Sport

Már Szegeden is várja a Csomszisz a sportolni vágyókat az "Ezt Válaszd!" program keretén belül

Már Szegeden is várja a Csomszisz a sportolni vágyókat az "Ezt Válaszd!" program keretén belül

2016. november 8., kedd
Már Szegeden is várja a Csomszisz a sportolni vágyókat az "Ezt Válaszd!" program keretén belül
ezt_valaszd_fitness006kf

Hódmezővásárhely után Szegeden is várja ezentúl minden vasárnap a sportolni vágyókat a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség.

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség több mint húsz éve szervez szabadidős eseményeket minden korosztály számára. Jelenleg közel 40 tagja van a szövetségnek, többek között egyesületek, alapítványok, civil szervezetek, önkormányzatok, de a taglétszám folyamatosan bővül. A 2015-ös és 2016-os évben már több mint 20.000 embert mozgatott meg a Csomszisz tagszervezetei által Csongrád megyében. A közel egy éve elindított, az országban egyedülálló "Ezt válaszd!" elnevezésű programját azzal a céllal hozta létre, hogy minél több embert, főként családokat mozgasson meg heti rendszerességgel az úgynevezett fitnesztréninggel. Az "Ezt válaszd!" programja olyan mozgásformára ösztökél, amelyek nemtől és kortól függetlenül mindenki által kivitelezhetőek. A saját testsúlyos gyakorlatokból álló tréningek lényege, hogy nem kell semmilyen eszköz az edzéshez, a mozogni vágyóknak csak magukat kell vinni az edzésekre és persze nem árt az elhatározás, illetve a mozgás iránti vágy sem. A program keretén belül Hódmezővásárhelyen idén január óta minden vasárnap 17 órától tartanak funkcionális edzést, melyeken hétről hétre több mint 100 ember mozog együtt rendszeresen. "A legfontosabb pontja ennek a programnak, hogy minden héten, ugyanabban az időpontban vannak az edzések" - mondta portálunknak

Süli András

, a szövetség elnöke. A program népszerűségét és kiterjesztésének szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy november hatodikától Szegeden is elindult az "Ezt Válaszd!" és ezentúl heti rendszerességgel lesznek a csongrádi megyeszékhelyen is edzések. A Csomszisz minden vasárnap az SZTE Sportközpontjának tornatermében 17 órától várja az ingyenes edzésre mindazokat, akik számára fontos a sport, a mozgás és az hogy egészségesen éljenek. A program egyik legfőbb célja hogy hozzászoktassa a sportolni vágyókat egy rendszeres testmozgásra legalább heti egy alkalommal. Ahogy a Csomszisz elnöke, Süli András portálunknak elmondta, kellemes meglepetésként érte őket az első szegedi foglalkozáson, hogy sokan a családjukkal jöttek és teljesen megtöltötték a tornatermet. A szövetség tervei között szerepel, hogy bevonják majd ebbe a kezdeményezésbe a profi szegedi klubok sportolóit is, ahogyan az már korábban Hódmezővásárhelyen megtörtént, ahol a Contitech Szeged pólósai vettek részt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.