Közélet

Ötvenéves a szegedi gumigyár

Ötvenéves a szegedi gumigyár

2016. november 4., péntek
Ötvenéves a szegedi gumigyár

Ötvenéves a szegedi gumigyár, a jubileum alkalmából a jelenleg a Continental telephelyeként működő üzemben pénteken múzeum nyílt, és utcát neveztek el két korábbi igazgatóról.

Regina Gensigora

, a Contitech Rubber Industrial Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, egyéves munkával, a szegedi Móra-múzeum közreműködésével hozták létre a gyár történetét bemutató gyűjteményt. Az egykori dolgozók visszaemlékezéseiből pedig könyv és dokumentumfilm készült. Az ünnepségen a gyár területén utcát neveztek el az üzemet 18 éven át irányító

Mikes Sándorról

, illetve a közel múltban váratlanul elhunyt ügyvezető igazgatóról,

Katona Tamásról

. A szegedi gumigyár építése 1962-ben kezdődött el, az üzemet 1966. november 5-én adták át az Országos Gumiipari Vállalat részeként. A cég 1973-tól működött Taurus néven. A szegedi gyár 1996-ben került a Phoenix tulajdonába, és 2004 óta tartozik a Continental vállalatcsoporthoz. A heveder-, tömlő- és keverőüzemben az elmúlt tíz évben lezajlott mintegy 20 millió eurónyi beruházásnak köszönhetően a szegedi gyár meghatározó lett a nehézműszaki gumitermékek gyártásában. A 160 ezer négyzetméteres alapterületen működő gyárban jelenleg több mint hatszázan dolgoznak. A keverőüzemben évente mintegy 25 ezer tonna gumiipari alapanyagot állítanak elő. A társaság közlése szerint a textilbetétes hevederek gyártásánál végrehajtott jelentős fejlesztéseknek, kapacitásbővítésnek köszönhetően a szegedi lett Európa legnagyobb ilyen gyára. Az árbevétel csaknem felét a magas műszaki hozzáadott értéket tartalmazó, szinte egyedileg a megrendelők igényeinek megfelelően gyártott olajipari tömlők adják, amelyekből 2500-3000 darab készül évente, mintegy 25 milliárd forint értékben. A cég világpiaci részesedése az olajipari tömlők területén eléri, bizonyos termékek esetén meg is haladja a 30 százalékot. A németországi központú Continental csoport egyik a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. Az 55 országban 215 ezer alkalmazottat foglalkoztató csoport öt divíziójának együttes forgalma tavaly megközelítette a 39,2 milliárd eurót. Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt mintegy 8 ezer embernek ad munkát. Gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet végez Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.