Közélet

Nézőpont: lesz baloldali összefogás

Nézőpont: lesz baloldali összefogás

2016. július 11., hétfő
Nézőpont: lesz baloldali összefogás

A Nézőpont Intézet elemzője szerint már nem kérdés, hogy lesz baloldali összefogás 2018-ra, de mivel az MSZP mind a kötelező betelepítési kvótáról, mind Gyurcsány Ferencről a társadalom többségével ellentétes álláspontot képvisel, a választásig nem fogja tudni növelni a táborát.

Deák Dániel

az M1 aktuális csatornán hétfőn az MSZP két hete megválasztott elnökéről azt mondta:

Molnár Gyula

egyre inkább közelíti pártja politikáját a

Gyurcsány Ferenc

vezette Demokratikus Koalícióéhoz (DK), erre példa az új MSZP-álláspont a kötelező betelepítési kvótáról. Korábban a szocialisták is kritizálták a kvótát, és túlzónak tartották az elutasítása miatti büntetést - mondta -, Molnár Gyula azonban legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a kvótát uniós kötelezettségként el kell fogadni. A kvóta mellett korábban csak a DK és a Liberálisok álltak ki - tette hozzá az elemző. Véleménye szerint ezzel az MSZP-elnök a DK-val kialakítandó együttműködést készíti elő, "az elkövetkező két évben akár össze is olvadhat a két párt", ez pedig azt mutatja, hogy mivel a társadalom széles rétegeit nem tudják megszólítani, a szocialisták a szűk balliberális közeghez akarnak szólni. Az tehát, hogy lesz-e baloldali összefogás, már nem kérdés, az viszont, hogy abban melyik párt hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit, illetve melyik párt holdudvarához tartozó ember lesz a közös miniszterelnök-jelölt, 2017-ben dől el - fűzte hozzá Deák Dániel. A társadalom többsége elutasítja a kvótát és el is menne az őszi népszavazásra, tehát az ezzel ellentétes álláspontjuk miatt az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Liberálisok a népszavazási kampányban nem tudják majd növelni a táborukat - vélekedett az elemző. Hozzátette: ugyanez igaz az MSZP-DK együttműködésre is. Az MSZP nem tudja majd megszólítani a bizonytalan szavazókat, hiszen Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politikus, és mindez 2018-ra ráfordulva hatalmas versenyhátrányt jelent majd - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.