Sport

Labdarúgás: "Kisvárda, de nagy kihívás" - a négyből négyre hajt a SZEOL

Labdarúgás: "Kisvárda, de nagy kihívás" - a négyből négyre hajt a SZEOL

2016. szeptember 10., szombat
Labdarúgás: "Kisvárda, de nagy kihívás" - a négyből négyre hajt a SZEOL
szeol_szolnok14_gs

A kéthetes szünetről visszatérve máris egy bivalyerős ellenféllel találja szembe magát a SZEOL SC, amely a bajnoki címre is esélyesnek tartott Kisvárdát látja vendégül vasárnap délután.

A szabolcsi együttes három év után tér vissza a SZVSE-stadionba, azok után, hogy 2013 júniusában egy - sajnos - sokáig

emlékezetes találkozón

kiejtette a Szeged 2011 együttesét a másodosztályból. Azóta jelentős fejlődésen ment át a 16 ezres városka csapata, amelyben mára hárman maradtak az osztályozós visszavágón szerepelt résztvevők közül: a balhátvéd

Fodor András

, az immár kapusedzőként tevékenykedő

Petranics Szergej

és az edző, jelenleg a szakmai igazgató posztját betöltő

Révész Attila

. A keret pedig mostanában már közel sem NB III-as, elég talán csak

Gosztonyi András

nevét említeni, aki augusztus 30-án a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw alakulatát maga mögött hagyva fogadta el a feljutásra ácsingózó várdaiak ajánlatát. Persze, a korábban az olasz Serie A-ban megfordult, U20-as világbajnoki bronzérmes szélső mellett is bőven akadnak ismert játékosok a névsorban, - a teljesség igénye nélkül -

Fodor Ferenc, Vermes Krisztián, Erős Gábor, Miroslav Grumic, Délczeg Gergely

, vagy éppen

Rajczi Péter

is kiváló reputációt szerzett már magának a honi futballberkeken belül.

Online

Vasárnap 16.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a SZEOL SC - Kisvárda-Master Good másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

A gárda tavaly a második vonal negyedik helyén ért célba, de két forduló erejéig a dobogó második fokán is állhatott, ráadásul már folynak a háttérmunkálatok az új, 2800 férőhelyesre tervezett, 1,6 milliárd forintból épülő kisvárdai stadion felépítéséhez. Nyíregyháza tehát immár egy rendkívül komoly riválist tudhat maga mellett a megyében, amit csak még inkább pikánssá tesz a két fél idei versenyfutása az NB II-es bajnoki címért. E tekintetben egyelőre a Révész-legénység van kisebb lépéshátrányban, a tizenegy megszerzett pontja jelenleg az ötödik pozícióra elég a tabellán, miközben a nyírségi ellenlábas éllovasként várhatja a negyedik Szeged-Grosicsot a fordulóban. Az mindenesetre kétségtelen, hogy impozáns a jelenlegi helyzet Kisvárdán, főleg ahhoz képest, hogy három éve még szinte ismeretlen kihívóként érkeztek Fodorék az Izabella híd lábához. "Szegedi futballszurkolóként természetesen el voltam keseredve, amikor annak idején a Szeged 2011 kiesett az osztályozón, de ennek mostanra már nincs semmi jelentősége. Annál is inkább, mert akkor még a Kisvárda volt a kiscsapat, most pedig már ők a nagyok hozzánk képest. Ez persze az esélyeken nem változtat, ugyanúgy nyerhetünk vasárnap, ahogy akkor ők is nyerni tudtak a SZVSE-stadionban" - fogalmazott portálunknak

Tóth Ákos

, a SZEOL mestere. A statisztikák szerint tanítványai mindenképpen bízhatnak a hazai pályában, elvégre saját közönségük előtt még veretlenek, mi több, hibátlanok a bajnokságban. Korábban a Cegléd, a Budaörs és a Szolnok is vesztesen távozott Szegedről, e sort folytatnák Beretkáék most vasárnap is. "Kisvárda, de nagy kihívás! A játékosállományát tekintve eddig a legerősebb ellenfél látogat ide, de azért a százszázalékos hazai mérlegünk nem hangzik rosszul, és remélem, hogy ennek alapján ők is tartanak egy kicsit a mérkőzéstől. Bízom benne, hogy a remélhetőleg szép számú szegedi szurkolósereg újabb szép győzelembe hajszolja majd bele a fiúkat. Probléma sajnos, hogy jó pár meghatározó játékosunk változatlanul maródi, ezért nem a legerősebb kerettel készülünk. Persze, ez eddig is így volt, mégis voltak sikereink" - mutatott rá a vezetőedző. A hazai keretből valóban sokan hiányozhatnak majd, így a közelmúltban műtéten átesett

