Sport

Futsal: a szünet után hengerelt a Szent Mihály

Futsal: a szünet után hengerelt a Szent Mihály

2016. november 14., hétfő
Futsal: a szünet után hengerelt a Szent Mihály
futsal_kistelek_szentmihaly37_gs

Közel egy hónap után ismét pályára lépett a Szent Mihály a női futsal NB II-ben: Hódi Zsuzsanna tanítványai ugyan hátrányban voltak az első félidőt követően, a szünet után azonban nem hagytak kérdést azt illetően, hogy kié legyen a három pont.

Október tizenhatodika után játszott újra bajnoki mérkőzést a Szent Mihály a női futsal NB II Keleti csoportjában, ezúttal a nyíregyházi Nyírség NSC-t fogadhatta a deszki sportcsarnokban a gárda. Már-már úgy nézett ki, az első félidő nem hoz gólt, rendre kimaradtak a hazai lehetőségek, ám egy perccel a szünet előtt Nagy Boglárka megszerezte a vezetést a nyírségieknek. A szünet után aztán egészen másképp folytatódott a meccs: négy perc alatt fordított a Szent Mihály, amely hetet is bepakolt ellenfelének, amelynek ekkor még szépítésre futotta erejéből, de a fordulást követő teljesítményével magabiztos győzelmet arattak Szalai Ágnesék. A Szent Mihály a következő héten az előtte álló Hajdúböszörmény ellen játszik szintén Deszken, és amennyiben nyerni tud, úgy megelőzi ellenfelét a tabellán.

Női futsal NB II, Keleti csoport, 7. forduló

Szent Mihály - Nyírség NSC 8-2 (0-1)

Deszk, vezette: Szalai Szabolcs István, Kádár Németh Zoltán (Bálint Sándor).

Szent Mihály:

Horváth M. - Géczi, Redetzky, Szalai, Varga Zs. Csere: Fehér Zs., Vass, Koncz, Börcsök, Harcel, Lovászi.

Vezetőedző:

Hódi Zsuzsanna.

Nyírség:

Kovács Dzs. - Szűcs É., Nagy B., Fekete, Király. Csere: Hudák, Gyurján, Ladács.

Vezetőedző:

Kósa János.

Gól:

Fehér Zs. (21', 24'), Harcel (26', 29'), Lovászi (31', 31'), Redetzky (39')i ll. Nagy B. (19'), Hudák (38').

Kiállítva:

Nagy B. (36').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.