Közélet

Nem csak a hátrányos helyzetű gyerekek kapnak ingyenes étkezést számos településen

Nem csak a hátrányos helyzetű gyerekek kapnak ingyenes étkezést számos településen

2016. augusztus 11., csütörtök
Nem csak a hátrányos helyzetű gyerekek kapnak ingyenes étkezést számos településen

Nemcsak a hátrányos helyzetű gyerekek kapnak ingyenes étkezést a nyári időszakban, hanem számos településen már a kevésbé rászoruló fiatalok is ebédelhetnek valamelyik helyi intézményben.

Az MTI által megkeresett önkormányzatok arról számoltak be, hogy a korábbi évekhez képest több gyerek számára tudják biztosítani a napi egyszeri meleg étkezést, mint a korábbi években, ugyanakkor nem minden jogosult család él a lehetőséggel. A szolgáltatás kiterjesztése azzal vált lehetővé, hogy a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára az étkeztetés biztosítását, és az ehhez szükséges forrást - a magas iparűzési adót elérő települések kivételével - teljes egészében biztosítja. Az önkormányzatoknak a nyári szünet előtt tájékoztatniuk kellett a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű (H-s és HH-s) gyerekek szüleit az ingyenes nyári étkezés lehetőségéről. A jogszabály értelmében ugyanis a jogosult igénylők számára - ha kérik - mindenképpen biztosítani kell az étkezést, azt az önkormányzat nem utasíthatja el. Az önkormányzatoktól kapott adatok azonban azt mutatják, sok szülő valamiért mégsem kér a gyerekeknek ebédet. Az MTI által megkérdezett önkormányzatok levélben, személyesen, közterületi plakátokon és a helyi médián keresztül hívták fel a figyelmet az ingyenes szolgáltatásra. Az önkormányzatok nagy többsége valamelyik helyi iskola konyháján tette lehetővé az étkezést, ugyanakkor a jogszabály az étel elvitelére és kiszállítására is lehetőséget ad, ha az étkeztetést helyben nem tudják megoldani, vagy ha például a gyerek beteg. A X. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint az utóbbi években kibővítették a szociálpolitikai juttatásokra jogosultak körét; szinte minden támogatási formánál megemelték a jövedelemhatárt, így nemcsak azokon tudnak segíteni, akik szinte már reménytelen helyzetbe kerültek, hanem több családot is meg tudnak menteni a lecsúszástól. A több mint 78 ezer lakosú Kőbányán idén a rászoruló családok gyerekeinek étkeztetésére 667 millió forint áll rendelkezésre a költségvetésben, 361 millióval több, mint két évvel korábban. A városrészben 232 úgynevezett H-s és HH-s gyerek él általában elégtelen körülmények között, ahol a szülők gyakran munkanélküliek; az ő számukra kötelező biztosítani az étkeztetést. Az önkormányzat azonban saját forrásból a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő 1887 gyermekek számára is lehetővé tette az ingyenes ebédet. A kerület azt közölte, összesen 103 gyerek részére érkezett igénylés. Az étkeztetést az önkormányzat a szünidőben a saját intézményhálózatán keresztül nyújtja, így a gyermekek nyugodt körülmények között, kortársaikkal étkezhetnek, többségük a napközis táborban. A Pest megyei Monoron - ahol csaknem 18 ezren élnek - összesen 474 hátrányos, illetve halmozottan hátrányos gyermek jogosult az ingyenes nyári étkeztetésre, közülük 412-en kérték levélben a szolgáltatást.

Zsombok László

polgármester tájékoztatása szerint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével személyesen is megkeresték azokat, akik nem vették át az értesítőt. Az önkormányzat cége által üzemeltetett konyhán a vakáció kezdete óta hetente változó mennyiségű adagot főznek, augusztus első hetében ez napi 378 adag volt. A Békés megyei Orosháza a kormányzati támogatáson felül 12 millió forintot biztosít arra, hogy a H-s és HH-s gyermekeken túl a városban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, 3-18 éves fiatalok is ingyen kaphassanak napi egyszeri meleg ételt az iskolai szünidőben.

Dávid Zoltán

, a 28 ezres város polgármestere arról számolt be, hogy 940 gyerek jogosult az ellátásra, közülük jelenleg körülbelül 500-an veszik igénybe az ingyenes étkezést. A kedvezményre jogosult gyermekek szüleit, vagy gondozóit többféleképpen próbálták elérni; névre szóló levélben, a városi intézményekben kihelyezett plakáton, valamint a helyi médián keresztül. A promóció hatásos volt, a korábbi szünetekhez képest több gyermek élt az ingyenes étkezés lehetőségével - közölték. A 4900 lelkes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán 904 gyermek vesz részt a nyári közétkeztetési programban, közöttük 184 óvodás.

Kálmán Béla

polgármester arról számolt be, hogy a sokgyermekes, rendkívül nehéz körülmények között élő családoknak sokszor gondot jelent az óvodába eljutás, ezért a teljes nyári szünetben szívesebben elvinnék az ebédet. A rászoruló családok figyelemfelhívásában a polgármesteri hivatal szociális csoportja, a roma nemzetiségi önkormányzat, és a helyi család- és gyermekjóléti, valamint szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó humán szolgáltató központ munkatársai vesznek részt. Utóbbi intézmény meglévő kliensköre megkönnyíti az élelem kiosztásával járó teendőket. A Zala megyei Szentpéterúron közel 170-en gyermek részesül ingyenes étkeztetésben a nyári szünetben, ők hátrányos helyzetük miatt év közben is térítésmentesen jutnak ételhez. A rászorulók számára ingyenes gyermekétkeztetésre a szülők figyelmét időben felhívták, ennek megfelelően mindenki igényelte is azt a gyermeke számára.

Szalai Mónika

jegyző elmondta, az alig 1100 lelkes településnek saját konyhája van, ahol naponta 360-370 adag ételt készítenek, és nemcsak a helyi gyerekeket látják el, de a szomszédos településeknek, illetve vendégeknek is adnak el az itt készült ételekből. Az igény már olyan jelentős a közeli településekről, hogy - bízva egy pályázatban - 40 millió forintos felújítást és kapacitásbővítést terveznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.