Kultúra

Történésztalálkozó kezdődik Hódmezővásárhelyen

Történésztalálkozó kezdődik Hódmezővásárhelyen

2016. augusztus 12., péntek
Történésztalálkozó kezdődik Hódmezővásárhelyen
tori

Amatőr kutatóktól a szegedi egyetem professzoraiig terjed a bemutatkozók sora. A legváltozatosabb témakörökről beszélő előadókban egy a közös: a felkészültség.

Kilencedik alkalommal gyűlnek össze a történelem szerelmesei Hódmezővásárhelyen, a IX. Történettudományi Találkozón augusztus 13. és 21. között.

Szabó Pál

középkorász, a rendezvény szervezője hangsúlyozta, nem egy előadás olyan témával foglalkozik, amelyet kevesen vizsgáltak eddig. A program egyik különlegessége, hogy a doktori hallgatóknak is nagy szerepet szán, habár az irodalomra és versekre szánt percek sem számítanak mindennaposnak egy történésztalálkozón. Kiemelt figyelmet fordítanak az évfordulókra,

Tóth Sándor László

, a Szegedi Tudományegyetem professzora a mezőkeresztesi csatáról,

Gulyás Martin

PhD. hallgató a szegedi üzemi munkástanácsok a Kádár-kormánnyal szembeni, 1956-os forradalom utáni ellenállásáról beszél.

Szajkó István

ballisztikus, hadmérnök előadása is nagy érdeklődésre tarthat számot, az idős szakember a harci gázok I. világháborús használatáról árul el érdekességeket. A helytörténet kedvelői számára több csemegével készülnek, így

Marjanucz László

egyetemi oktató a készülő A Hódmezővásárhely története 3. című monográfiáról is szólni fog. Szabó Pál szerint akár egy-egy napra is érdemes ellátogatni a rendezvényre. További információk a

Facebookon.

A találkozó részletes programja:

