Közélet

Politikai viharfelhők Algyőn ügyészégi feljelentéssel fűszerezve (FRISSÍTVE)

Politikai viharfelhők Algyőn ügyészégi feljelentéssel fűszerezve (FRISSÍTVE)

2016. június 14., kedd
Politikai viharfelhők Algyőn ügyészégi feljelentéssel fűszerezve (FRISSÍTVE)
algyo_furdo001kf

Politikai balhé bontakozott ki Algyőn a Gyevitur Kft. kapcsán, miután a társaság FB-tagja, Szűcs Szilveszter (KDNP) feljelentette az ügyészségen a céget hűtlen kezelés gyanúja miatt. Molnár Áron polgármester szerint politikai szempontok állnak a háttérben, Szűcsöt ugyanis két alkalommal sem választották be a testületbe, és a fürdővezetői pályázatot sem ő nyerte.

„Vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Szegedi Járási Nyomozó Ügyészség az algyői Gyevitur Algyői Vendégház és Turisztikai Kft. ügyében” – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében

Szűcs Szilveszter

, aki a társaság felügyelőbizottságának a tagja, indult a cégvezetői posztért is, és ő maga áll a feljelentés mögött is. Szűcs a KDNP színeiben két választáson is megmérette magát Algyőn, ám egy alkalommal sem kapott bizalmat a nagyközség lakóitól. Mindezek fényében

Molnár Áron

polgármester úgy értékelte, politikai indokok állnak a feljelentés mögött. A KDNP-s Szűcs Szilveszter közleményében leírta, hogy Algyőn a 2014-es önkormányzati választás után a testület határozatában elrendelte az önkormányzat tulajdonában lévő 100%-os önkormányzati cégek átvilágítását, köztük a Gyeviturt, amelynek tulajdonában van az Algyői Borbála Fürdő valamint a Levendula Hotel és Étterem is

(ez utóbbi a vizsgált időszakban nem is létezett még, hiszen 2015. februárjában adták át – a szerk.)

. A társaság e mellett az algyői oktatási intézmények közétkeztetését is ellátja. Az FB-tag Szűcs azt írta, hogy a felmerült hiányosságok miatt fordult a nyomozó ügyészséghez, és tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Arra is kitért, hogy az évek óta veszteségesen működő társaságba az algyői önkormányzat utóbbi években mintegy 2 milliárd forintot fektetett be. A beszerzésekről a társaság beszerzési szabályzata szerint 1 millió forint alatt az ügyvezető, felette közvetlenül az algyői képviselő-testület döntött. Közleménye azzal zárul, hogy a kérdéses időszakban a társaság felügyelőbizottságának tagja volt Molnár Áron, Algyő jelenlegi polgármestere.

molnar_aron_sajttaj001kf

Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót a nagyközség első embere, amelyen jegyzőkönyvekkel és előterjesztésekkel alátámasztva ismertette időrendi sorrendben a Gyevitur Kft.-vel kapcsolatos, immár az ügyészség asztalán is lévő ügyet, amelyről egyébként hivatalos tájékoztatást sem a társaság, sem pedig a tulajdonos önkormányzat nem kapott eddig, csak a sajtóból értesültek a feljelentésről. Molnár Áron elmondta, hogy az előző ciklust érintő, ügyvédi csapat által végzett átvilágításról idén márciusra készült el egy belső anyag, majd a képviselő-testület a június 6-ai rendkívüli ülésén elfogadta a jelentést, mely kitért arra is, hogy a feltárt problémák zömének hátterében az áll, hogy a társaság és az önkormányzat szabályozásai nem voltak összehangolva, és összességében a legkevesebb kritikát pont a Gyeviturral kapcsolatban állapították meg. Az ülésen arról is szó volt, hogy az egyik FB-tag bizalmas dokumentumot juttatott el a testülethez, amelyben leminősítette az ügyvédek munkáját, továbbá felsorolt olyan személyeket, akiknek polgári jogi vagy politikai felelősségük van s társaságnál kialakult helyzetben. „A testület elfogadta az összes cégre vonatkozó jelentést, senkit nem marasztaltunk el, senki ellen nem folyik belső vizsgálat” – összegzett a polgármester. Mivel a sajtónyilatkozatban Szűcs Szilveszter a település első emberét emelte ki, erre reagálva Molnár Áron leszögezte, minden kérdés és vizsgálat elé tiszta lelkiismerettel áll. Hozzátette, a felügyelőbizottság betöltötte szerepét az érintett időszakban, így sem politikai, sem más felelősséget nem szeretne vállalni ebben, erre szerinte nincs is semmiféle jogi alap.

