Kultúra

Bőrig áznak a színészek a szegedi szabadtéri szuperprodukciójában

Bőrig áznak a színészek a szegedi szabadtéri szuperprodukciójában

2016. augusztus 10., szerda
Bőrig áznak a színészek a szegedi szabadtéri szuperprodukciójában
enek_az_esoben_kozonsegtalalkozo_mmz011

Az 1952-es film története, mely mindannyiunkban Gene Kelly sztepptáncát idézi fel, öt este is megelevenedik a Dóm téren. Az évad szuperprodukciója a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születhet meg, a csillagtatős színházba pedig fesztivál-szereposztással érkezik. Az alkotókkal szerdán találkozhatott a közönség a Reök-palotában.

Harangozó Gyula

négy éve, hogy Londonban látta az Ének az esőben színpadi változatát. Akkor még álmában sem gondolta, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok - 85 éves történetében először - ez lesz az első olyan produkció, melynek menedzsmentje kérte és megkapta a rendezéshez szükséges jogokat. A rendező olyan látványt ígért, amely díszletével és monumentalitásával megragadja a nézőket. Külön kiemelte az első felvonás zárójelenetét, ugyanis akkor jön el a várva várt pillanat: esőt fakasztanak a színpadon. A rendezőtől megtudtuk, 13 méterből ered el az eső, a színészek tehát bőrig áznak jelmezeikben. A technikai megoldás nem okozott gondot a stábnak, inkább nehézkes a felhőszakadás után maradt pocsolyák feltörlése. Harangozó szerint a felvonások közötti szünet éppen elég lesz arra, hogy a terület felszáradjon, a színművészek pedig biztonsággal újra színpadra léphessenek. Gyakorlatilag egy éve tartanak az Ének az esőben előkészületei - ezt már

Somogyi Szilárd

segédrendező tette hozzá. Az ő feladata, hogy az iróniával átszőtt, chaplines mozdulatokkal fűszerezett történet és a hollywoodi giccstől sem mentes díszlet minden eleme a helyére kerüljön - mondta magáról.

Lőcsei Jenő

koreográfus megjegyezte, a színpadi képet a színészek mellett a több mint 30 főből álló tánccsapat tölti ki, akik összesen háromnegyed órányi tánccal örvendeztetik meg a közönséget a más és más karakterű zeneszámok alatt.

Szulák Andrea

szerepe a színdarabra íródott, az 1952-es film két karakterét, Dora Baily-t és Miss Dinsmore-t gyúrták egybe. A színész-énekesnővel utoljára két éve találkozhatott a közönség a Dóm téren, akkor az Elfújta a szél című sikerprodukcióban láthatták. A némafilmek lecsengő korában játszódó történetben

Dancs Annamari

alakítja Kathy Selden-t; Szulák Andreához hasonlóan ő is gyermekkorában találkozott először a filmmel, ezért nagy öröm számára, hogy szerepelhet az operettszínház és a szabadtéri játékok közös produkciójában.

Gömöri András Máté

szerint az Ének az esőben azért olyan ismert, mert elképesztő energiája révén képes volt hatni az emberekre, ezáltal örökzölddé vált. A Don Lockwood-ot alakító színész azt mondta, nehéz ezt az energiát átültetni egy akkora színpadra, mint a csillagtetős szabadtérié, ráadásul külön figyelni kell a korra jellemző finom mozdulatokra és a három mikroporttal "bekötött" sztepp cipőkre is. Cosmo Brown-t játszó

Kerényi Miklós Máté

is kitért a cipőkre. Szerinte nagyon könnyű elveszíteni a ritmust a kopogó lábbelikben, de már egészen jól imitálják a táncot.

Szinetár Dóra

, aki egyébként gyermekként az operettszínház egykori Ének az esőben előadásának hatására húzott először sztepp cipőt, ezúttal nem táncol. Karakterét, Lina Lamont jópofának és érdekes szerepnek tartja, akit leginkább egy rajzfilmfigurához tud hasonlítani.

Szabó P. Szilvesztert

a Van, aki forrón szereti című darabban már láthatták szteppelni a színház szerelmesei, ezúttal viszont a rendezőt, Roscoe Dexter-t alakítja, aki nem perdül táncra az előadásban. A Jászai Mari-díjas színművész nem szeret az előzményekből, így a filmből vagy korábbi előadásokból készülni, szerinte a színpadon az a játékszabály van érvényben, amit az alkotókkal megbeszéltek.

Gálvölgyi János

a közönségtalálkozón mindössze annyit tett hozzá az elhangzottakhoz: R.F. Simpson-ként már csak nézi, milyen energiákat mozgatnak meg a fiatalok a színpadon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.