Egyház

A kiskorú menekültek védelmét szorgalmazza Ferenc pápa

A kiskorú menekültek védelmét szorgalmazza Ferenc pápa

2016. október 13., csütörtök
A kiskorú menekültek védelmét szorgalmazza Ferenc pápa

A szavukat nem hallató és ezért még sérülékenyebb kiskorú migránsoknak szentelte a migránsok és menekültek következő világnapját Ferenc pápa, aki csütörtökön tartós megoldást sürgetett az otthonaiktól és családjaiktól elszakított gyermekek védelmében.

A migránsok és menekültek január 17-én esedékes világnapjára intézett pápai üzenetet szokás szerint a katolikus egyházfő már hónapokkal korábban nyilvánosságra hozta.

Ferenc pápa

bejelentette, hogy a 103. alkalommal megrendezett világnap témája a kiskorú migránsok lesznek, akik a Vatikán honlapján közölt pápai dokumentum címe szerint "sérülékenyek és hangtalanok". Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a migrációra kényszerülő kiskorúak többszörös figyelmet igényelnek, mivel gyermekekről van szó, mivel külföldiek, vagyis idegen országba, idegen kultúrába és idegen nyelvi környezetbe kerülnek át, és mivel védtelenek. Az egyházfő emlékeztetett, hogy a kiskorú migránsok közül sokan egyedül, szülői vagy más felnőtt kíséret nélkül szakadnak el szülőföldjüktől és családjuk szeretetétől. A pápai üzenet kiemeli, hogy a migráció ma már nem csak földünk egyes részeit érinti, hanem világméretű és drámai jelenséggé nőtte ki magát. Nem csak jobb életminőséget vagy munkát keresőkről van szó, hanem gyerekekről és idősekről is, akik a menekülés reményében hagyják el otthonaikat, hogy máshol találjanak békére és biztonságra. A kiskorúak elsőként fizetnek meg a migrációért, erőszakért, nyomorért, természeti változásokért és a globalizáció negatív hatásaiért - fogalmaz a pápai üzenet. Kiemeli, hogy a "gyors és könnyű meggazdagodásért folytatott féktelen verseny" táplálja a gyerekek kereskedelmét, kizsákmányolását, a velük szembeni visszaéléseket, megfosztva őket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye által számukra biztosított jogoktól. Ferenc pápa a kiskorú migránsok védelmét, integrációját szorgalmazta tartós megoldásokkal. Többek között a nemzetközi gyermekvédelmi együttműködés hatékonyságának növelését sürgette úgy fogalmazva, hogy puszta információcserén túl a kiskorúakat védő, gyorsan és mélyre hatóan cselekvő hálózatokra van szükség. Ugyanígy szükségesnek nevezte, hogy a migránsok országaiban számolják fel a kivándorlást előidéző okokat, ami a pápa szerint az embereket menekülésre késztető konfliktusok és erőszak felszámolását jelenti. Ehhez hosszú távú programok kellenek az "igazságtalanság és instabilitás" sújtotta térségek valós fejlődése érdekében a gyermekek jólétével, hiszen ők az emberiség reménységei - olvasható a dokumentumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.