Sport

Labdarúgás: teher nélkül, de terhekkel utazik a SZEOL a Puskás Akadémiához

Labdarúgás: teher nélkül, de terhekkel utazik a SZEOL a Puskás Akadémiához

2016. augusztus 27., szombat
Labdarúgás: teher nélkül, de terhekkel utazik a SZEOL a Puskás Akadémiához
szeol_szolnok11_gs

A kéthetes szünet előtt egy roppant kemény kihívás vár az NB II hetedik fordulójában a SZEOL SC-re: Grünvald Attiláék vasárnap az előző szezonban még az élvonalban szereplő, és a lehetőségeivel a másodosztályban kiemelkedő Puskás Akadémia vendégei lesznek.

Az első etap végéhez érnek a másodosztály küzdelmei a vasárnapi fordulóval, hiszen az igen sűrű programot ezúttal megszakítja egy kéthetes szünet szakítja meg a világbajnoki selejtezők okán: a magyar válogatott szeptember hetedikén a Feröer-szigetek elleni idegenbeli mérkőzéssel nyitja a sorozatot. Ezt megelőzően azonban egy igen nehéz feladat vár a SZEOL SC-re, amely az élvonalból a tavasszal kiesett Puskás Akadémia vendégeként lép pályára a hetedik fordulóban. A sorsolás elkészültekor kevesen számítottak arra, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzésekor a szegediek megelőzik a tabellán ellenfelüket – bár igaz, hogy mindössze hat forduló telt ebből a roppant hosszú pontvadászatból, de most mégis ez a helyzet, hiszen a SZEOL egy ponttal és három hellyel előzi meg a felcsúti együttest. „Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy pillanatnyi állapot, inkább azt mondanám, hogy a mi kilenc pontunk az egy maximum közeli állapot, míg az ő megszerzett pontjaik száma csalódás számukra. Biztos, hogy az elején fognak végezni, ez nem kérdés, szerintem ők lesznek a bajnokok, nagyon remélem, hogy nem most vasárnap kezdenek el feltámadni” - fogalmazott portálunknak

Tóth Ákos

, a SZEOL SC vezetőedzője.

Online

Vasárnap 19 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Puskás Akadémia FC - SZEOL SC másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

Bár a nyári kiesést követően alaposan átalakult a Puskás Akadémia kerete,

Szijjártó István

alakulatának érkezési oldalán olyan labdarúgókat találunk, amelynek köszönhetően játékosállományt tekintve kimagaslik a mezőnyből, hiszen a Puskás szerződtette a két korábbi válogatott labdarúgót,

Sándor Györgyöt

és

Vanczák Vilmost

, bár utóbbi debütálására várhatóan még várni kell, egyúttal pedig a klubot erősíti továbbra is a nyári Európa-bajnokságon remek játékot nyújtó

Fiola Attila

. Mindezek ellenére a felcsútiak rajtja nem sikerült a legjobbra, nem csak a nyolc megszerzett pontot tekintve, hiszen ők kapták a legtöbb gólt a teljes másodosztály tekintetében, igaz, a legtöbbet is szerezték. A hétközi fordulóban egy nagy pofonba szaladt bele a Puskás Akadémia a Viharsarokban: a két, tavaly még NB I-es klub összecsapásán a Békéscsaba 5-0-ra verte a SZEOL hétvégi ellenfelét, a mérkőzésen pedig két játékost,

Gőcze Gergő

kapust és

Zsidai Lászlót

is kiállították, így ők nem léphetnek pályára a szegediek elleni vasárnapi mérkőzésen. „Ez sokféleképpen elsülhet, biztos, hogy erőt akarnak demonstrálni” - utalt a hétközi zakóra Tóth Ákos. „Meg kell őket akadályozni a gyors játékukban, minél inkább lassítani kell majd, és ahogy telik majd az idő, úgy jöhet meg az önbizalom, illetve náluk a bizonytalanság az esetleges eredménykényszer miatt, ez a célunk. Minket ott nem nyomaszt az eredménykényszer, főleg úgy, hogy kilenc pontot hoztunk eddig, ami szerintem maximum közeli, ami az eredményt illeti. Sokkal nagyobb baj, hogy

Nagy Richárdnak

eltört a lábközépcsontja a Szolnok elleni meccsen, ami csütörtökön derült ki, így rá egy darabig biztosan nem számíthatok.

