Sport

Labdarúgás: a listavezetőt fogadja a Szeged-Grosics

Labdarúgás: a listavezetőt fogadja a Szeged-Grosics

2016. október 1., szombat
Labdarúgás: a listavezetőt fogadja a Szeged-Grosics
szeged_2011_balmazujvaros23_gs

A tabella élén álló Balmazújváros ellen folytatja a Szeged 2011-Grosics Akadémia: Klausz László együttese az elmúlt két évben nem vesztett meccset hétvégi riválisával szemben, és amennyiben folytatni tudja ezt a szériát, akkor kimondottan kedvező helyzetből várhatná a válogatott mérkőzését követő folytatást.

Meghatározhatja a Szeged 2011-Grosics Akadémia közeljövőbeli szereplését a vasárnapi, Balmazújváros elleni mérkőzés: Germán Tamásék ugyan a jelenlegi listavezetővel néznek farkasszemet vasárnap a gyulai Grosics Akadémián, de amennyiben sikerülne begyűjteniük a három pontot, akkor mindössze egyetlen egységnyi különbség lenne a két együttes között. A Balmazújváros egyébiránt az egyik kedvenc ellenfele is lehet a szegedieknek, hiszen az elmúlt két szezon során lejátszott négy mérkőzésen négy győzelmet tudnak felmutatni a vasárnapi ellenféllel szemben. Ugyanakkor a

Feczkó Tamás

által irányított együttes a legtöbb győzelemmel rendelkezik a másodosztály együttesei közül, és minden bizonnyal azon lesz, hogy az elmúlt évek csorbáit kijavítva megőrizze helyét a tabellán a magyar válogatott világbajnoki selejtezői miatt elrendelt kéthetes szünet alkalmával is. „Valóban nagyon fontos lesz ez a meccs. A múltban lejátszott meccseknek nincs semmi jelentősége, most a Balmaz is jó formában van, de mi is stabilak vagyunk a sérültjeink ellenére. Kevés lehetőségem van változtatni, de a kispadon is olyan játékosok ülnek, akire számíthatok. A csapategység továbbra is jó, ezt kell a hétvégén is kihoznunk magunkból” - fogalmazott portálunknak a mérkőzést megelőzően

Klausz László

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Online

Vasárnap 15 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

Ahogy arra Klausz László is rávilágított, a Szeged-Grosics az elmúlt hetekben stabil teljesítményt nyújtott, amit mi sem igazol, minthogy a gárda az elmúlt három mérkőzését egyaránt kapott gól nélkül hozta le, ennek is köszönhetően hét ponttal gyarapodott ezeken a meccseken, nem mellesleg az egész NB II-es mezőny legkevesebb kapott gólját tudja ezzel felmutatni. „Más mérkőzés lesz, mint egy hete volt, ugyanaz az akarat és hozzáállás kell, de az elmúlt fordulókban egyszer sem volt ezzel problémám. Az önbizalmunk megvan, biztos, hogy nem fogunk annyira dominálni a meccsen, de egy szervezett védekezésből kiinduló labdabiztos támadásokat kell vezetnünk. Sokszor a pontos befejezéseken csúszunk el, több elemzést is nézek a világ futballjáról, és a legtöbben a spanyol focihoz hozzák fel, ahol a magasabb labdabirtoklással rendelkező csapat nyeri a meccseket. Erre jó pár ellenpéldát tudnák hozni, ez van, hogy felborul, sőt, a szervezettebben védekező csapat sokszor többet fut, mint a labdát birtokló csapat. Ez nem azt jelenti, hogy a labdát nem akarnánk birtokolni, de a szervezett védekezésből induló támadásokból szerintem van esélyünk a győzelemre” - latolgatott a vasárnapi találkozót illetően Klausz László. Az NB II-es csapatok számára a vasárnapi játéknap egyben egy igen sűrű és hosszú időszak lezárása, hiszen az őszi szezon folyamán több hétközi bajnoki mérkőzést már nem rendeznek, valamint mivel kéthetes szünet következik a pontvadászatban, így a hétvégén elért eredmények sokáig ott maradhatnak a fejekben. Ahogy erre Klausz László is kitért, ennek a periódusnak jó lezárása lenne, ha a Balmazújváros elleni meccset sikerrel tudnák abszolválni, így nyugodtabban készülhetnének a folytatásban. A Szeged-Grosics mestere továbbra sem számíthat a sérüléssel bajlódó

Andrei Coroian

, valamint

Achim Ádám

játékára, egyúttal a betegséggel küszködő

Zabari Dávid

sem teljesen egészséges,

Farkas Márk

viszont már az elmúlt fordulóban is ott ült a kispadon, így ő a társakkal tarthat. Nem úgy

Király Patrik

, aki Albertirsán az ötödik sárgáját gyűjtötte be, így ő kénytelen a pályán kívülről szorítani a társaknak vasárnap.

