Közélet

Elmarad a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozó

Elmarad a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozó

2016. október 27., csütörtök
Elmarad a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozó

Határozatlan időre elhalasztják az Európai Unió és Kanada között csütörtökre tervezett csúcstalálkozót, miután még mindig nem sikerült megállapodásra jutni a felek közti szabadkereskedelmi egyezményről a belgiumi Vallónia tartománnyal - közölték uniós források.

"Mivel nem áll készen minden EU-tagállam a CETA aláírására, lemondták a mai csúcsértekezletet. Egyelőre nem tűztek ki új időpontot" - mondta a névtelenséget kérő uniós tisztségviselő.

Chrystia Freeland

kanadai kereskedelmi miniszter szóvivője korábban bejelentette, hogy küldöttségük nem utazik Brüsszelbe, Ottawa azonban továbbra is készen áll aláírni ezt a "fontos megállapodást", amikor Európa is kész erre. Az Európai Unió vezetői szerdán napközben még reménykedtek abban, hogy másnap aláírhatják majd az egyezményt, de a belga szövetségi kormánynak az éjszakába nyúló tárgyalások során sem sikerült egyetértésre jutnia Vallóniával.

Paul Magnette

vallon kormányfő ugyanakkor arról számolt be az előző napi egyeztetéseket követően, hogy a maratoni hosszúságú tárgyalások során komoly előrelépést értek el, néhány vitás kérdés azonban továbbra is van a felek között. A belga politikusok csütörtök délelőtt ismét tárgyalóasztalhoz ültek, és

Didier Reynders

külügyminiszter lehetségesnek mondta, hogy egy óra alatt meglesz a közös álláspont, amelyet az EU nagykövetei azonnal áttekinthetnek. Ha utóbbiak áldásukat adják rá, a módosított tervezetet még akkor is vissza kell küldeni a vallon parlamentbe és más belga kormányhivatalokba, ezért az illetékesek szerint még ebben az esetben is lehetetlen lenne megtartani a csúcstalálkozót. Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA káros hatással lenne az európai mezőgazdaságra és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan ugyanakkor azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget. A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint azonban az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét. Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.