Közélet

Szabó Sándor: Káosz uralkodik a szemétszállítás körül (FRISSÍTVE)

Szabó Sándor: Káosz uralkodik a szemétszállítás körül (FRISSÍTVE)

2016. július 28., csütörtök
Szabó Sándor: Káosz uralkodik a szemétszállítás körül (FRISSÍTVE)
szabo_sandor_sajttaj003kf

Országszerte káosz uralkodik a szemétszállítás háza táján, s nem mentesül a bajoktól az önkormányzati tulajdonú Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. sem - hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Sándor. A szegedi céggel 61 millió forintot akar kifizettetni az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség, amit ha 8 napon nem tesz meg, behajtja rajta az összeget.

Mint ismert, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. április 1-je, vagyis a hulladéktörvény módosítása óta nem bocsáthat ki számlát a kommunális szemétszállításért, mert ez a feladat átkerült a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-hez.

Szabó Sándor

MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, mivel a koordináló cég a kezdetektől fogva nem látja el feladatát, ezért a hulladékgazdálkodási cégek országosan más és más megoldást igyekeztek keresni a szolgáltatás el legyen látva. Példaként említette a fővárost, ahol egyelőre figyelmen kívül hagyják a vonatkozó törvényt, míg más települések bérszámlázást végeznek, megint mások pedig előleget igényeltek a szolgáltatás ellátásához. Az előleg összege a megelőző közszolgáltatási díj 10-60 százaléka között mozog, de a legmagasabb százalék sem fedi a valós költségeket - folytatta. "A lerakási járulék nélkül, és abban az esetben, ha a koordináló központ a teljes közszolgáltatási díj 60 százalékát biztosítja, a működés nagyobb gép vagy eszköz meghibásodása nélkül csupán úgy tartható fenn, ha a szükséges, de nem halaszthatatlan feladatok megrendelése hátrasorolódik, ez az állapot is csupán néhány hónapig tartható fenn" - idézett a szegedi cégtől.

szabo_sandor_sajttaj001kf

A lakosság még mindig nem kap számlát a szemétszállításról, s egyelőre úgy tűnik, augusztusban sem érkezik csekk a postaládákba. Szabó szerint káosz uralkodik a szemétszállítás körül, azt pedig egyenesen botrányosnak nevezte, hogy az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség levelet intézett a szegedi céghez, melyben arról írnak: mivel nem fizették be a II. negyedév után járó hulladéklerakási járulékot, úgy 8 napon belül 61 millió forintos büntetésre számíthatnak. Azonban a szegedi cég nem jutott hozzá a szemétszállítás ellenértékéhez, ezért nincs miből fizetnie a járulékot. A fizetésképtelenség a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó kukaholding hibája - tette hozzá az MSZP-s országgyűlési képviselő. A szegedi környezetgazdálkodási cégnek jelentős pénzügyi gondokkal kell szembenéznie, hiszen a szemétszállítás mellett többek között a közterület-fenntartásért, városüzemeltetési feladatok ellátásáért és temetkezéssel kapcsolatos szolgáltatásért is felel. Szabó Sándor elmondta,

Botka László

MSZP-a polgármester levelet írt a főfelügyelőségnek, melyben választ követel arra vonatkozóan: megkapja-e a fizetési haladékot a környezetgazdálkodási cég a lerakási járulék fedezéséhez, illetve mi a garancia arra, hogy az egyéb önkormányzati feladatok ellátása nem kerül veszélybe.

Makrai: Már zajlanak a tárgyalások a koordináló társasággal

Szabó Sándor sajtótájékoztatója kapcsán kerestük

Makrai Lászlót

, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatóját is, aki elmondta, megkérték a fizetési könnyítést az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőségtől arra hivatkozva, hogy április 1-je óta a társaság nem jogosult számlázni, nem jutottak a szemétszállítás ellenértékéhez, ezért nincs miből a járulékot befizetni. Hozzátette azt is, zajlanak a tárgyalások a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-vel is, de egyelőre nem lehet tudni, a szegedi lakosok mikor kapják kézhez hulladékszállításra vonatkozó csekket.

Szabó Sándor az MSZP elbukott népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban portálunk érdeklődésére elmondta, megteszik a lehetséges jogorvoslati lehetőségeket, és megvizsgálják a NVI által érvénytelennek nyilvánított aláírásokat, melyeket az állami földárverések privatizációjának ügyében szedtek össze. Szabó úgy fogalmazott, ma Magyarországon csak akkor és abban az ügyben lehet népszavazást kiírni, amiben Orbán Viktor akarja, mert ha a kezdeményezésük sikeres lett volna, kötelező lett volna ezt is a lakosság elé terjeszteni. Hozzátette, a parlamentnek megvan a lehetősége, hogy 100 ezer aláírás esetén döntsön a népszavazásról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.