Bulvár

Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a szerb kábítószercsempésznek

Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a szerb kábítószercsempésznek

2016. november 16., szerda
Előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség a szerb kábítószercsempésznek
drogcsempesz

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a szerb férfinak, aki november 11-én kokaint és kannabiszt hozott be az ország területére.

A gyanú szerint az elkövető november 9-én a Szerb Köztársaság területén két ismeretlen férfitól átvett egy táskát, amiben több csomag kannabisz és kokain volt. A férfi előtt ismert volt a táska tartalma. A gyanúsítottnak a kábítószert Németországba kellett volna szállítania, korábbi tartozása fejében. A férfi a táska átvétele után buszra szállt, és november 11-én átlépte a szerb-magyar határt. A gyanúsított magánál tartott egy hamis horvát személyi igazolványt is azért, hogy ha szükséges, ezt az okmányt felhasználja. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség kábítószerrel visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás előkészületének vétsége miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított ismeretlen társaival összebeszélne, és bizonyítékok elrejtésében közreműködne. A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, a végzéssel szemben a gyanúsított és a védő fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.