Közélet

Varga Mihály: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

Varga Mihály: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

2016. július 29., péntek
Varga Mihály: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

A rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony, 5,1 százalékos a munkanélküliség Magyarországon, az Európai Unióhoz viszonyítva is jól állunk, ahol 8,5 százalékos az átlagos munkanélküliségi ráta - mondta a nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatorna esti műsorában csütörtökön.

Varga Mihály

a friss statisztikai adatokat kommentálva hozzátette, a foglalkoztatás területén van még tennivaló, a ráta 66,4 százalék Magyarországon, míg az Európai Unióban 72-73 százalékon áll a 15-64 éves korosztályban. Hangsúlyozta, a teljes foglalkoztatottság nem nulla százalékos munkanélküliséget jelent, hanem 2,5-3 százalékosat, mert mindig vannak, akik éppen állást keresnek. Úgy vélte, ehhez Magyarország már egészen közel jutott, még mintegy 100 ezer ember munkalehetőségét kell megteremteni hozzá. Mint mondta, megfordult a helyzet, az ország egyes régióiban már egyre nehezebb munkát találni, mintegy 50 ezer üres álláshely van, ahova nem találnak megfelelő munkaerőt. Ez azt jelenti, hogy folytatni kell az átképzési programokat és támogatni a hiányszakmák képzését - jegyezte meg. Kitért arra, hogy a fiatalok munkanélküliségi aránya is sokat javult, hat éve még 30 százalék körül volt, mostanra 13,3 százalékra csökkent. A szakképzési rendszer átalakításával, a duális szakképzéssel a fiatalok egyre inkább olyan helyen tudnak tanulni, ahol később munkát is vállalhatnak - tette hozzá. Varga Mihály a munkaadók felhívására, hogy harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatása is szükséges Magyarországon azt mondta, meg kell hallani a munkaadók szavát, de a jelenleg munkanélküli 230 ezer embert kell előnyben kell részesíteni. Kiemelte, egyre inkább a munkaerő hatékonyságának növelésére kell helyezi a hangsúlyt, mert például a holland munkaerő hatékonysága jelenleg mintegy kétszerese a magyarénak. Elmondta azt is, hogy a gazdasági kabinet közelmúltban bejelentett kialakításával hatékonyabbá és gyorsabbé válik majd a munka, mert a kormányülés helyett kabinetszinten tudnak majd döntéseket hozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.