Bulvár

Eltűntek a tiltótáblák a Zápor-tó partjáról

Eltűntek a tiltótáblák a Zápor-tó partjáról

2016. október 12., szerda
Eltűntek a tiltótáblák a Zápor-tó partjáról
zapor_to_horgaszni_tilos_01 (2)

Nem adták fel a horgászok, akik felindulásukban leszerelték a "Horgászni tilos!" táblákat a Zápor-tó partjáról. A környéken lakók nem adták fel a harcot, újra felvették a kesztyűt a pecásokkal, és mára új tiltótáblák kerültek ki.

Mint arról portálunk

áprilisban már beszámolt

, évek óta tart a harc a tarjániak és a Zápor-tó partján horgászók között. Akkor arról írtunk, lakóknak végleg elege lett abból, hogy a "Horgászni tilos!" táblák ellenére hobbipecások lepik el a tó partját, akik trágár módon beszélnek az arra járókkal, szemetelnek, és a sekély tó nem horgásztó jellege ellenére halakat telepítenek. A helyzet igencsak elmérgesedett 2014 óta, amikor is 200 környékbeli lakos petíciójának nyomására tiltótáblákat helyeztek ki a tó partján. A tilosban horgászóknak is elege lett: néhány hete az összes tábla eltűnt a Zápor-tótól. Olvasónk - aki félve a horgászok haragjától neve elhallgatását kérte szerkesztőségünktől - úgy sejti, hogy a korábban

Mózes Ervin

főjegyzőnek intézett levelük hatására, s a fokozott rendőri ellenőrzések késztették őket arra, hogy leszereljék a tiltótáblákat. Bár a Zápor-tónál a tiltótáblák hiánya ellenére is tilos volt pecázni, a horgászok nem féltek a razziától, a büntetéstől - vélte olvasónk. A környéken élők nyomására újabbak kerültek a leszerelt táblák helyére, s bár ezek nem olyan figyelemfelkeltőek, tavaszig talán a tilosban horgászókban is tudatosul a tilalom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.