Így játszottak a csapatok a 11. fordulóban

Ceglédi VSE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-2 (0-1)

Albertirsa, 150 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kovács II Gábor, Máyer Gábor).

Cegléd:

Verebélyi – Valkovszki, Albert I., Makrai, Farkas An., Peres (Babolek – a szünetben), Pozsár (Szabó 67′), Csordás, Asztalos (Markó 67′), Albert Á., Sánta.

Vezetőedző:

Varga Attila.

Szeged-Grosics:

Szántai – Povázsai, Tóth G., Jagodics, Mészáros, Horváth A., Király (Farkas Au. 90′), Germán, Zabari, Andorka (Geiger 72′), Zádori (Balogh 90+2′).

Vezetőedző:

Klausz László.

Gólszerzők:

Jagodics (32′), Zádori (88′).

Sárga lap:

Albert I. (28′), Csordás (52′), ill. Király (84′), Szántai (87′).

Balmazújváros - Dorog 2-1 (2-1)

Balmazújváros, vezette: Takács Tamás (Punyi Gyula, Berényi Ákos)

Balmazújváros:

Horváth L. - Virág, Tamás, Zsiga (Kamarás, 90+1'), Sigér, Kovács Á. (Farkas B., 64'), Rus, Fekete (Vólent, 71'), Belényesi, Bódis, Bokros.

Vezetőedző:

Feczkó Tamás.

Dorog:

Vajda G. – Grabant P., Bora, Berkó, Füredi, Medgyes (Mészáros Á., 61'), Kovács I. (Vígh, 76'), Kővári, Tóth M., (Grabant B., 71'), Bor, Sitku.

Vezetőedző:

Németh Szabolcs.

Gól:

Zsiga (15'), Fekete (19') ill. Kővári (5').

Sárga lap:

Vólent (84'), Zsiga (87'), Tamás (87') ill. Bor (60'), Grabant P. (87').

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2016. május 8.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1 (1-1)

Gyula, Grosics Akadémia, 200 néző. Vezette: Berke Balázs •(Vígh-Tarsonyi Gergő, Máyer Gábor).

Szeged:

Molnár – Áchim, Tóth G., Balogh, Zabari, Szabó (Király 70′), Zelenyánszki (Coroian 74′), Oláh, Pászka, Germán, Andorka (Veselinov 66′). Vezetőedző: Klausz László.

Balmazújváros:

Szécsi – Bokros, Papp, Kiss, Virág, Sigér, Kónya, Bor (Pintér – a szünetben), Zsiga, Belényesi (Vajda 70′), Kovács (Varga 66′). Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerzők:

Szabó (2′), Germán (55′), ill. Kovács (43′).

Sárga lap:

Áchim (40′), Király (86′), ill. Sigér (77′).

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Balmazújváros 11 7 1 3 16 10 6 22
2. Kisvárda 11 6 3 2 17 8 9 21
3. Nyíregyháza 11 6 2 3 13 12 1 20
4. Békéscsaba 11 6 1 4 15 8 7 19
5. ZTE FC 11 5 4 2 18 11 7 19
6. Puskás Akadémia 11 5 4 2 23 22 1 19
7. BFC Siófok 11 6 0 5 16 18 -2 18
8. Szeged-Grosics 11 5 3 3 14 6 8 18
9. Soroksár SC 11 5 3 3 21 15 6 18
10. Kozármisleny 11 5 2 4 12 11 1 17
11. Swietelsky-Sopron 11 4 3 4 14 12 2 15
12. Vác FC 11 4 3 4 14 13 1 15
13. Aqvital FC Csákvár 11 3 5 3 11 16 -5 14
14. Dorogi FC 11 4 1 6 12 15 -3 13
15. Budaörs 11 4 1 6 7 10 -3 13
16. Szolnoki MÁV FC 11 3 2 6 15 21 -6 11
17. Mosonmagyaróvár 11 3 2 6 14 13 1 11
18. Ceglédi VSE 11 3 1 7 16 22 -6 10
19. SZEOL SC 11 3 1 7 7 15 -8 10
20. Cigánd SE 11 1 2 8 4 21 -17 5

A 12. forduló műsora:

október 2., vasárnap 15.00

Cegléd-Kozármisleny, Szeged 2011-Grosics Akadémia-Balmazújváros, Dorog-Budaörs, Nyíregyháza-Soroksár, Mosonmagyaróvár-Puskás Akadémia, Vác-Sopron, Cigánd-SZEOL SC, Zalaegerszeg-Kisvárda.

17.00

Siófok-Szolnok, Csákvár-Békéscsaba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.