Kultúra

Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmfesztivált rendeznek Szegeden

Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmfesztivált rendeznek Szegeden

2016. november 4., péntek
Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmfesztivált rendeznek Szegeden
zsigmond_vilmos_film_sajttaj004kf

Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmfesztivált rendeznek 2017 májusában az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr szülővárosában, Szegeden.

Solymos László

(MSZP) alpolgármester a kezdeményezésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a hagyományteremtő szándékkal életrehívott filmfesztivál célja, hogy emléket állítson Szeged díszpolgárának, életben tartsák és következő nemzedékekkel is megismertessék

Zsigmond Vilmos

örökségét. A filmes seregszemlére jelenleg tanulmányaikat folytató vagy frissen végzett, pályájukat kezdő közép-európai operatőrök munkáit várják, akik hasonló látásmóddal, egyedi technikával dolgoznak, mint Zsigmond Vilmos egykor.

Jávorszky Iván

, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a fesztiválra érkező filmeket nemzetközi zsűri értékeli majd. A testület tagja lesz

James Chressanthis

görög származású amerikai operatőr, rendező, Zsigmond Vilmos egykori tanítványa és később munkatársa. Az Amerikai Operatőrök Társaságának tagja vállalta, hogy a fesztivál ideje alatt mesterkurzust is tart fiatal kollégáinak. A zsűriben dolgozik majd

Pierre Filmon

, a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című film rendezője,

Szabó Gábor

egyetemi tanár, az egyetlen Zsigmond Vilmos rendezte film, az 1991-es Tékozló apa operatőre, valamint

Sághy Miklós

, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, filmesztéta, filmkritikus. A fesztiválra tematikai, technikai, műfaji megkötés nélkül várják a 2014. január 1-je után készült filmeket, melyeket műfaj szerint sorolnak majd szekciókba. A filmes seregszemlét koncertek, Zsigmond Vilmos egy-egy alkotói korszakát bemutató retrospektív sorozat, kerekasztal-beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik majd. A fesztiválnak helyet adó Belvárosi Moziban pénteken este mutatják be Pierre Filmon Zsigmond Vilmosról készült életrajzi filmjét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.