Nikola Maksimovic

és az ő kiesésével ha nem is a két legveszélyesebb, de két nagyon fontos láncszemeit veszíti el a csapat egy időre, ez elég nagy probléma számunkra, nagyon nehéz lesz őket pótolni” - tért ki a SZEOL-t a szezon eleje óta sújtó sérülés-problémára a szegediek mestere, akinek így újabb játékosát kell nélkülöznie. Az ugyanakkor erőt adhat a SZEOL számára, hogy mindhárom hazai mérkőzését meg tudta nyerni a csapat, a szerdán, a Szolnok ellen aratott győzelem hozhat egy kis nyugodtságot is a keret tagjai számára a vasárnapi mérkőzésre. „Látszik a srácokon, hogy megtanultak nyerni. A Puskás játékereje sokkal komolyabb, mint a mienk, de a Szolnoké is nagyobb volt, és azt gondolom, megérdemelten nyertünk. Külön öröm, hogy visszanézve a felvételeket, mindkét gólunk olyan szituáció után esett, amit sokat gyakoroltunk, és visszaköszönt. Rengeteg mindent gyakorolnak a csapatok, de ez nem szokványos, hogy pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt eltervezték. A két gólnál pontosan az történt, amit gyakoroltunk, ez mindenképpen önbizalomra ad okot, és hitet erősíti a csapatban, hogy érdemes dolgozni” - nyilatkozta a SZEOL trénere. Ahogy arról már szó esett, múlt héten kölcsönvett Nagy Richárd mellett Nikola Maksimovicra, és a régebb óta sérüléssel bajlódó hármasra,

Vágó Leventére, Búrány Zoltánra

és

Stefan Tomisicre

sem számíthat Tóth Ákos a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen.

Így játszottak a csapatok a hatodik fordulóban

Békéscsaba 1912 Előre - Puskás Akadémia FC 5-0 (2-0)

Békéscsaba, Kórház utcai stadion. Vezette: Vad II. István (Szalai Dániel, Vígh-Tarsonyi Gergő)

Békéscsaba:

Ribánszki - Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio, Szalai (Pilán, 58'), Viczián (Takács, 77'), Nagy I., Juhász Gy., Birtalan, Urbin (Gránicz, 62').

Megbízott edző:

Boér Gábor.

Puskás Akadémia:

Gőcze - Heffler, Tóth B. (Óvári, 69'), Tar, Lipcsei, Zsidai, Márkvárt, Sándor (Molnár Cs. - a szünetben), Tischler, Lencse, Gajdos (Nagy Zs. - a szünetben).

Vezetőedző:

Szijjártó István.

Gól:

Birtalan (12', 88'), Nagy I. (29', 84'), Bagi (90').

Sárga lap:

Urbin (14'), Szélpál (45'), Birtalan (62'), Ribánszki (68') ill. Molnár Cs. (70')

Kiállítva:

Zsidai (61'), Gőcze (81').

Labdarúgó NB II, 6. forduló:

SZEOL SC - Szolnoki MÁV FC 2 - 1 (1-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 900 néző. Vezette: Takács János (Albert István, Csatári Tibor).

SZEOL SC:

Leindler - Kéri, Gajág, Ikonomu, Grünvald, Forró, Puskás (Beretka, 70'), Ondrejó (Rácz, 62'), Nagy R., Péter (Buzási, 76'), Harsányi.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Szolnok:

Molnár-Farkas - Rokszin (Kánya, 81'), Balogh M., Magyar, Pintér, Tóth I. Balázs, Berdó, Tóth L. (Pantovic, 69'), Tóth II B. (Olasz, 60'), Török, Papp.

Vezetőedző:

Balogh Pál.

Gól:

Kéri (1'), Ikonomu (49') ill. Berdó (20')

Sárga lap:

Ondrejó (56'), Nagy R. (82') ill. Papp (40'), Balogh (68').

Az NB II állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Balmazújváros 6 4 0 2 9 6 3 12
2. Kisvárda 6 3 2 1 12 6 6 11
3. Aqvital FC Csákvár 6 3 2 1 7 6 1 11
4. Nyíregyháza 6 3 2 1 4 5 -1 11
5. Swietelsky-Sopron 6 3 1 2 9 6 3 10
6. Dorogi FC 6 3 1 2 9 8 1 10
7. Vác FC 6 3 0 3 7 6 1 9
8. Szolnoki MÁV FC 6 3 0 3 10 10 0 9
9. BFC Siófok 6 3 0 3 8 9 -1 9
10. SZEOL SC 6 3 0 3 5 6 -1 9
11. ZTE FC 5 2 2 1 9 5 4 8
12. Szeged-Grosics 6 2 2 2 10 7 3 8
13. Puskás Akadémia 6 2 2 2 13 16 -3 8
14. Soroksár SC 6 2 2 2 6 10 -4 8
15. Ceglédi VSE 5 2 1 2 7 5 2 7
16. Kozármisleny 6 2 1 3 7 8 -1 7
17. Budaörs 6 2 0 4 5 6 -1 6
18. Mosonmagyaróvár 6 1 2 3 5 7 -2 5
19. Békéscsaba 6 1 1 4 6 8 -2 4
20. Cigánd SE 6 1 1 4 4 15 -11 4

A hetedik forduló programja:

Augusztus 28., vasárnap 17.30:

Soroksár SC - Aqvital FC Csákvár, Budaörsi SC - Vác FC, Ceglédi VSE - MTE 1904, Szeged 2011-Grosics Akadémia - BFC Siófok, Dorogi FC - Nyíregyháza Spartacus FC, Kisvárda Master Good - Békéscsaba 1912 Előre SE;

18.30:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - ZTE FC;

19.00:

HR-Rent Kozármisleny - Swietelsky-Soproni VSE, Szolnoki MÁV FC - Cigánd SE, Puskás Akadémia FC - SZEOL SC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.