Közélet

Toroczkai: A Jobbiknak változnia kell, hogy kormányzóképessé váljon!

Toroczkai: A Jobbiknak változnia kell, hogy kormányzóképessé váljon!

2016. június 1., szerda
Toroczkai: A Jobbiknak változnia kell, hogy kormányzóképessé váljon!
toroczkai_foto_alfahir.hu

Szerdán ül össze a Jobbik új elnöksége, amelyen a jövőbeni feladatokat is elosztják. Toroczkai László frissen megválasztott alelnök úgy gondolja, elsősorban a migrációs krízissel kapcsolatos kérdésekben számít rá a párt tapasztalatai miatt. A határmenti nagyközség polgármestere a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában leszögezte, mindenképpen szeretné kitölteni 2019-ig szóló mandátumát, ami kizárja, hogy országgyűlési képviselő legyen 2018-ban.

- Először visszautasította Vona Gábor pártelnök felkérését, később mégis megmérettette magát a párt tisztújító kongresszusán, és immár a Jobbik alelnökeinek egyike. A háttérben nyilvánvalóan győzködték, hogy vállalja a tisztséget, mégis mi minden állt a mögött, hogy meggondolta magát?

- Határozottan tudtam, hogy mi vár rám az elkövetkező években, hiszen 2019-ig szól Ásotthalmon a polgármesteri megbízatásom, tagja vagyok a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, márciusban megszületett a harmadik gyermekem, vagyis van éppen elég feladatom, ami leköt, így nem terveztem visszatérésemet az országos politikába. Mindezt alaposan fölborította

Vona Gábor

felkérése, ezért mondtam kapásból neki nemet. Ezt követően rengeteg emberrel beszéltem kikérve a véleményüket, és nagyon sokan – köztük számtalan olyan személy, aki nem Jobbik szimpatizáns – buzdított arra, hogy vállaljam el a felkérést. Az egyik legfontosabb az volt, hogy mit gondolnak erről az ásotthalmiak, hiszen ők engem először függetlenként választottak meg polgármesterüknek, másodjára jobbikos jelöltként lettem településvezető, de nem mondhatjuk, hogy Ásotthalom valaha is jobbikos nagyközség lett volna. Eddig sem foglalkoztam pártpolitikával a településen, és ezután sem fogok. Ezért is volt fontos számomra, hogy azok a helybéliek, akik nem Jobbik-szavazók, mégis nyíltan felvállalva támogattak 2014-ben, mit is gondolnak az alelnöki felkérésről. Az is fontos momentum volt döntésem meghozatalában, hogy a Vona által megvétózott alelnökök közül

Szávay István

barátom külön megkeresett és buzdított arra, hogy induljak el. Azt is érdemes látni, hogy a Jobbikkal ellenséges média elkezdte tematizálni azt a folyamatot, ami a pártban most lejátszódik, és egy szerintem mesterséges radikális-néppárti ellentétet építettek fel. Ahogy korábban is mondtam,

többen arról győzködtek, hogy egyfajta híd szerepet tölthetnék be a radikális és a néppárti megosztottság kellős közepén.

- Ha már két táborról beszélünk, melyikbe sorolná magát?

- Egyfelől lehet azt mondani, hogy radikális vagyok, hiszen a mai nemzeti radikalizmusnak nevezett politikai közösségnek egyik alapító embere voltam, másrészt azonban néppárti vagyok abból a szempontból, hogy Ásotthalmon 100%-os támogatottsággal választottak újra polgármesternek, vagyis pártállástól függetlenül szavaztak rám, és ezt tartom a néppártiasodás lényegének.

- A Jobbik tisztújító kongresszusán az alelnöki szavazásnál a harmadik legtöbb szavazatot kapta, Volner János és Z. Kárpát Dániel után úgymond harmadikként 443 támogató vokssal. Számított ekkora arányú támogatottságra?

