Kultúra

A megvalósult álom - Európa legnagyobb fesztiváljáig viszi Szeged hírét a Dystopia

A megvalósult álom - Európa legnagyobb fesztiváljáig viszi Szeged hírét a Dystopia

2016. július 5., kedd
A megvalósult álom - Európa legnagyobb fesztiváljáig viszi Szeged hírét a Dystopia
dystopia_2015

A Dystopia együttes bizonyult a legjobbnak a magyar Wacken Metal Battle tehetségkutatón, így a szegedi zenekar képviseli hazánkat a németországi Wacken Open Air fesztiválon augusztusban.

A Wacken Metal Battle versenyre online beérkezett pályázatokat egy szakmai zsűri bírálta el és ez alapján választották ki azt a hat zenekart, aki élőben is megmutathatta magát a balatonszemesi RockPart fesztiválon, melynek mindhárom napján 2-2 zenekar mérettetett meg, amit egy külön szakmai zsűri bírált el, illetve ebben a fellépési időközben kellett leadni a közönségszavazatokat. A

Dystopia

a harmadik nap második zenekara volt, vagyis a hat zenekar közül utolsóként léptek színpadra, kicsit fáradtan az előző esti szekszárdi koncert után, de kellő hévvel, és az eredmény azt mutatja, hogy sikerült meggyőzniük a jelenlévőket. „A színpad, a személyzet is zseniális volt, nagyon sokat segítettek, amit ez úton is köszönünk nekik, összegezve pedig elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat” – mondta el hírportálunknak

Bajusz Péter

, a banda basszusgitárosa. „Egy ilyen megmérettetésben én személy szerint a lehetőséget látom. Egy plusz lehetőség arra, hogy több emberhez eljuttasd a zenéd. Ezzel a zenekarok csak nyerhetnek szerintem. Ha nem adod be a jelentkezést, akkor hiába hőzöngsz, hogy kik kerültek be, mert még az esélyt se adtad meg magadnak. Ha beadod a jelentkezésed, de nem válogattak be, akkor legalább megpróbáltad, ha pedig be is kerülsz, az egyrészt nagyon örömteli, másrészt nagy elismerés szakmai szempontból. Az is nagyon kecsegtető, hogy a győztes fellépési lehetőséget kap Európa legnagyobb metálfesztiválján. Igazából mindenkinek, aki jelentkezett, a lelki szemei előtt ez lebeghetett, hogy ezt milyen jó lenne megcsípni. Idén ez nekünk adatott meg, amiért nagyon-nagyon hálásak vagyunk” – fogalmazott a zenész a versenyről.

dystopia_rockpart

A győzelemről így nyilatkozott Bajusz Péter: „Hát nagy volt az öröm, el lehet képzelni. Már annak nagyon örültünk, hogy bekerültünk a hat fellépő zenekar közé, de a győzelem az egészet megkoronázta. Erre a fesztiválra még nézőként is nehéz eljutni, nemhogy fellépőként, ugyanis a fesztivál vége utáni napon a következő évi fesztiválra már reggel elfogynak a jegyek. Ez egy olyan álomszerű dolog, amit én személy szerint sose gondoltam volna, hogy összejön. Sőt, még így is elég távolinak tűnik, pedig itt van lassan.” A Dystopia a Wacken Open Air első napján, augusztus harmadikán lép majd fel, de legalább két napot el szeretnének tölteni az európai metálzene Mekkájának számító fesztiválon. Összesen 20 perc áll a banda rendelkezésére, hogy megmutassák az ottani zsűrinek és a közönségnek, hogy mit tudnak. Négy dalt visznek, melyeket abból a dalcsokorból kerülnek ki, amiket a magyarországi döntőn is elhangzottak. A helyszínen lehetőség szerint mindent biztosítanak a szervezők, ami nem is csoda, hiszen Mexikóból, illetve Japánból is érkeznek fellépők. Az öt legjobban szereplő zenekar kap nagyobb nyereményeket, ami az eddigi évek alapján lehet pénzdíj, tárgynyeremények, kiadói szerződés, stb. „Mindenképpen kihozzuk a maximumot magunkból, eddig sem úgy ismert a közönség minket, akik egyhelyben állnak a világokat jelentő deszkákon” - hangsúlyozta Bajusz Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.