Közélet

Januártól megújulhatnak az időalapú jegyek Szegeden

Januártól megújulhatnak az időalapú jegyek Szegeden

2016. október 27., csütörtök
Januártól megújulhatnak az időalapú jegyek Szegeden
vonaljegy001kf

A tervek szerint januártól ténylegesen 24, illetve 72 órán keresztül utazhatunk egy úgynevezett időalapú jeggyel a szegedi tömegközlekedési járműveken, amennyiben támogatja az erre vonatkozó előterjesztést a közgyűlés. A jegytípus megújításától azt várják, hogy többen veszik majd igénybe, például turisták vagy éppen olyanok, akik egy konferenciára érkeznek.

Nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai estjein és az esőnapokon már tesztelték az

időalapú jegyet

, akkor 18 órától üzemzárásig korlátlan átszállással lehetett utazni bármely szegedi helyi járaton. Az érvényesség feltétele az volt, hogy a vonaljegyet a járművön lévő automata jegykezelővel, azaz időpecséttel kellett érvényesíteni. Ez számított a bevezetés alatt álló időalapú jegyek tesztjének, ugyanis amennyiben a közgyűlés támogatja az erre vonatkozó előterjesztést, januártól megújulnak az egy- és a háromnapos vonaljegyek. Napijegyet jelenleg 1040 forintért válthatunk, amely az adott nap 0-tól 24 órájáig, illetve üzemzárásig érvényes, míg a három napra szóló 2600 forintba kerül. Jelenleg ezeket csak bérletpénztárban lehet ilyen jegyet vásárolni, ahol a pénztáros tollal írta rá a jegyre, hogy mely napra szól. Külföldön más a gyakorlat, lehet váltani olyan időalapú jegyet például Olaszországban, amely félórás, az idő alatt korlátlan járművön lehet vele utazni, máshol egyórás van, de akad olyan német város is, ahol két órán keresztül utazhatunk egy ilyen jeggyel. Ezeket nem elég kilyukasztani, hanem valamilyen időpecséttel kell ellátni, hogy pontosan meghatározható legyen, mikor is kezdte meg az utazást a jegyet megváltó személy, ez számára is információt nyújt, másrészt az ellenőrnek is. „Úgynevezett 24 és 72 órás jegyet vezetünk be, amennyiben megszavazza a novemberi közgyűlés, amelyek ténylegesen 1, illetve 3 napon keresztül használhatóak lesznek, érvényességüket az első utazás megkezdésétől kell számítani” – mondta el

Majó-Petri Zoltán

, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője. Hozzátette, jelenleg nem túl népszerűek a napijegyek Szegeden, hiszen ha valaki például egy konferenciára érkezik délután és másnap délelőtt szeretne tömegközlekedéssel utazni, újabb jegyet kell váltania, hiszen az adott napon üzemzárásig érvényes a napijegy. Mivel nem tervez áremelést az önkormányzat, így már annak is megéri jövőre időalapú jegyet váltania, aki átszállással utazik a város egyik pontjából a másikba és visszafelé is megteszi az utat, hiszen három vonaljegy árából kijön, és ténylegesen 24 órán keresztül használhatja a tömegközlekedési járműveket. Mivel többféle jegylyukasztó van, a DAKK Zrt.-nek és az SZKT-nak egyaránt fejlesztéseket kellett eszközölnie, jelenleg már minden tömegközlekedési járművön van legalább egy olyan jegykezező, amely nemcsak roncsolja, azaz lyukasztja a jegyet, hanem látható módon időpecsétet illeszt rá. Ez egy központi órajel alapján kerül a jegyre, vagyis nem fordulhat elő, hogy rossz időpontot jelöl. Majó-Petri Zoltán megjegyezte, természetesen előfordulhat, hogy meghibásodik a jegykezelő, azt fogják tanácsolni az utasoknak, hogy minden alkalommal ellenőrizzék le az időpecsétet. Kérdésünkre elmondta, átszállójegyet bevezetését is tervezik a jövőben a megkezdett menetjegy-reform keretében, hiszen a szegedi tömegközlekedési rendszer úgy épül fel, hogy a város egyes pontjai nem közelíthetőek meg egy busszal, trolival vagy villamossal, kénytelenek átszállni az utasok. A 2-es villamos elindítása előtt például a 2-es busszal egészen Újszegedig lehetett utazni Rókusról, erre már nincs lehetőség, a sárga villamosok üzembe helyezése után ugyanis megszűnt az említett buszjárat. Az is felmerült, hogy az egyszerű vonaljegyet is időalapúvá tennék, és azt is vizsgálják, hogy érdemes-e olyan olcsóbb jegyet bevezetni, amelyikkel csak néhány megállót lehet utazni. Ilyen, úgynevezett kis szakaszjegy korábban is volt már Szegeden, és jelenleg is hiányolják az utasok az SZKT-nál. A cég ügyvezetője azt mondta, jövő év első felében meg fogják vizsgálni ennek lehetőségét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.