molnar_aron_sajttaj002kf

Molnár szerint hangulatkeltésről van szó a feljelentés kapcsán, hiszen érdemes tudni, hogy a KDNP-s Szűcs Szilveszter két alkalommal is indult a helyhatósági választáson Algyőn, ám egyik alkalommal sem lett a testület tagja, 2014-ben a szavazatok újraszámlálását is kérte, aminek nem adott helyt a választási bizottság. Szűcs 2015 januárjában lett tagja a Gyevitur Kft. felügyelőbizottságának, később pedig indult a cég vezetésére kiírt pályázaton is. A pályázat kiírására a testület jogi bizottságának elnöke, Gonda János tett javaslatot tavaly februárban, s Molnár Áron szerint még ha jogilag nem is támadható, etikailag mindenképp aggályos, hogy olyan személy indul az igazgatói székért, aki FB-tagként az adott társaság minden belügyét ismeri a többi jelentkezővel ellentétben. A testület végül nem neki szavazott bizalmat, a polgármester szerint ezért is indított egyfajta harcot. A tavaly februári FB-ülésen számtalan kérdést tett fel Szűcs a céggel kapcsolatban, a kapott válaszokat el is fogadta a jegyzőkönyvek tanulsága szerint. A felügyelőbizottság elnöki tisztét ellátó Nacsa József nem sokkal később levélben kereste fel a polgármestert, amelyben azt kérte, hogy esetlegesen a testület gondolja újra az FB összetételét. Erről 2015 márciusában volt egy előterjesztés a képviselő-testület előtt, ám nem foglaltak állást a kérdésben, az aljegyzőt kérték fel az egyeztetésre. 2016 áprilisában Szűcs egy bizalmas levelet juttatott el a testülethez, amelyben megjelölte azokat a személyeket, akik szerinte felelősek azért, hogy a társaság veszteségesen működik, egyedül szinte csak az előző ciklus polgármesterének,

Herczeg Józsefnek

a neve nem szerepelt a dokumentumban. Májusban újból összeült az FB, Szűcs Szilveszter ekkor is minden egyes kérdésére adott választ elfogadott, ezért is tartja érdekesnek Molnár Áron, hogy miért is fordult ezután az ügyészséghez. Szűcs közleményét egyébként

Gondáné Pál Ildikó

küldte ki a sajtónak, amit szintén furcsállt a polgármester, hiszen ő nem tagja a képviselő-testületnek és nem kötődik az önkormányzati céghez sem. Kérdésünkre Gondáné elmondta, Szűcs Szilveszter kérte fel erre, hogy mivel sajtókapcsolatokkal rendelkezik, továbbítsa a közleményt, de az ügyhöz nem kívánt kommentárt fűzni.

FRISSÍTVE

Cikkünk megjelenését követően Szűcs Szilveszter a KDNP Algyő Nagyközségi Szervezetének elnökeként írt közleményében úgy reagált az elhangzottakra: a polgármester "politikai hangulatkeltése, terelése és személyeskedése azt bizonyítja, hogy nincsenek valódi érvei az üggyel kapcsolatban". Nyomatékosan kéri a polgármestert, hogy "hozza nyilvánosságra a három önkormányzati cég átvilágításáról szóló jelentést, melyre milliókat költött közpénzből az önkormányzat." Levelében jelzi azt is, a kérdéses időszakban még valóban nem nyitott meg a Levendula szálloda és étterem, azonban annak építése folyamatban volt, a beszerzések zajlottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.