Egyetem

A túlsúlyos gyerekekért a rossz otthoni minta a felelős

A túlsúlyos gyerekekért a rossz otthoni minta a felelős

2016. december 28., szerda
A túlsúlyos gyerekekért a rossz otthoni minta a felelős
tulsuly_kover_gyerek

A magyar iskolások negyede továbbra is súlyfelesleggel küzd – derül ki a Magyar Diáksport Szövetség legújabb fittségi méréséből. Buchholcz-Huba Dóra testnevelő tanár szerint az elhízásért elsősorban a mozgásszegény életmód és az otthonról hozott rossz minták felelnek.

A testnevelő tanárok a 2015/2016-os tanévben is elvégezték a diákok állapotfelmérését, a Magyar Diáksport Szövetség eredményei aggasztóak. A kilenc területet vizsgáló fittségi teszt alapján a felső tagozatos és középiskolás gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott. "Németországban olyan túlsúlyos gyerekkel foglalkoztam, akik délutánonként, szüleikkel együtt szabadidőközpontokba jártak tornázni. A programot az állam támogatta, a gyerekek pedig egy szűrést megelőzően kerülhettek a szakemberek kezei alá. A projekt lényege az volt, hogy iskolások és szüleik együtt ismerkedjenek meg az egészséges életmód alapjaival. Voltak többek között a közös sportolást támogató napok és konyhai reformnapok is."

Buchholcz-Huba Dóra

, a szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola testnevelő tanára ezt a mentalitást hiányolja a hétköznapokból, szerinte ugyanis egészséges gyereket nevelni kizárólag példamutató magatartással lehet. A példamutatás pedig számos dologban megnyilvánulhat, az egészségtudatos táplálkozástól kezdve a minőségi idő eltöltéséig. Utóbbit tartja egyébként mind közül a legfontosabbnak, a volt NB I-es kézilabda játékos szerint ugyanis ha a gyerekek - lehetőségeikhez mérten - együtt sportolhatnak szüleikkel, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek. Nem ismeretlen fogalom a "bánathájként" emlegetett felesleg, mely alól már a gyerekek sem mentesüknek. Ahogy Buchholcz-Huba Dóra fogalmazott, az iskola nem "gyerekszerviz", az ő lelki-testi egészségükről elsősorban a szülőknek kell gondoskodniuk. "Meglátásom szerint a jó példa hiányzik a gyerekek előtt. Sajnos a szülők közül még mindig sokan választják a könnyebb utat, s inkább pénzt adnak a gyereknek, minthogy egészséges alapanyagokkal megtöltött szendvicset készítsenek nekik. A mozgás, a sport iránti szeretet ugyanúgy otthon ragad ránk, mint például a zene szeretete" - erősített rá a testnevelő tanár. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az egyre elfoglaltabb, munkahelyen túlterhelt szülők nehéz helyzetben vannak, hiszen országszerte hiányzik a családi szabadidőközpontok infrastruktúrája. Míg más európai országokban klubokhoz, egyesületekhez csatlakozhatnak, addig a hasonló itthoni szervezetek szinte kizárólag az élsportolókra koncentrálnak. "Aki már általános iskolás korában kövér, később is felmenti magát a testnevelés óra bizonyos foglalkozásai alól. Volt már rá példa, hogy arra kértek meg szülők, adjak könnyítést túlsúlyos gyereküknek futásból, mert nem bírja a többiek diktálta tempót. Ez pszichésen is megviseli a gyereket, mert azt érzi, ő nem olyan ügyes, mint az osztálytársai, pedig lehet, hogy más feladatokat sokkal jobban old meg." Kézilabda edzőként, pedagógusként és nem utolsó sorban három gyerek édesanyjaként azt javasolja a szülőknek, próbáljanak egyensúlyt teremteni a hétköznapokban, igyekezzenek elhagyni a zsíros, hizlaló ételeket, nassolnivalókat, s fordítsanak minél több időt a gyerekeikre. Buchholcz-Huba Dóra hangsúlyozta, bár minden az otthoni mintákon dől el, az iskola feladata lenne, hogy fejlessze a gyerekek hiányosságait. A mindennapos testnevelés bevezetése azonban nem segített orvosolni a problémát, mint a felmérésből is kiderült, a túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya nem változott. A Bonifert-iskolában igyekeznek lehetőségeikhez mérten, egy tornateremben lebonyolítani az órákat, azok az osztályok, akik végképp kiszorulnak a helyiségből, úszni mennek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.