Kultúra

Nemzetközi egyetemi színházi fesztivált rendeznek Pécsett

Nemzetközi egyetemi színházi fesztivált rendeznek Pécsett

2016. október 28., péntek
Nemzetközi egyetemi színházi fesztivált rendeznek Pécsett

Hét országból tíz teátrum mutatkozik be a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon, amelyet november 3. és 6. között rendeznek Pécsen.

Az egyetemi színtársulatok szakmai seregszemléjét immár tizedik alkalommal rendezi meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) keretén belül működő, huszadik évadát ünneplő Janus Egyetemi Színház (JESZ) - áll a PTE-nek az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában. Hozzátették: a fellépők Magyarországon kívül Szerbiából, Litvániából, Észtországból, Oroszországból, Bulgáriából, Belgiumból érkeznek, produkcióik a Zsolnay-negyedben láthatók. Az első előadás csütörtökön a Tartui Hallgatói Színház Mihail Bulgakov Morfium című darabja lesz, ezt a Liege-i Királyi Egyetemi Színház Tapétának lenni, majd a Szegedi Egyetemi Színház Pintér Béla A Démon Gyermekei című produkciója követi. Pénteken az Ohridski Szent Kelemen Egyetem Alma Alter Színházi Laboratóriuma Shakespeare Rómeo és Júlia (a halhatatlan szerelem szonettje) című művét adja elő. A "Palépé" Színházi Stúdió Az öltöny, a Kemerovoi Egyetem Vstrecha Színháza A baglyok gyöngédsége című művel, a Debreceni Egyetemi Színház Víg Karma Társulata pedig Halmi Gábor Nyilas Misi Extázis című előadásával jelentkezik. Szombaton az Újvidéki Művészeti Akadémia Étkezni emberi dolog című darabja látható, az IEAS Drama&Theatre a Carlos Morton Brown Buffalo, a JESZ a Kőműves Kelemen című darabbal méretteti meg magát. Az előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legeredményesebb társulatokat és színészeket a vasárnapi záróeseményen díjazzák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.