Nagy Richárd

és

Búrány Zoltán

, a továbbra is lábadozó

Vágó Levente

, az izomszakadása után még épülő

Nikola Maksimovic

, a bokasérüléssel küzdő

Dongó Dénes

és a térdével bajlódó

Ondrejó Tamás

sem lesz ott várhatóan a keretben. Jó hír ugyanakkor, hogy

Stefan Tomisic

immár teljes értékű edzésmunkát végez, számára már csak a megfelelő kondíció és forma visszaszerzése szükséges ahhoz, hogy ismét a társak segítségére lehessen. Bemutatkozhat ráadásul kék-fekete színekben az MTK-tól kölcsönvett, 20 éves

Schrammel Ádám

, aki mellett azonban másokat is szeretett volna még igazolna a SZEOL az átigazolási időszak lejárta előtt, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. "A vezetőség mindent elkövetett, hogy erősíteni tudjunk. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy Szeged jelenleg nem vonzó a labdarúgás szempontjából, és ez nem csak az anyagiak miatt van így. Meglátszódik az elmúlt húsz év munkája, pontosabban annak a hiánya. Pozitívum ugyanakkor, hogy akik itt vannak, szeretnek itt futballozni, egyben van a csapat. Ebben bízhatunk, ahogy tettük eddig is. Az NB III-ból sem úgy kerültünk fel, hogy sztárokat vásároltunk volna össze. Egységesek voltunk és dolgoztunk, ez volt végig az erényünk. Most is ezt az utat kell követnünk" - árulta el Tóth Ákos.

Így játszottak a csapatok az előző fordulóban:

Puskás Akadémia FC - SZEOL SC 3-1 (2-1)

Felcsút, Pancho Aréna, 500 néző. Vezete: Bognár Tamás (Erős Gábor, Lémon Oszkár).

Puskás Akadémia:

Pogacsics - Heffler, Tóth B., Fényes, Spandler, Márkvárt, Pekár (Óvári 74'), Sándor, Tischler, Lencse (Gajdos 79'), Molnár Cs (Nagy Zs. 63').

Vezetőedző:

Szijjártó István.

SZEOL:

Leindler - Kéri, Gajág, Ikonomu, Grünvald, Rácz, Forró, Beretka (Ondrejó 73'), Harsányi (Lévai 59'), Buzási (Puskás 84'), Péter.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Tischler (19', 30'), Lencse (57'), ill. Buzási (36').

Sárga lap:

Pekár (33'), Spandler (44'), ill. Forró (47').

Kisvárda-Master Good - Békéscsaba 1912 Előre SE 0-2 (0-1)

Kisvárda, Várkerti Sporttelep. Vezette: Németh Ádám (Szalai Dániel, Punyi Gyula).

Kisvárda:

Ivancsics - Talabér, Fodor F., Vári, Vermes (Minczér 84'), Lucas, Cseri, Erős, Grumic (Szabó 37'), Fodor A., Rajczi.

Szakmai igazgató:

Révész Attila.

Békéscsaba:

Rybansky - Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio, Szalai, Viczián (Spitzmüller 62'), Nagy, Juhász (Bényei - a szünetben), Birtalan, Urbin (Gránicz 66').

Megbízott edző:

Boér Gábor.

Gólszerzők:

Urbin (23'), Szalai (49').

Sárga lap:

Rajczi (35'), ill. Birtalan (51'), Rybansky (82').

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Nyíregyháza 7 4 2 1 5 5 0 14
2. Balmazújváros 7 4 1 2 9 6 3 13
3. ZTE FC 7 3 3 1 11 5 6 12
4. Szeged-Grosics 7 3 2 2 11 4 7 11
5. Kisvárda 7 3 2 2 12 8 4 11
6. Soroksár SC 7 3 2 2 11 10 1 11
7. Puskás Akadémia 7 3 2 2 16 17 -1 11
8. Aqvital FC Csákvár 7 3 2 2 7 11 -4 11
9. Swietelsky-Sopron 7 3 1 3 10 8 2 10
10. Ceglédi VSE 7 3 1 3 10 9 1 10
11. Vác FC 7 3 1 3 7 6 1 10
12. Szolnoki MÁV FC 7 3 1 3 10 10 0 10
13. Dorogi FC 7 3 1 3 9 9 0 10
14. Kozármisleny 7 3 1 3 9 9 0 10
15. BFC Siófok 7 3 0 4 8 10 -2 9
16. SZEOL SC 7 3 0 4 6 9 -3 9
17. Békéscsaba 7 2 1 4 8 8 0 7
18. Budaörs 7 2 1 4 5 6 -1 7
19. Mosonmagyaróvár 7 1 2 4 7 10 -3 5
20. Cigánd SE 7 1 2 4 4 15 -11 5

A 8. kör programja:

Szeptember 11., vasárnap 16.30:

Dorogi FC - HR-Rent Kozármisleny, Nyíregyháza Spartacus FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia, Credobus Mosonmagyaróvár - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Vác FC - Soroksár SC, SZEOL SC - Kisvárda-Master Good, Békéscsaba 1912 Előre SE - Swietelsky-Soproni VSE, Cigánd SE - Puskás Akadémia FC;

16.45:

Aqvital FC Csákvár - Szolnoki MÁV FC;

18.00:

BFC Siófok - Ceglédi VSE, ZTE FC - Budaörsi SC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.