Rétvári: „A kommunizmus egyetlen nagy halálos ellensége az igazság” + FOTÓK

Felavatták a tegnap megkezdődött Gulág-konferencia zárásaként azt a szobrot, amely a szovjet munkatáborok magyarországi áldozatainak emlékét őrzi. Rétvári Bence államtitkár a kommunista rendszerek bűneiről beszélt, amelyeket nem feledhetünk.

Folytatódott a tegnap megkezdődött Gulág-konferencia a dóm altemplomában.

Mindszenty József

, az utolsó hercegprímás aktívan kiált az elesettek mellett - erről beszélt konkrét példákkal

Balogh Margit

, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa. Az érsek kiált az internált Dálnoki Veress Lajos tábornok mellett, akit ennek hatására szabadon engedett. Fellépett a kitelepíteni kívánt svábok védelmében, miközben szinte összes magyar politikai párt a németség deportálása érdekében agitált. Próbált cselekedni a hasonló sorsra váró felvidéki magyarokért is, sőt a pápát lemondással fenyegette, ha nem tesz Róma lépéseket ugyanezért. A szlovákiai magyar kisebbségért és a hadifoglyokért írt leveleit is felrótták neki a kommunisták a koncepciós perében, de ő még a bíróság előtt is azt hangoztatta, e külföldre írt sorait nem bánta meg. Előadott

Rétvári Bence

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is. Bemutatta a Gulágra hurcolások történelmi hátterét,

Sztálin

lassan haladó tábornokai arra hivatkoztak, hogy nagy létszámú ellenséggel találták szembe magukat, s ezt azzal bizonyították, hogy ártatlan civileket is hadifogságba hurcoltak. Valójában azonban nem hadifogolyként, hanem egyszerű munkaerőként tekintettek rájuk. Úgy fogalmazott, a Vörös Hadsereg emberrablást és rabszolgamunkát szervezett. „A rendszer cinizmusát mutatja a málenkij robot, a kis munka kifejezés, mert tudták az összefogdosók, hogy mindez hazugság” – állította Rétvári. Ennek jegyében 800 ezer magyart közel 1000 táborba hurcoltak, azaz minden 12. embert elvittek az országból. Egyesek három, mások öt, vagy tíz évig raboskodtak, s sokan soha nem térhettek haza. Bűn nélküli büntetésüket töltötték a Gulág áldozatai, hiszen valójában az őket deportálók voltak a bűnösök. Elegendő volt, ha valaki gazdag, értelmiségi, vallásos, vagy pap – legvégül pedig az is, ha egyszerűen csak szembejött az utcán.

Ez a rendszer – beleértve a magyar szocializmust is – az államtitkár szerint azért működhetett, mert a működtetői is bűnözők voltak már korábban is. A dolgozó nép védelme helyett munkásokkal, parasztokkal teltek meg a börtönök. „Bárhol a világban hatalomra kerültek a kommunisták, abból diktatúra lett, amelyet elnyomás, koncepciós perek, táborokba zárások jellemzett” – tette hozzá. A diktatúrák mostanra megdőltek, csak néhány maradt mutatóba, de az eltelt évtizedek alatt százmillió ember meghalt, a trauma pedig a rendszerek bukását követően is megmarad, mert egy generáción keresztül kellett elhallgatni a tényeket. Az önbizalomhiányban, a bizalmatlanságban, a cselekvőképesség gyengeségében ma is megjelenik a negyven év diktatúra. Feltette a kérdést, hogy vajon ugyanennyi idő elég lesz-e a sebek begyógyítására. „A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a Kommunizmust” – idézte Márai Sándor írót a politikus. Emlékeztetett arra, hogy Strasbourgban csupán politikai jelképnek tartották a sarló-kalapácsot, s nem egy embertelen diktatúra szimbólumának. „A kommunizmus egyetlen nagy halálos ellensége az igazság” – mondta. Szerinte ez a rendszer az emberekben lévő rosszat erősítette, ma viszont pont az ellenkezőjét kell tenni. Ezt a célt szolgálja a Gulág Emlékév. 250 emléktáblát avattak, 500 pályázatot írtak ki és több vándorkiállítást indítottak útjára.

„Ha képzeletben egymás mögé raknánk azokat a marhavagonokat, amelyben elszállították honfitársainkat, akkor Debrecentől Székesfehérvárig érne az a szerelvény” – fogalmazott már a Fogadalmi templom mellett állva Rétvári Bence. Itt avatták fel

Kovács Jenő

szobrát, amellyel a Gulág áldozataira emlékeznek. A vagonokba megnyomorított sorsú, reménytelen, bizonytalansággal, kiszolgáltatottsággal teli, de bűn nélküli embereket zártak. „Európai minimum kell, hogy legyen minden civilizált politikus számára a kommunizmus elítélése, a kommunista diktatúra néven nevezése, a kommunista diktatúra szimbólumainak elutasítása” – hangsúlyozta a politikus. Ugyanúgy el kell utasítani a kommunista rendszert, mint a nácik diktatúráját. Ezért 16 országban mutatják be, hogy mit jelentett ez a szörnyűség. Beszédében párhuzamba állította az amerikai Szabadság-szobrot és a most felavatott emlékművet. Az előbbi a szabadságba belépést szimbolizálja, az utóbbi viszont pont azoknak állít emléket, akiktől ezt a jogot elvették. Hangsúlyozta, el kell mondani mindenkinek, aki erre jár, hogy miért áll itt e szobor.

Lezsák Sándor

, az országgyűlés alelnöke személyes emlékét osztotta meg a jelenlévőkkel. A keresztapja, volt ludovikás tiszt is áldozata volt a Gulágnak, 8 évig raboskodott. Ő gyerekként erről nem tudott, de egy alkalommal később meghallgathatta történetét. Keresztapjának súlyos fájdalmat okozott az emlékek felidézése, amikor még a fagyott krumplit sem engedték megenni őreik. Úgy gondolja, mindenkinek legalább egyszer meg kell hallgatnia egy olyat, aki elmeséli a saját történetét. Lezsák számára ez az emlékműavatás egy főhajtás a tisztességgel élt keresztapja előtt.

Idén a megszokottnál is nagyobb hangsúllyal emlékeztünk a történelmi évfordulókra

Kiss-Rigó László

megyéspüspök szerint. Felidézte, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának megünneplése mellett újraavatták a vörösterror áldozatának,

Návay Antalna

k a szobrát Makón. Kovács Jenő alkotását a Keresztény szolidaritás parkjában állították fel. A püspök rámutatott, szép lassan került egyre több alkotás a dóm mellé, így az örmény genocídium, a zsidó holokauszt, Katyn áldozatai mellett most már a Gulág-rendszer rabjaira is lehet emlékezni. A „vörös, ateista diktatúra nem válogatott áldozataiban”, ezért nem különböztethetjük meg azokat, akik okkal, és akik bármiféle konkrét indok nélkül kerültek a lágerrendszerbe. Áldozatuk, szenvedésük nem volt hiábavaló, olyan erkölcsi tőkét ad nekünk, amelyből erőt meríthetünk.