- Pénteken derült ki, hogy a tucatnyi alelnök-jelölt közül a második helyen végeztem a tagszervezetek ajánlásai alapján, ami nagyon kellemes meglepetés volt, hiszen ez több 75%-os támogatási arányt jelent. Úgy gondolom, ez annak fényében akár politikatörténeti kuriózumnak számíthat, hogy én mindössze három héttel a megválasztásom előtt váltam hivatalosan a Jobbik tagjává, Vona Gábor és

Szabó Gábor

pártigazgató ajánlására. Amikor elfogadtam a pártelnök felkérését, ezt azzal a feltétellel tettem, hogy csak akkor vállalom a megmérettetést a kongresszuson, amennyiben a jelölések során a tagok és tagszervezetek meghatározó többsége is mellém áll, vagyis ha harmadik leszek a jelölési folyamatban. Ez nem volt köztudott, csak a kongresszuson is elmondtam, hogy ha nem kaptam volna ilyen arányú támogatást, meg sem mérettem volna magam. Az, hogy a szavazáskor végül a harmadik legtöbb szavazatot kaptam az alelnök-jelöltek közül, az előbbiek fényében nem lepett meg, de nagyon megtisztelőnek tartom. Ráadásul a tagság jelentős részével nem ápoltam személyes kapcsolatot az elmúlt időszakban, nem voltam része a pártstruktúrának, ami alelnöki tisztségemből fakadóan ez természetesen változni fog.

foto toroczkai laszlo

Nem is volt lehetőségem arra, hogy győzködjem a tagságot, nem is kampányoltam, de erre egyébként is kevés lett volna az idő, vagyis az elmúlt húsz év munkájának köszönhető ez az eredmény. Itt nemcsak látványos akciókra, vagy a 2006-os tévéostromra kell gondolni, hanem a háttérben húzódó sziszifuszi munkára is. A nemzeti radikalizmust fel kellett építeni ahhoz, hogy ma Magyarországon a második politikai ereje és a Fidesz kihívója legyen. Ebből a munkából kőkeményen kivettem a részemet, nagyon sokszor tematizálni tudtam a nemzeti radikális tábort. Ezen felül felépítettem a Magyar Sziget Fesztivált, létrehoztam a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, amiből 2013-ben a polgármesteri választással szálltam ki, ám ezek meghatározták ennek a nemzeti radikálisnak nevezett tábornak a gondolkodását hosszú éveken keresztül.

- A Jobbik átalakulásáról sok szó esik, a tisztújító kongresszus jelölési folyamata és az eredmények is témát adtak e tekintetben is a sajtónak. hogyan látja, merre tart most a Jobbik?

- Egy nagyon jó hasonlata volt Vona Gábornak, amikor azt mondta, hogy „egy cseresznyemag és egy cseresznyefa se hasonlít egymásra”. Ennél képletesebben nem lehet elmagyarázni, hogy míg a magból fa lesz, átalakuláson megy keresztül. Mind a pártelnök, mind én gyakorlatilag 20 éve politizálunk és veszünk részt a közéletben, és ez idő alatt mi magunk is változtunk. Két évtizede a MIÉP színeiben is ugyanazért álltam ki, mint most, ebből a szempontból nem változtam, akkor is a hazámért aggódtam és most is, és ugyanabba a politikai családba tartozom most 38 évesen, mint egykor. Ez azonban csak az egyik vetülete a kérdésnek, hiszen az elmúlt két évtized alatt sok tapasztalatot gyűjtöttem, sokkal szélesebb a látóköröm és cizelláltabban látom a politikai eseményeket is. A nemzetiségekhez való viszonyom is formálódott, lettek román és szerb barátaim, akikkel beszélgetve rá kellett döbbennem arra, hogy 17 évesen nem helyesen értékeltem a helyzetet. Akkoriban ellenséget láttam bennünk és úgy gondoltam, hogy minden magyarnak folyamatosan harcolnia kell ellenük. Azóta megtapasztaltam, hogy nem lehet általánosítani, nekünk nem a románokkal vagy a szerbekkel, hanem a magyarellenes állami sovinizmussal van adott esetben problémánk. Egykor messziről, mintha repülőről néztük volna a politikát, most pedig benne vagyunk évek óta. Ilyen szempontból biztosan változik a Jobbik, és abból a szempontból pedig kell is, hogy változzon, hogy kormányzóképessé váljon. Ehhez nekünk tanulnunk kell! Nekünk minden magyar ember szavazatára szükségünk van, vagyis arról szó sem lehet, hogy nem állunk szóba valakivel, akinek például

