Bulvár

Már a szegedi villamosokon is utazhatunk bicajjal + FOTÓK

Már a szegedi villamosokon is utazhatunk bicajjal + FOTÓK

2016. július 30., szombat
Már a szegedi villamosokon is utazhatunk bicajjal + FOTÓK
biciklivillamos006kf

Az év végéig egyelőre próbaüzemmódban, de mától már Szeged összes villamosvonalán használhatják a biciklisek a járatokra felszerelt kerékpártárolókat. A bicajosok csúcsidőn kívül, menetjegy megváltásával utazhatnak.

Az összes szegedi villamost felszerelték a kerékpárok tárolására alkalmas pántokkal, így akinek kedve szottyan, bicajjal együtt felpattanhat az első elcsípett járatra. Egy villamoson két bringa fér el egymás mellett, melyek így sem foglalják el a helyet a kerekesszékesektől és a babakocsival utazóktól.

Németh Zoltán Ádámtól

, a Szegedi Közlekedési Társaság munkatársától megtudtuk, az utasokat a villamosok ajtajára kiragasztott piktogramok tájékoztatják, melyek azt is jelzik, melyik ajtónál és mikor szállhatnak fel a megállókban biciklivel várakozók. Biciklis utazásra munkanapokon nem minden órában van lehetőség, 6.00 és 8.30 között, valamint 13.00 és 17.00 között nem vihetnek fel kerékpárt a járatokra, de hétvégén és ünnepnapokon nincs ilyen kikötés - hangsúlyozta. Jelenleg a próbaidőszak zajlik, a kerékpárosok vagy az elővételben váltott 320 forintos, vagy a járművezetőnél vásárolt 400 forintos jegyár fejében használhatják a tömegközlekedést. Németh Zoltán Ádám azt is hozzátette, ha a bicajos tömegközlekedés beváltja a hozzá fűzött reményeket, akár külön bérletet is kialakítanak számukra.

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármester megjegyezte, céljuk a villamosokra felszerelt biciklitárolókkal, hogy közelebb hozzák a kerékpározás szerelmeseit a tömegközlekedéshez. Megjegyezte, Szeged-szerte eddig 8 végállomáson építettek ki kerékpártárolókat, ez a beruházás pedig a jövőben is folytatódni fog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.