Bulvár

Vádemelés a kábítószer vásárlás ürügyén társa halálát okozó férfival szemben

Vádemelés a kábítószer vásárlás ürügyén társa halálát okozó férfival szemben

2016. augusztus 29., hétfő
Vádemelés a kábítószer vásárlás ürügyén társa halálát okozó férfival szemben

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a magyarcsanádi férfival szemben, aki kábítószer vásárlással összefüggéssel felmerült elszámolási vita okán bántalmazta ismerősét oly módon, hogy a sértett a sérülésekbe belehalt.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2015. szeptember 9-n egyeztek meg abban, hogy kábítószert vásárolnak. A kábítószert közösen kívánták elfogyasztani, ebből adódóan azonban közöttük vita alakult ki arra nézve, hogy ki mennyit fizessen a kábítószer vételárából. A vita során a vádlott sértettet ököllel arcon ütötte, aki ennek következtében hanyatt esett és az úttesten a fejét beverte. Miután felkelt, a vádlott ismételten több alkalommal megütötte a sértett fejét, amelynek úgy lett vége, hogy a sértett édesapja állt közéjük. A vádlott őt is bántalmazta, azonban komolyabb sérülései a sértett édesapjának nem keletkeztek. Még mielőtt a helyszínről eltávozott volna a vádlott, a sértettet több alkalommal fejbe is rúgta. Sértettet zavart állapotban otthonába kísérték, részére másnap orvost hívtak, aki megvizsgálta őt, de a sértett nem tett említést az előző napi bántalmazásokról. Miután az orvos eltávozott, a vádlott ismételten megjelent a sértettnél, követelni kezdte az általa jogosnak vélt, korábban közösen elfogyasztott kábítószer ellenértékét. Ennek során a vádlott a magatehetetlenül fekvő sértett mellé térdelt és több alkalommal, ököllel fejen ütötte oly módon, hogy a sértett az ágyról legurult és nekiesett a radiátornak. Miután a sértettet az ágyra visszatették, ismételten bántalmazni kezdte őt a vádlott, majd a helyszínről eltávozott. Nem sokkal ezt követően a sértett részére mentőt hívtak, kórházba szállították, életmentő idegsebészeti műtétet hajtottak rajta végre, ennek ellenére 6 nap múlva agyhalott állapotban adták át egy másik kórháznak, majd 2015. október 22-én elhalálozott. A sértett halála a vádlott által elkövetett bántalmazások következtében létrejövő többszörös koponyasérülésekkel összefüggésben állt be. Fia halálát követően a sértett édesapja is öngyilkosságot követett el, alig egy hét elteltével. Az ügyészség a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettével, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett önbíráskodás bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.