Gyurcsány Ferenc

szimpatikusabb, mint Vona Gábor, de ettől függetlenül a hazájáért tenni akar. Nekünk azok az ellenfeleink, akik szándékosan rosszat akarnak ennek az országnak, ennek a népnek. Aki viszont jót akar, csak másképp látja a világot, másként gondolkozik, azokkal az emberekkel beszélni kell. Én ezt teszem évek óta Ásotthalmon is, sokat beszélgetek baloldali pártokkal szimpatizáló helybéliekkel, és rendre kiderül, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, hogy ennek az országnak jó legyen.

- Közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a pártpolitika ingoványos, mocsaras világ, de jelenleg csak rajta keresztül vezet út a kormányzáshoz. Tudható, hogy alelnökként milyen feladatai lesznek, mit vár el Vona Gábor?

- A legnagyobb problémának, ami a magyar nemzetet és egész Európát veszélyezteti, a migrációs krízist tartom. Ez nem fog véget érni a következő száz évben sem, vagyis alapjaiban meghatározza a kontinens jövőjét. Ha nem képes védekezni Európa, akkor néhány évtized alatt teljesen megváltozik, szétesik az unió, és azt is fontos tudni, hogy nemcsak kulturális következményei vannak a migrációnak, nem pusztán a terrorveszély fokozódásáról vagy éppen a bűnözés előretöréséről van szó, hanem olyan társadalmi változások is húzódnak a háttérben, amiről kevés szó esik, akárcsak a gazdasági teherről, amit a helyzet kezelésére költ hazánk és az Európai Unió. Az első perctől kezdve támogattam a magyar kormány minden erőfeszítését, ami az illegális migráció megfékezésére összpontosul, és ez most is így van. Ettől függetlenül sok kritikai észrevételem van a helyzet kezelésével kapcsolatban, így azt gondolom, hogy a Jobbik elnöke elsősorban ebben számít rám, részben a helyszíni tapasztalataim miatt. Szerdán lesz az új elnökség első ülése, ott fog kiderülni, hogy mely területen számítanak a munkámra.

toroczkai_sajttaj01_gs

Az biztos, hogy járni fogom az országot, többet fogok szerepelni, mint alelnök a médiában is, de maradok Ásotthalmon, 2019-ig tart a mandátumom, amit mindenféleképpen ki szeretnék tölteni. Az elmúlt két és fél évben rengeteg olyan háttérmunkát végeztem a település fejlődéséért, aminek most jöhetnek a látható jelei. A célegyenes előtt nem fogok kiszállni, a TOP-os források már a döntés-előkészítő bizottságoknál vannak, vagyis befejezem azt a munkát a településen, amit elkezdtem. Ha sikerül megvalósítani a terveimet, akkor teljesen más lesz a nagyközségünk a következő választásokra, mint ahogyan átvettem 2013 decemberében. Azt, hogy 2019 után merre tovább, az nagyban függ attól, hogy az ásotthalmi emberek mit mondanak.

- Akkor ezek szerint tervezi, hogy újból indul a polgármesterségért?

- Ennek a lehetőségét nem zárom ki, ez viszont az összeférhetetlenség miatt azt jelenti, hogy 2018-ban nem szeretnék országgyűlési képviselővé válni. Egy biztos: ki szeretném tölteni a polgármesteri ciklusomat Ásotthalmon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.