Kultúra

Görbe tükör Hollywoodnak + FOTÓK

Görbe tükör Hollywoodnak + FOTÓK

2016. augusztus 13., szombat
Görbe tükör Hollywoodnak + FOTÓK
enek_az_esoben06_gs

Kegyesek voltak az égiek az Ének az esőben pénteki premierjéhez, csak a színpad ázott el, de az is a tervek szerint történt. A Szegedi Szabadtéri Játékok az évad szuperprodukciójaként hirdette meg a Budapesti Operettszínházzal közös előadását, amely az első nap telt házat hozott a fesztiválnak.

Ahogyan

Stanley Donen

1952-es filmje, úgy az Ének az esőben színpadi feldolgozása is az egyik legnépszerűbb musicalnek számít; örökzöld dallamai és mulatságos története miatt szeretik annyira elővenni a rendezők. Az 1920-as évek Hollywoodjának görbe tükröt állító darabban aztán tényleg minden van, amivel a kasszákhoz csalogathatják a közönséget: szerelem, humor, kellemes zene, szabadtéri színpadon pedig a látvány sem utolsó eleme a bűvös hármasnak. A Szegedi Szabadtéri Játékok az évad szuperprodukciójaként hirdette meg a Budapesti Operettszínházzal közös előadását, valódi fesztivál-szereposztásban. A fentiek tükrében nem meglepő, hogy telt házzal nyitott a premier, s minden bizonnyal hasonló érdeklődés várható az elkövetkező négy alkalommal is. Talán a szokatlanul hűvös augusztusi éjszaka számlájára írható, hogy morcosabb volt a közönség, de a jobb és baloldalamon ülők is arra panaszkodtak az első felvonás szünetében: többet reméltek az előadástól. Nem ők voltak az egyetlenek, sokan végig sem várták a tapsrendet, levonultak a nézőtérről. A szegedi előadást

Harangozó Gyula

rendezte, oldalán

Somogyi Szilárddal

és a dramaturgiáért felelős

Kerényi Miklós Gáborral

; utóbbi két alkotónak köszönhető, hogy a Singin’ in the rain dallamai magyarul szólalhattak meg. Nem lehet azt mondani, hogy Harangozó csupán hagyta volna sodródni magát az árral, ami a tuti siker receptjébe torkollik, hiszen számos olyan elemet csempészett a kedves, ámde egyszerű történetbe, amitől az valódi szabadtéri produkcióvá vált. A legkiemelkedőbb mind közül a kétszer is eleredő műeső, de nem mehetünk el szó nélkül a díszlet mellett sem, ami a színpadra varázsolta a némafilmek kontra hangosfilmek világát. A díszlet egyébként

Horgas Péter

munkáját dicséri, aki nem volt rest kihasználni a forgó színpad adta lehetőségeket – így láthattunk például az egyik jelenetben a színpadi függöny elé és mögé egyszerre. A végeredmény mégis azt a benyomást keltette, mintha az alkotók túl akarták volna licitálni egymást.

Gömöri András Máté

a jóképű és tiszta hangú Don Lockwood, aki láthatóan iszonyatosan élvezi a pocsolyában táncolást és éneklést. Cosmo Brown-ként

Kerényi Miklós Máté

elképesztő energiákat szabadít fel szteppcipőjében a színpadon, szerencsére neki is jutott olyan ének, amelyben igazán kiengedheti a hangját. A Kathy Selden szerepében feltűnő

Dancs Annamari

ugyancsak szépen, tisztán énekel; a színészek egyébként (a szerdai közönségtalálkozón elhangzottak ellentétben) egészen ügyesen megtanulták kopogtatni a lábbeliket.

Szinetár Dóra

jól érzi magát a fülsértő hangi adottságokkal „megáldott” Lina Lamont szerepében; toporzékolhat, hisztizhet, akkor is megmarad viccesnek a színpadon. Keveset kapunk viszont Roscoe Dexter, vagyis a rendező képében felbukkanó

Szabó P. Szilveszterből

,

Szulák Andrea

viszont rövidke szerepe ellenére szólóéneket kapott a darabban.

Gálvölgyi János

hízelgő tapsvihart kapott a produkció végén, hálás volt a közönség, hogy júliusi rosszulléte után Szegeden is színpadra állt. Az óriási színpadot legtöbbször a díszlet tölti ki, hiába a Budapesti Operettszínház Musical Együttese és zenekara, a Varidance társulata, valamint a szabadtéri statisztái, gyakran csak 1-2 szereplő uralja a teret. A koreográfiáért

Lőcsei Jenő

, a sztepptáncok betanításáért

Hajdu Anita

felelt. A szereplők jelmezei

Velich Rita

munkái, aki igyekezett az 1920-as évek hangulatát visszaadni, árnyalatnyival harsányabb színekkel. Külön jópofa, hogy az előadás végén a főszereplők esernyővel, gumicsizmában perdülnek táncra. Hogy akkora siker lesz-e a szabadtéri Ének az esőben előadásából, mint amilyen két éve a Mamma Mia! volt, s visszatér a jövő évi műsorfüzetbe, egyelőre kérdéses. Az örökzöld slágerek viszont napokig csengenek majd a nézők fülében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.