyben az EU-t méltatta, amiért ellensúlyt jelent a Havanna ellen komoly büntetőintézkedéseket bevezető Egyesült Államokkal szemben. Az uniós miniszteri tanács tájékoztatása szerint az egyezmény új jogi keretet teremt majd az Európai Unió és Kuba közötti kapcsolatok számára, annak értelmében a felek megerősítik a politikai párbeszédet, szorosabbra fűzik a kétoldalú együttműködést és együttesen lépnek fel multilaterális fórumokon. A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Elősegíti a párbeszédet és az együttműködést a fenntartható fejlődés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ösztönzése, valamint a globális kihívásokra adott közös megoldások kidolgozása céljából - írták a közleményben. Az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma tekintetében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.