2016. augusztus 13. szombat 9 00–9 10 Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Dani Dániel Pál 9.10- 9.50 A IX. Történettudományi Találkozó megnyitása. Dr. Szabó Pál 9.55-10.35 Dr. habil. Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata (1596, október 22–26) 10.40-.11.20 Csajághy György–Duha Julianna: Gondolatok a régi magyar hitvilágról I. 11.25-12.05 Csajághy György–Duha Julianna: Gondolatok a régi magyar hitvilágról II. 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Szajkó István 15.00-15.40 Juhász Péter: Arnulf és a magyarok. A nagy álom és váratlan eredménye 15.45-16.25 Magó Károly: Magyar roncskutatás külföldön 16.30-17.10 Dani Attila: A Mark I-től a T 14-ig. 17. 15-17.55 Kerekasztal 2016. augusztus 14. vasárnap 9.00-9.10 Vers: Mórocz Gábor Levezető elnök: Dr. Kacziba Ágnes 9.10-9.50 Mórocz Gábor: Az öregség problémája Szekfű Gyula műveiben 9.55-10.35 Tóth Gábor: A városi és a falusi létforma ellentéte a 20. század eleji Magyarországon 10.40-11.20 Csontos Márta: Gondolatok a kritikai pályarajz értelmezéséhez 11.25-12.05 Sancz Klára Lujza: Gróf Széchenyi István tevékenysége a magyar nyelv ápolása érdekében 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Dr. Szikora István 15.00-15.40 Dr. Czeglédi Katalin: A földrajzi nevek (Volga-Urál vidék) magyar nyelvi és őstörténeti tanulságai 15.45.-16.25 Dr. Oláh Zoltán: 8016: származástani folytonosságunk Rudabányától a Kökénydombon át máig 16.30-17.10 Szajkó István: A vegyiharc kezdete a Nagy Háborúban I. 17.15-17.55 Szajkó István: A vegyiharc kezdete a Nagy Háborúban II. 2016. augusztus 15. hétfő 9.00-9.10 Vers: Szabó Pál Levezető elnök: v. Pintér István 9.10-9.50 Szokolay Domokos: Törésvonalak a Turul Szövetségben (1938–1944) 9.55-10.35 Simon Erzsébet: Levelek a múltból– Pillanatképek Grantzer Bálint és családjának II. világháború alatti éveiből 10.40-11.20 Hollósi Dániel József: A moszkoviták Magyarországra érkezésének néhány összefüggése (1944–1945) 11.25-12.05 Gulyás Martin: Szegedi üzemi munkástanácsok a Kádár-kormánnyal szembeni ellenállásban (1956–1957) 12.10-12.50 Vincze Gábor: Beliczky Kálmán hódmezővásárhelyi rendőrfőtanácsos harca a szélsőjobboldal ellen és népbírósági pere 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Dani Dániel Pál 15.00-15.40 Török Ádám: "Híven, Becsülettel" - Zakó András vezérőrnagy katonai pályafutása 15.45-16.25 Záhonyi András: Nomád nemzedék 16.30-17.10 Berényi László: A Szent Korona mint a beavatás tárgya és eszköze 17.15-17.55 Kerekasztal 2016. augusztus 16. kedd 9.00-9.10 Vers: Bajnócziné Rácz Éva Levezető elnök: Dr. Szikora István 9.10-9.50 Szmeskó Gábor: Az Őszikék megjelenése és korai recepciója 9.55-10.35 Dr. Szabó Pál: Egy elfeledett várháború: Nándorfehérvár 1440. évi oszmán-török, szultáni ostroma 10.40-11.20 Süli Flórián: A dél-bácskai svábok sorsa Szeghegy, Bácsfeketehegy és Verbász települések tükrében 11.25-12.05 Zeman Ferenc: A vásárhelyi Turul Szövetség tevékenysége 1925–1944 között 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Dr. Szabó Pál 15.00-15.40 Szidiropulosz Archimédesz: A Trianoni Szemle 2015-ös Évkönyvének bemutatása és a következő évinek a tervezete 15.45-16.25 Kocsis Sándor: A 46. gyalogezred története 16.30-17.10 Erdei-Szabó István: A „versben bujdosó” Nagy Lászlóról 17.15-17.55 Kerekasztal 2016. augusztus 17. szerda, szünnap 2016. augusztus 18. csütörtök 9.00-9.10 Vers: Mórocz Gábor Levezető elnök: Dr. Szabó Pál 9.10-9.50 Kovács Emőke: Nemesi házassági stratégiák a késő középkorban 9.55-10.35 Dr. Lénárt András: A spanyol polgárháború (1936–1939) múltja és jelene 10.40-11.20 Dr. Hekáné Dr. Szondi Ildikó: Magyarország történeti nemzetiségi adatai és nemzetközi vándorlásunk napjainkban 11.25-12.05 Dr. Heka László: A Zrínyiek – a horvát és a magyar történelemben 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Dr. Szikora István 15.00-15.40 v. Mihály Árpád: A kimeríthetetlen ’56 15.45-16.25 Szabó István: 1956 gyerekszemmel. Több mondat a zsarnokságról 16.30-17.10 Kerekasztal 2016. augusztus 19. péntek 9.00-9.10 Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Szabó Lajos 9.10-9.50 v. Pintér István: Szerbia és Montenegró legyőzése és Albánia elfoglalása (1915-1916) 9.55-10.35 ifj. Pintér István: Szerbia és Montenegró legyőzése és Albánia elfoglalása (1915-1916) 10.40.-11.20 Dr. habil. Marjanucz László: A Hódmezővásárhely története 3 című monográfia elé 11.25-12.05 Panyik-Tóth János: 100 éve történt a herceghalmi vasúti tragédia 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: Mészáros Piroska 15.00-15.40 Bodor Ferenc: Kömpöc benépesedése a 19. században 15.45-16.25 Dr. Árpás Károly: A magyar nacionalizmus jelentősége 16.30-17.10 Kerekasztal 2016. augusztus 20. szombat 9.00-9.10 Vers: Szabó Pál Levezető elnök: Mórocz Gábor 9.10-9.50 Papp Éva: Tévhitek Széchenyivel kapcsolatban 9.55-10.35 Csernus-Lukács Szilveszter: Nemzetiségi jogszabályalkotás, törvények a nemzetiségi egyenjogúságról 1848–1868 10.40-11.20 Dr. Szabó Pál: Széchenyi a Képviselőházban? –Megjegyzések a Széchenyi hatásjelenséghez a 19. század második felének politikai argumentációjában 11.25-12.05 Hamvas Levente Péter: Petőfi halálának emléke Arany nagykőrösi balladáiban 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Vers: Szenti Ferenc Levezető elnök: v. Pintér István 15.00-15.40 Triznya Arnold: „Úgy harcolt mint egy hadisten” Görgei Artúr az 1849. július 2-i komáromi-ácsi csatában 15.45-16.25 Nagy Gyöngyi: Igazoló eljárások Hódmezővásárhelyen 1945 és 1947 között 16.30-17.10 G. Tóth Péter: Egy 970 éves szent, avagy Gellért csanádi püspök emlékezete 17. 10-17. 50 Kerekasztal 2016. augusztus 21. vasárnap 9.00-9.10 Vers: Mórocz Gábor Levezető elnök: Dr. Szabó Pál 9.10-9.40 Pintérné Dr. Kurunczi Magdolna: Epizódok Földeák Község történetéből a kezdetektől napjainkig 9.45-10.35 Palotás György: Verancsics Mihály imádságának (1566) kapcsolata a Bulla Oratoriummal (1456) 10.40-11.20 Dr. Binnyei Géza ügyvéd: Az őszirózsás forradalom- Károlyi Mihály 11.25-12.05 Lénárd Judit: Mai nyelvhasználatunk néhány aggasztó jelensége 12.10-12.50 Kerekasztal 13.00-15.00 Ebédszünet Levezető elnök: Dr. Kacziba Ágnes 15.00-15.40 Nyíri Ferenc: Zenés megemlékezés Sztáray Irma grófnőről, Erzsébet királyné udvarhölgyéről – (harsonazene) I. Zenés megemlékezés Erzsébet királyné magyar udvarhölgyeiről (harsonazene) II. 15.45-16.25 Dani Dániel Pál: Az úgynevezett kalandozó háborúk jellege 16.30-17.10 A IX. Történettudományi Találkozó kiértékelése

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.