Közélet

Sokba kerülhet a póráz nélküli sétáltatás Szegeden, de a futtatók rossz állapotúak

Sokba kerülhet a póráz nélküli sétáltatás Szegeden, de a futtatók rossz állapotúak

2016. november 23., szerda
Sokba kerülhet a póráz nélküli sétáltatás Szegeden, de a futtatók rossz állapotúak
kutyafuttaban_mj-009

Összesen 18 kijelölt kutyafuttató hely van jelenleg Szeged-szerte, vagyis ezek azok a területek, ahol a gazdik póráz nélkül, bátran szabadon engedhetik az ebeket. Az önkormányzat egy új rendeletben azt szabályozza, hogy akik nem a kijelölt területen kutyáznak, akár 150 ezer forintos pénzbírságot is fizethetnek a szabálytalanságért. A kutyások arra panaszkodnak, ez túl magas összeg, ráadásul a futtatók területe nem pontosan behatárolható, nincsenek is kitáblázva.

Nagy port kavart kutyás közösségi csoportokban a legutóbbi szegedi közgyűlés eredménye, vagyis, hogy az önkormányzat a közösségi együttélést szabályozó rendeletében többek között azt is meghatározta: csak kijelölt kutyafuttató helyen lehet póráz nélkül sétáltatni az ebeket. Aki pedig ezt megszegi, akár 150 ezer forintos pénzbírságra is számíthat.

Tóth Péter

, a Jobbik szegedi szervezetének elnöke megkeresésünkre elmondta, a lakosoktól várja az észrevételeket, a meglévő 18, többségében szűkös kutyafuttató mellett hol lenne szükség még kijelölt területekre, milyen módon lehetne biztonságossá tenni az elkerített futtatókat, és legalább mekkora helyre lenne szüksége az ebeknek a kényelmes játszadozáshoz. Mint mondta, a büntetés mértéke irreálisan magas, s "elsősorban azt kellene a városban ellenőrizni, hogy a befogott kutyák rendelkeznek-e kötelező azonosító chippel". Példaként említette a hírhedt Cserepes sori kutyafalkát, mely állatok befogásáról szerinte a városnak már rég gondoskodnia kellett volna. Tóth Péter hozzátette ugyanakkor, fontos, hogy a pórázon sétáltatás - melyet egyébként törvény ír elő - városi szinten is szabályozva legyen, viszont túlzásnak tartja egyéb pontjait, mint például a libikókázó anyukák és a parkban labdázó gyerekek pénzbírságolását. A jobbikos politikus hétfővel online petíciót indított, aláírással támogatni

ITT

lehet. Kérdésünkre azt is elmondta, családtagjuk volt korábban egy 12 éves kutya, akit nemrégiben veszítettek el. Nincsenek karbantartva az elkerített kutyafuttatók, ezért nem tarja megalapozottnak a rendelet kutyatartásra vonatkozó részét

Bartucz Mónika

szegedi kutyatartó. A futtatók méretét úgy érzékeltette, nem nagyobbak, mint egy panellakás nagyszobája, a szabadtéri kijelölt területek, mint a hullámterek, pedig annyira gazosak vagy sárosak, hogy a kistestű ebek végig se tudnak szaladni rajta. A kullancsfertőzés veszélye csak hab a tortán.

kutyafuttato_szeged

Csillaggal és pirossal jelöltük a kutyafuttatókat

A közösségi együttélés szabályozása fontos cél, ugyanakkor ezt nagyon körültekintően, kellő előkészítéssel és átmenettel kellett volna végrehajtani – fogalmazott

