Bulvár

Vádat emeltek a tanút fenyegető szentesi férfival szemben

Vádat emeltek a tanút fenyegető szentesi férfival szemben

2016. november 23., szerda
Vádat emeltek a tanút fenyegető szentesi férfival szemben
szentesibirosag

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szentesi férfival szemben, aki a rá terhelő vallomást tevő fiatalkorú tanúkat próbálta meg fenyegetéssel vallomásuk megváltoztatására bírni.

A vádirat szerint a vádlottal szemben nyomozás indult tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek segítséget nyújtva elkövetett kóros szenvedélykeltés vétsége miatt. Az ügy lényege szerint a vádlott zsályát, vagyis kábítószernek nem minősülő, azonban kábító hatású anyagot tartalmazó szert adott el kiskorúak részére. A folyamatban levő ügyben 2015. augusztus 22-én a vádlott az esti órákban találkozott az egyik vásárlóval. A beszélgetés során a vádlott azt kérte tőle, hogy a bűnügyben tegyen valótlan tanúvallomást azáltal, hogy állítsa azt, hogy nem tőle vásárolta a zsályát, hanem azt közösen vették, illetőleg hogy vásárlás előtt kifejezetten közölte vele a tanú, hogy a tizennyolcadik életévét már betöltötte. A hamis vallomás megtétele érdekében meg is fenyegette a tanút azzal, hogy ha nem így jár el, akkor megveri őt. A tanúban a vádlott fenyegetése komoly félelmet keltett, emiatt feljelentést is tett a vádlottal szemben. A vádlott ugyanezen a napon találkozott a zsálya eladása miatt vele szemben folyamatban levő ügy másik, kiskorú tanújával is. A találkozás során arról próbálta meggyőzni a tanút a vádlott, hogy amennyiben kihallgatják, úgy vallja azt, hogy nem is ismeri a vádlottat. A kiskorú tanú a vádlott rábírása ellenére nem tett hamis tanúvallomást. Az ügyészség a vádlottat büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletével, valamint hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolja. Figyelemmel arra, hogy a vádlott végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, az ügyészség vele szemben végrehajtandó börtön kiszabására tett indítványt. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.