Sport

Labdarúgás: az élmezőnyben maradásért küzd a Szeged-Grosics

Labdarúgás: az élmezőnyben maradásért küzd a Szeged-Grosics

2016. szeptember 17., szombat
Labdarúgás: az élmezőnyben maradásért küzd a Szeged-Grosics
szeged_2011_csakvar36_gs

A Dorog hétközi legyőzése után vasárnap egy újabb újonc, a Kozármisleny ellen igyekszik begyűjteni a három pontot a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Klausz László

legénysége ezzel egy igen megerőltető menetelés féltávjához érkezik. A már említett

Dorog elleni diadal

előtt ugyanis múlt hétvégén Nyíregyházán szenvedtek

kétgólos vereséget

Germánék, jövő héten pedig egy albertirsai kirándulás szerepel a programban a Cegléd vendégeként, illetőleg azt megelőzően szerdán Hévízre látogat el a gárda a Magyar Kupa keretei között. "Most a frissítésen van a hangsúly. Sajnos

Pászka Lórándnak

súlyosabb a sérülése, mint amire számítottunk, úgyhogy továbbra is fogy a keret, de ennek ellenére hazai pályán természetesen le szeretnénk győzni a Kozármislenyt. Eredményesnek kell maradnunk, de pont azért csapat a csapat, hogy ilyen helyzetekben képesek legyünk pótolni a hiányzókat. Már a bajnokság elején is látszott, hogy azok a csapatok, amelyeknél esetleg előfordul egy kis formahanyatlás, vagy egy peches széria sérülésekkel, sárga lapokkal, le fognak szakadni. Számunkra viszont az a cél, hogy ott tudjunk maradni az élmezőnyben, tehát mindenképpen szeretnénk nyerni a hétvégén" - árulta el portálunk érdeklődésére a szegediek mestere. A hírek szerint a fiatal Pászka fáradásos törést szenvedett el, várhatóan 6-8 hétig lesz harcképtelen. Szintén nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére még a középpályás

Andrei Ion Coroian

, valamint a középhátvéd

Farkas Márk

, akárcsak a már régebb óta maródi

Hegedűs Martin

.

Online

Vasárnap 16 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia - HR-Rent Kozármisleny másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

Ráadásul egy igen veszélyes ellenfél érkezik a gyulai Grosics Akadémiára, lévén, a Baranya megyei alakulat feljutó együttesként az eddig eltelt kilenc körben mindössze egyetlen ponttal gyűjtött kevesebbet a Szeged-Grosicsnál, ráadásul mindezt úgy, hogy a Puskás Akadémiát és a jelenlegi éllovas Nyíregyházát is két vállra fektették

Kovács Zoltán

tanítványai. "Alighanem a Kozármisleny jobban fog kontrázni, mint a Dorog, mindenesetre ők is leginkább arra fektetik a hangsúlyt. A Nyíregyháza elleni mérkőzésüket láttam, amikor 4-0-ra nyertek úgy, hogy jóformán négyszer mentek el a kapuig, abból szerezték a négy gólt. Sajnos egy ilyen csapat ellen mindig benne van a veszély, ugyanúgy, ahogy szerdán a Dorog ellen is benne volt. Akkor a második félidőben nagyon kidomborodott az, hogy fáradt volt a csapat, azt a játékot egyértelműen annak tudom be, hogy nem volt elég erőnk felvinni a labdát. Most éppen ezért is van még nagyobb hangsúly azon, hogy megpróbáljunk picit felfrissülni. A Kozármisleny egy kicsit hátrányban van e tekintetben, hiszen csütörtökön játszottak a Békéscsabával, úgyhogy nekünk eggyel több napunk volt a regenerációra. Hátha sikerül ezt kihasználni, illetve azt, ha a játékunkat is rájuk tudjuk erőltetni. A védekezésben pedig nagyon fegyelmezetten fel kell készülnünk a kontratámadásokra" - fogalmazott az NB III Közép csoport tavalyi bajnokáról Klausz László.

Így játszottak a csapatok az előző körben:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Dorogi FC 1-0 (1-0)

Gyula, Grosics Akadémia, 150 néző. Vezette: Németh Ádám (Farkas Balázs, Vígh-Tarsonyi Gergő).

Szeged-Grosics:

Szántai - Áchim, Jagodics, Tóth G., Mészáros M., Horváth, Zabari, Király, Ivancsics (Geiger 64'), Germán, Zádori (Balogh 90').

Vezetőedző:

Klausz László.

Dorog:

Vajda - Grabant P., Berkó, Bora, Füredi, Kovács (Csák 67'), Kővári (Szedlár 75'), Tóth M., Mészáros Á. (Sitku 55'), Medgyes, Perovics.

Vezetőedző:

Németh Szabolcs.

Gólszerzők:

Germán (23' - tizenegyesből).

Sárga lap:

Zabari (59'), ill. Grabant P. (22'), Kővári (48'), Kovács (50'), Tóth M. (69').

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre SE 0-2 (0-0)

Pécs, PMFC Stadion. Vezette: Berke Balázs (Kis Zoltán, Kovács II Gábor).

Kozármisleny:

Helesfay - Kiss, Gubacsi, Racskó (Lantos 68'), Dinjar (Varga 72'), Tóth, Kocsis, Wittrédi (Nagy M. 72'), Sinanovic, Kemény, Városi.

Vezetőedző:

Kovács Zoltán.

Békéscsaba:

Rybansky - Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio, Szalai, Viczián, Nagy I., Juhász (Gránicz 55'), Birtalan (Spitzmüller 84'), Urbin (Bényei 68').

Vezetőedző:

Zoran Spisljak.

Gólszerzők:

Gránicz (71'), Spitzmüller (90+1').

Sárga lap:

Helesfay (71').

A tabella állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Nyíregyháza 9 6 2 1 12 8 4 20
2. Kisvárda 9 5 2 2 16 8 8 17
3. Puskás Akadémia 9 5 2 2 18 17 1 17
4. Balmazújváros 9 5 1 3 11 8 3 16
5. BFC Siófok 9 5 0 4 13 12 1 15
6. ZTE FC 9 4 3 2 13 7 6 15
7. Szeged-Grosics 9 4 2 3 12 6 6 14
8. Vác FC 9 4 2 3 11 9 2 14
9. Békéscsaba 9 4 1 4 11 8 3 13
10. Kozármisleny 9 4 1 4 11 11 0 13
11. Soroksár SC 9 3 3 3 14 14 0 12
12. Aqvital FC Csákvár 9 3 3 3 9 14 -5 12
13. Swietelsky-Sopron 9 3 2 4 11 10 1 11
14. Szolnoki MÁV FC 9 3 2 4 13 14 -1 11
15. Budaörs 9 3 1 5 6 8 -2 10
16. Ceglédi VSE 9 3 1 5 15 18 -3 10
17. Dorogi FC 9 3 1 5 9 12 -3 10
18. SZEOL SC 9 3 1 5 7 11 -4 10
19. Mosonmagyaróvár 9 2 2 5 10 12 -2 8
20. Cigánd SE 9 1 2 6 4 19 -15 5

A 10. forduló programja:

Szeptember 18., vasárnap 16.00:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - HR-Rent Kozármisleny, Dorogi FC - Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár - Soroksár SC, Vác FC - Puskás Akadémia FC, SZEOL SC - Békéscsaba 1912 Előre SE, Cigánd SE - Swietelsky-Soproni VSE;

18.00:

BFC Siófok - Budaörsi SC, ZTE FC - Szolnoki MÁV FC, Aqvital FC Csákvár - Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus FC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.