Közélet

Árva gyermekeket támogatnak: két jótékonysági akciót hirdet karácsony előtt a Fidelitas Szegeden

Árva gyermekeket támogatnak: két jótékonysági akciót hirdet karácsony előtt a Fidelitas Szegeden

2016. december 3., szombat
Árva gyermekeket támogatnak: két jótékonysági akciót hirdet karácsony előtt a Fidelitas Szegeden
fidelitas_sajttaj01_gs

Kárpátaljai árva és elhagyott gyermekeket, illetve Csongrád megyei nevelőotthonokban élőket támogat idei karácsony előtti adománygyűjtő akcióival a Fidelitas – tájékoztatott Korponyai Ernő, a szervezet szegedi elnöke. A Kárász utcán jótékonysági süteményvásárt tartanak december 5-étől, míg a Fidesz-irodában az ajándékokkal teli cipősdobozokat várják.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ünnepek közeledtével támogassuk a rászorulókat, és egyben éreztessük is a velünk egykorúakkal, hogy adni valóban öröm. Ezért döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk a Fidelitas országos adománygyűjtési akciójához, valamint helyben cipősdoboz-akciót is hirdetünk” – tájékoztatott

Korponyai Ernő

, a Fidelitas szegedi szervezetének elnöke. Elmondta, a Fidelitasnál hagyomány, hogy határon túliakat támogatnak, idén a Sámuel Alapítvány munkáját kívánják támogatni. Az adakozó kedvű szegedieket december 5-étől a Kárász utcán várják standjuknál, ahol süteménnyel kedveskednek az adakozóknak. „Kárpátalján közel 1500 árva gyermek nevelkedik állami intézetben nehéz életkörülmények között. Közülük csak néhányan kerülnek a jobb és családiasabb életet biztosító nevelőszülői gondozásba, s még kevesebbeknek adatik meg, hogy örökbefogadás által szülőkre találjanak. A Sámuel Alapítvány célja, hogy a kárpátaljai árva és elhagyott gyermekek számára szerető családot, biztonságos otthont találjon. Az alapítvány az elmúlt 15 évben 8 családtípusú gyermekotthont és 1 befogadó családot hozott létre, több mint 70 gyermek számára biztosított az egészséges testi, lelki fejlődéshez szükséges körülményeket, tisztességes neveltetést” – olvasható a

Kárpátaljáért

elnevezésű oldalon, amelyen keresztül szintén lehet támogatni a Sámuel Alapítványt. Korponyai Ernő elmondta, a Fidelitas országszerte több mint harminc akciót szervezett az elmúlt fél évben, és több mint 2,4 millió forintot gyűjtöttek eddig a kárpátaljai fiatalok számára. Most december 31-éig várják még az adományokat a Sámuel Alapítvány javára. Szegeden cipősdoboz-akciót is hirdet a Fidelitas helyi csoportja, nevelőotthonokban élő fiataloknak várnak ajándékokat, amelyeket hétköznaponként 16 és 18 óra között lehet leadni a Fidesz-irodában, a Victor Hugo utca 5. szám alatt. Egészen december 22-éig tart a gyűjtés, hogy a szegedi, csanádpalotai és szegvári fiatalok még az ünnepek előtt megkaphassák az ajándékokat. Korponyai Ernő portálunknak arról is beszélt, hogy csapatépítő a hétvégét rendeztek a Csongrád megyei fidelitasosoknak, amelyen többek között

Oláh János

, a 2006-os szegedi polgármesterjelölt beszélgetett a fiatalokkal politikai tapasztalatairól, de Mórahalomra is ellátogattak. „Csongrád megyében most szervezzük újjá a Fidelitast, hiszen nagyjából mindössze félszáz tagunk van, s az látható, hogy méltatlanul kevés figyelmet szenteltek a szervezetnek az elmúlt időszakban. Ezen változtatunk, és jövő év elejére megújulunk” – hangsúlyozta Korponyai Ernő, a Fidelitas szegedi szervezetének elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.