Haág Zalán

, a KDNP szegedi elnöke, közgyűlési frakcióvezető. „Hogy stílusos legyek, ezt a rendeletet a baloldali többség kutyafuttában alkotta meg” – tette hozzá. A kereszténydemokrata politikus szerint is szabályozni kell a kutyák póráz nélküli futtatását, azonban figyelembe kell venni a kutyások igényeit is. A horribilis összegű bírság helyett ő először figyelmeztetné az ebtulajdonosokat – de őket is csak akkor, ha az valóban indokolt. „Sokan tartanak kutyát a belvárosban is, ők biztosan le fogják vinni sétálni a kutyájukat a legközelebbi, zöldfelülettel rendelkező térre. Én a körzet képviselőjeként négy éven át hiába küzdöttem azért, hogy végleg megoldjuk ezt a kérdést például a Lechner téren. Megválasztásomkor a tér egészén táblával tiltva volt a kutyasétáltatás – pórázzal is! – amit senki sem tartott be. Emiatt állandó konfliktus volt a játszóteret használó szülők és a kutyások között. Először is a tér egyik feléről – ahol senkit sem zavartak – eltávolíttattam a kutyatiltó táblákat, majd kerítéssel vetettem körbe a tér másik oldalán a kisgyermek játszóterét, benne a homokozóval. A következő lépés egy ízléses kialakítású, fix kutyafuttató kialakítása lett volna, ám ezt a Polgármesteri Hivatalon már nem tudtam keresztülvinni. A főépítész arra hivatkozott, hogy a tér természetileg és építészetileg is védett. Sajnos a téren lebontott régi házakat erről nem értesítették” – idézte föl a helyzet fonákságát. „Most az a helyzet, hogy a Lechner teret – amit eddig részben használhattak – egyáltalán nem vehetik igénybe a környéken élő kutyások. Az pedig életszerűtlen, hogy ezután majd a gazdák és ebek kilométereket gyalogolnak a legközelebbi, zsúfolt és folyamatosan amortizálódó kutyafuttatóig. A Lechner vagy épp a Mátyás tér kijelölt pontján miért ne tehetnénk lehetővé a kutyák kulturált futtatását?” – teszi fel a kérdést Haág Zalán. A városatya szerint egyébként társadalmi vitának, egyeztetéseknek kellett volna megelőznie a rendelet megalkotását, elvégre az van az emberekért, és nem fordítva. Bízik ugyanakkor abban, hogy a problémás pontokat a következő közgyűlésen még lehet módosítani, bár ehhez a baloldali városvezetés bölcs belátására is szükség lenne. „Mi mindenesetre igyekszünk érvényt szerezni az emberek ésszerű javaslatainak, ami azonban – ismerve a városvezetés álláspontját – kutya nehéz dolog lesz. De újra megpróbáljuk” – ígérte a szegedi KDNP első embere.

kutyastrand36_gs

Kerestük a témában

Nagy Sándor

(Együtt) városfejlesztési alpolgármestert is, aki megismételte, amit a közgyűlésen, illetve azt megelőzően is már vázolt: hódmezővásárhelyi rendelet alapján dolgozták ki a szegedit, amely ráadásul enyhébb büntetést ró a szabálytalankodókra. Fogadóórai tapasztalatokra hivatkozva azt mondta, a póráz nélküli kutyasétáltatás sok konfliktust okoz a városban, s a panaszosok kérték, hogy tegyenek lépéseket a probléma megoldására. A közösségi együttélést szabályozó rendelet egyéb pontjai kapcsán kijelentette, a példaként említett hódmezővásárhelyi szabályozás még "a fűnyírás magasságát is meghatározza a parkokban", nem csak a labdázást. A rendeletet előterjesztő alpolgármester érdeklődésünkre elismerte, bizonyos pontokon valóban félreértésekre adhat okot a kutyafuttatók megnevezése, pontos területe, ezért később akár információs táblák is kikerülhetnek.

Az alábbi kutyafuttatók érhetőek el Szegeden

1. Az új Tisza -hídtól északra a Tisza hullámtere mindkét oldalon (Kivéve az üdülőterület) 2. Az árvízi emlékműtől délre a Tisza hullámtere mindkét oldalon 3. Kamaratöltés 4. A Csongrádi sgt. - Körtöltés és a Hódmezővásárhelyi vasútvonal által bezárt terület 5. Körtöltés 6. A Cserepes sortól délre eső terület (a piac, illetve a parkoló kivételével) 7. Hajóállomás és az új Tisza -híd közötti terület (Szeged felőli hullámtér) 8. Fodorkert – Tölgyes utca melletti légvezeték alatti terület 9. Csongrádi sgt. - Rókusi lakótelep által határolt terület 10. Új-Rókus Rókus – Északi városrész - Franciahögy beépítetlen terület és meglévő erdő városrendezési hasznosításáig 11.A Gáspár Zoltán utca 11489/1 hrsz.ú kivett közpark táblával kijelölt része 12.A Csongrádi sgt. 75 -77. 77. - Gáz u. 10. - Gáspár Zoltán u. 10. számú házak által határolt közterület táblával kijelölt része 13. A Búcsú tér 17659/1 hrsz. -ú kivett közpark táblával kijelölt része 14. Puskás utcai játszótér melletti bekerített kutyafuttató 15. Hajlat utcai játszótér melletti bekerített kutyafuttató 16. A Sólyom utca 15461/27 hrsz. -ú közterületen bekerített kutyafuttató 17. A Vértói út - Rókusi krt. kereszteződésénél lévő bekerített kutyafuttató 18. A Gyöngyvirág utca 2. szám mögötti közterületen bekerített kutyafuttató

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.