Sport

Szegedi középiskolás az ország legsportosabb lányai között + FOTÓK

Szegedi középiskolás az ország legsportosabb lányai között + FOTÓK

2016. július 22., péntek
Szegedi középiskolás az ország legsportosabb lányai között + FOTÓK
magyarmolli

A Balaton Sound Fesztiválon mutatkoztak be a legsportosabb kinézetű lányok. A versenyzők többsége a fővárosból jött, egy 16 éves gimnazista, Magyar Molli viszont Szegedet is képviselte a megmérettetésen.

Grammra megtervezett étrend, heti 6-szor súlyzózás, kardióedzés - nem tűnik könnyű feladatnak felkészülni a legsportosabb hölgyek versenyére. Az ismert zamárdi nyári fesztiválon, a Balaton Soundon 165 cm alatti és a 165 cm feletti bikini fitness, valamint - Magyarországon először - wellness kategóriában mérkőztek meg a versenyzők, ez utóbbi csoportban indult

Magyar Molli (balról az első)

, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium 16 éves tanulója, aki egyben a legfiatalabb nevező is volt. A két kategória, a fitness model és wellness között az a különbség, hogy az utóbbi esetében a lányoknak fejlettebb comb-és farizom az elvárás, illetve valamennyivel magasabb testzsírszázalék is kívánatos. Nem szükséges drasztikusabb versenydiéta és vízhajtás. A gimnazista úgy fogalmazott, a legnőiesebb kategóriák közé sorolják mindkettőt. "Nagyon fontos az összkép, a kisugárzás, az esztétika, az arányok, a járás, a pózolás, illetve a smink és a megfelelő versenybikini kiválasztása" - magyarázta. "Körülbelül 2 éve foglalkozom súlyzós edzéssel, a kezdetektől fogva az volt a célom, hogy színpadra állhassak és versenyző lehessek. Az első versenyem idén májusban a Bodysport kupa volt, ahol fitness model kategóriában indultam. Éreztem hogy nem ez lesz a megfelelő kategória, a nagyobb izomtömegem illetve a kellő szárazság hiánya miatt. A versenyre 4 hónapig tartó versenydiétával és heti 6 súlyzós és 6 kardióedzéssel készültem" - nyilatkozta lapunknak Magyar Molli. Tanulmányaimat és hobbiját össze tudja hangolni, úgy érzi, nem panaszkodhat a bizonyítványában szereplő jegyekre. Bízik benne, hogy a még nagyon friss wellness kategóriában ősszel már egy népesebb mezőnyben állhat színpadra. Az IFBB

(International Federation of Bodybuilding and Fitness)

szövetségnél szeretné folytatni a versenyzést akár idén ősztől. Hosszabb távon célja, hogy kövesse edzőjét,

Bán Renáta

négyszeres világbajnokot, figure versenyzőt. Ebben a kategóriában még több izom szükséges, ezért úgy számol, még évekbe telik, mire itt is megmérettetheti magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.