Szórakozás

Keddi programajánló: egyetmi sportnap, Back Down

Keddi programajánló: egyetmi sportnap, Back Down

2016. szeptember 19., hétfő
Keddi programajánló: egyetmi sportnap, Back Down
zene_koncert_rock_metal

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához csatlakozik az SZTE, közönségtalálkozót tart a Somogyi-könyvtár, a Vadasparkba látogat az SZTE EHÖK, jogi előadást szervez a Pro Jure közösség, valamint brit hardcore muzsika szól majd a Grand Café Várkertben.

A Sportközpont és a Testnevelési és Sporttudományi Intézet oktatóinak aktív közreműködésével az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja eseményt rendezik meg az

SZTE Sportközpontjában (Hattyas sor 10.) és a JGYPK Topolya sori csarnokában

8 órától. Az egyetemi hallgatók 8 órától regisztrálhatnak és egyénileg ill. csapatban vehetnek részt a széles skálát felvonultató sportmozgásokban. A különböző helyszíneken 24 féle sportágat próbálhatnak ki szervezett, irányított formában. Részletek

ITT

. A sportnap véradással is kiegészül 14 órától, melyről

ITT

találhatóak további információk. Hubay Miklós Néró című színművéhez kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház szeptember 30-i bemutatóját megelőzően tartanak közönségtalálkozót 16.30-tól a

Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében

. Résztvevők: Léner András rendező, Fekete Gizi, Kárász Zénó színművészek. Moderátor: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára. Hubay Miklós első darabja már a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. A genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár igazgatójaként sok magyar író, képzőművész és muzsikus genfi ösztöndíját segítette. Később a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. 1974-1988 között a firenzei egyetemen népszerűsítette a magyar irodalmat. A Néró mind a hét darabja „jól megcsinált” egyfelvonásos. A filozofikus kabaréjelenetek alapfeltevése, miszerint csak cinikus, erkölcstelen alakok élhetnek a Római Birodalom csúcsán, nagyon is hihető. A szokványos fordulatok nincsenek túlbeszélve, a szerző nem tartja szükségesnek, hogy az alakok álláspontját különösebben megindokolja: cselekszenek – vagyis átverik a partnereiket –, és ezt élvezik. Ősbemutatóját 1968-ban tartották a Madách Színházban, az eltelt fél évszázad nemigen fogott rajta. Az SZTE EHÖK Ismerd meg Szegedet Rendezvénysorozatának keretein belül a

Szegedi Vadasparkba

látogathatnak el az egyetemisták rendkívül kedvezményes áron. Részletek és jelentkezés

ITT

. A Hangzhoui Művészeti Akadémián végzett Horváth Janisz mutatja be a kalligráfia művészet alapjait az

SZTE Konfuciusz Intézetében

17 órától, egyben meghirdeti a szegedi kalligráfia oktatást. Első alkalommal egy általános előadást hallhatnak az érdeklődők a kínai kalligráfiáról. Itt lehet jelentkezni a 7 alkalomból álló kínai kalligráfia tanfolyamra is. Mind az előadás, mind pedig a tanfolyam magyar nyelvű. A Pro Jure közösség "Segítség, börtönben a rokonom!" címre keresztelt félévnyitó programjával arra keresi a választ, hogy egy büntetőeljárás alá vont személy legközelebbi hozzátartozói és barátai hogyan élik meg, és hogyan képesek feldolgozni az ezzel járó traumát. Korábbi, hasonló programokon már kiderült, hogy mennyire fontos egy elítélt számára a család megtartó ereje. Ez azonban nem csak a szabadságvesztés büntetés letöltése alatt, hanem a szabadulás utáni reintregráció során is kiemelt jelentőséggel bír. Az előadás 18 órakor kezdődik az

SZTE GO épületében

(Feketesas utca 28.), egy jelenleg büntetését töltő elítélt és közeli hozzátartozói, Koroknai András református börtönlelkész és Visontai-Szabó Katalin pszichológus szakértő részvételével. Házigazda: Ragány Zoltán ügyvéd, egyetemi oktató. 18 órától a

Millenniumi Kávéházban

mutatja be Harmath Károly A vértanúság hajtása című könyvét, mely az újvidéki ferences templom és rendház történetét dolgozza fel alapításától napjainkig. A szerzővel Bartucz Katalin beszélget. Közreműködnek: Németh József (gitár) a Móra Ferenc iskola diákja, valamint Kovács Kincső és Papp Liliána, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium növendékei Fabulya Andrea vezetésével. A Wemsical Serbia és a Machete Booking servezésében ad koncertet a Back Down a

Grand Café Várkertben

21.30-tól. "UKHC egyenesen Bristolból, Angliából. A srácok a tavalyi év májusában a budapesti The Last Charge-al nyomtak közös turnét, most Magyarországra is ellátogatnak. A szegedi buli lesz hazánk egyetlen állomása turnéjuk során. Mindenkit szeretettel várunk. Moshereknek különösen ínyenc csemege. Beugró nincsen, de aki akar beleszállhat a fiúk üzemanyag költségeibe" - invitálnak a szervezők. http://www.youtube.com/watch?v=x0Gm62muHVE

Folyamatos kiállítások, programok:

Hieronymus Bosch (születési nevén: Jeroen Anthoniszoon van Aken) németalföldi festő halálának 500. évfordulójáról Szabó András festő- és grafikusművész munkáiból összeállított kiállítással emlékezik meg a

Somogyi-könyvtár

. „Van Aken mester ötszáz év távlatából is ránk köszön. A bűnös embert szimbolizáló fantasztikus figurái ott nyüzsögnek a képeken, talányos kompozíciókba megfestve, a moralizáló egyetemes tanítást hirdetve. Pompás műveit kutatva készültek a kamaratárlat inspirációs replikái.” (Szabó András). A tárlat október 3-ig tekinthető meg. A filmzene történetéről nyílik kamarakiállítás a

Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében

. A filmtörténeti albumokból, folyóiratokból és digitális dokumentumokból (CD, DVD) összeállított kamaratárlat szeptember 8-től október 5-ig látható. Az érdeklődők megismerhetik a filmeket kísérő zene fejlődését a némafilmek jeleneteihez ajánlott kottákat tartalmazó „dallamkönyvektől”, a lemezre rögzített filmzenén át, John Williams, Ennio Morricone és Philip Glass munkásságáig. „A filmzene egyidős magával a filmmel. Első megjelenési formája a kísérőzene volt, amely a vetítés során élőben szólalt meg. Eleinte improvizáltak az előadók, majd bevált kliséket alkalmaztak. A hangosfilmmel együtt már az önálló filmzene is megjelent: a filmzeneszerzés különleges területe a művészeteknek. A filmzene születését nemcsak az alkotó teremtő kreativitása határozza meg, hanem egy másik művészeti ág, a vizualitásra építő filmművészet igényei is” – olvashatjuk a kiállítás ajánlójában. „Egy nemzet szíve lüktet…” címmel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójára emlékező kiállítást rendez a Somogyi-könyvtár a szegedi

Nyugi Kertben

(Vitéz u. 28.). Az Ady téri TIK szomszédságában működő étterem, kávézó és sörkert az 1956-os emlékév alkalmából, november végéig tartó rendezvénysorozattal mutatja be az ötvenes évek világát, a forradalom szegedi eseményeit. A Somogyi-könyvtár szeptember 5-től november 30-ig megtekinthető korfestő kiállítása fényképek, plakátok, újságcikkek, karikatúrák révén idézi a Rákosi-korszak hétköznapjainak hangulatát, fölvillantva a korabeli divat, zene, sport képeit is. Hazánk Nobel-díjas tudósairól megemlékező kamarakiállítást rendez a

Somogyi-könyvtár

harmadik emeleti olvasótermében. A könyvtár régi gyűjteményéből válogatott anyag a kimagasló teljesítményükért Nobel-díjjal kitüntetett magyar, ill. magyar származású személyiségek műveit, valamint a róluk szóló irodalmat mutatja be az érdeklődőknek. A Nobel-díjas tudósok arcképcsarnoka című kamarakiállítás október 26-ig tekinthető meg.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is.

nyomtatott_betu_mesterei011kf

A nyomtatott betű mesterei – Érdekességek a könyvnyomtatás és könyvillusztráció történetének évszázadaiból címmel rendezi idei nyári kiállítását a

Somogyi-könyvtár

. A Somogyi-könyvtár muzeális értékeit bemutató tárlat a szakmájukat mesterként és művészként végző, elkötelezett nyomdászok műveit és törekvéseit foglalja össze. Az ősnyomtatványok korától az 1940-es évekig nyúló válogatás az európai és magyar nyomdák kiadványai mellett az első állandó szegedi nyomdában készült műveket is felvonultatja. A kiállítás könyvillusztrációs technikákat bemutató része a fametszés fejlődését és kiemelkedő művészeit ismerteti meg az érdeklődőkkel. A Somogyi-könyvtár régi könyves gyűjteményéből válogatott tárlaton megelevenednek a nyomdászat európai és hazai történetében úttörőnek számító nyomdászmesterek remekei, valamint a nyomdászat munkafolyamatai. A látogatók gyönyörködhetnek az illusztrált könyvek műalkotásnak számító metszeteiben is. A kiállítás október 5-ig tekinthető meg.

pompei_sajttaj012kf

Pompeji – élet és halál a Vezúv árnyékában: a szegedi

Móra Ferenc Múzeum

kiállításán bemutatják Pompeji katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett. A kiállítás egyediségét, különlegességét az adja, hogy a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak. A tárlat fél éven keresztül, 2016 júniusától decemberéig tart nyitva és három kiállítóhelyen is a Pompeji-kiállítással találkozhatnak az érdeklődők: a Móra Ferenc Múzeum főépületében, a Dóm tér szomszédságában található Fekete házban, valamint a Kass Galériában. A Móra Ferenc Múzeumban magával a katasztrófával, a Vezúv kitörésével, a közélettel, a fürdőkkel, a színházzal, az építészettel, a mindennapokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A Fekete házban a gladiátorok világa, a temetkezés, és étkezés, valamint Pannónia provincia világa is helyet kap, valamint kialakításra kerül egy erotikával foglalkozó, kizárólag felnőttek számára látogatható tér is. A Kass Galériában pedig a Pompeji katasztrófa témáját feldolgozó hazai képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők Szegeden. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.