Sport

Labdarúgás: Szőke Péter szerint csak a futball képes így összehozni az embereket!

Labdarúgás: Szőke Péter szerint csak a futball képes így összehozni az embereket!

2016. június 24., péntek
Labdarúgás: Szőke Péter szerint csak a futball képes így összehozni az embereket!
morahalom_fkszeged_mj-30_szoke_peter

Tovább tart a magyar csoda a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon: szerdán a magyar válogatott a világ egyik legjobb csapatával, Portugáliával játszott 3-3-s döntetlent úgy, hogy háromszor is vezetni tudott a luzitánok ellen. A meccs ismét összehozta az embereket, számtalan közösségi hely telt meg szurkolókkal – a magyar csapat eddigi szereplését és a futball helyzetét a Mórahalom támadójával, Szőke Péterrel értékeltük.

„Erre csak a foci képes, meg néha az olimpia” – kezdte

Szőke Péter

azzal kapcsolatban, hogy szerdán ismét óriási tömegeket mozgatott meg a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzése, majd közösen ünnepelhettek a 3-3-s döntetlent követően. „Olyan emberekkel beszélgetsz a futballról, akikről nem is tudtad, hogy ismerik ezt a sportágat. Tizenegy éve dolgok egy ügyvéd kollégámmal, aki tegnap azt mondta egy ügyfélnek, hogy nem tud este időpontot adni, mert megy nézni a meccset – úgy, hogy előtte életében nem nézett meg egy meccset se. Ez nem csak az én generációmnak, hanem az egyel előtte lévőnek is új, mert ilyet nem láttak még ők sem, ez egy nagyon komoly dolog” – fogalmazott a Mórahalom VSE támadója. A magyar csapat 44 év után szerepel Európa-bajnokságon, valamint mintegy 50 év elteltével jutott tovább a csoportjából azt követően, hogy három csoportmeccséből az Ausztria ellenit megnyerte, Izland és Portugália ellen pedig döntetlent játszott, így első helyen lépett tovább a kvartettből. „Ilyen kevés is elég az embereknek. Reális esélyünk van továbbjutni, az imént is hívtam egy pesti barátomat, hogy próbáljunk valahogy jegyet szerezni. Ott tartunk, hogy egy ilyen Eb-re jegyeket keresnek az emberek, hogy a saját hazájuknak szurkolhassanak” – nyilatkozta Szőke Péter. A homokhátiak többszörös gólkirálya a klubcsapatok közül a Barcelonáért rajong, és mint kifejtette, a katalánokkal sok mindent megélt már, de amikor az ember a saját válogatottjával teszi ugyanezt, az egészen mást jelent. „Ezek nem nagy szavak, nem akar csöpögni az ember, de ez egy nagyon komoly dolog. Nem tudok olyan okosat mondani, amit még előttem nem mondtak el – fantasztikus, szuper és le a kalappal a csapat előtt! Sokszor az élet nem adja vissza rövid távon azt az energiát, amit egy dologba belefektetsz, de ezt a magyar válogatott eddig is sokat dolgozott, ez a munka viszont most valamiért kijött. Ebben ott van az MLSZ tudatos szakmai munkája is, ez pedig ki fog jönni majd az alacsonyabb osztályokban is. Az emberek megint a futball felé fognak fordulni, nem az lesz, hogy mondogatják, hogy bezzeg a focisták. A görögök 12 éve pontosan így nyertek Eb-t – nem mondom, hogy mi megnyerjük, de a görögök ugyanígy, sőt, talán gyengébb játékkal, de egy magabiztos védekezéssel nyertek Eb-t” – tette hozzá Szőke Péter.

Gera Zoltán

A válogatott kapcsán nem túlzás megállapítani: az ország egy emberként ott áll a csapat mögött, és biztatja őket – több tízezren a franciaországi stadionokban, itthon „Az is fontos, hogy a válogatott tagjai elhiszik azt, hogy képesek erre: a futballban az önbizalommal a meccset félig meg tudod nyerni, ugyanígy fordítva is, ha nincs önbizalmad, akkor el tudod bukni egy gyengébb ellenféllel szemben. Megdolgoztak ezért az önbizalomért, ezt kell csinálni tovább. Az egy dolog, hogy mi bízunk bennük, de a lényeg, hogy ők saját magukban bíznak. A szurkoló az ilyen: ha nem megy a csapatnak, belerúg, ha pedig megy, akkor felemeli. A játékosok hisznek magukban, ez a legfontosabb” – mondta a rutinos támadó. A siker sztori pedig tovább íródhat vasárnap este a Belgium elleni nyolcaddöntőben: a belgák nemrég a világranglistát is vezették, egyénileg kiváló játékosok alkotják, elég csak az Eden Hazard, Kevin de Bruyne, Romelo Lukaku támadótrióra gondolni, viszont csapatként eddig nem igazán mutattak nagy dolgokat ezen az Eb-n, a magyar csapatnak ez lehet az egyik előnye ellenfelével szemben. Szőke Péter megjegyezte, a belga keret többsége Európa top csapataiban játszik, akiknek hosszú volt a bajnokság, ők fáradtabbak lehetnek a mieinknél, ráadásul az a lélektani előny, ami nálunk van, szintén dönthet a továbbjutásról.

Gera Zoltán pazar gólja a portugáloknak - "Gerzson" jó teljesítményére szükség lesz Belgium ellen is

Még egy dolog, ami akár a magyar csapat felé billentheti a vasárnapi meccset: a belgák szövetségi kapitánya,

Marc Wilmots

ugyan kijuttatta a csapatot Franciaországba, de igazán működő taktikát nem tudott még kidolgozni a belga csapatra, míg

Bernd Storck

nagyon jól használja ki a magyar csapatban rejlő lehetőségeket, és rendre jól nyúl a játékosaihoz. „Megmondom őszintén, amikor kinevezték, én is nagy fenntartással fogadtam, mostanra viszont csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Ráadásul ő ellenszélben dolgozott, a döntéseit egy olyan közegben kellett átvinnie, ami totálisan ellene volt, itt a szurkolókra gondolok. Én is szidtam

Szalai Ádámot

, de bízott benne. Amit egy edző hozzátehet, azt ő hozzátette, ezzel nem azt mondom, hogy csak miatta. Egy szervezet így működik: ha mindenki a saját dolgát csinálja tökéletesen, akkor az működni fog. Valamelyik este megnéztem a még 50 perc című filmet: óriási volt a kontraszt, Egervárin szinte azt lehetett látni, hogy örül, hogy beszélhetett Louis van Gaalal, majd Dárdai és Storck érkeztével teljesen megváltozott az egész” – tért ki a magyar szövetségi kapitány szerepére a sikeres Eb-szereplést illetően Szőke Péter. A csatár szerdán a SZVSE-pályán szurkolta végig a Portugália elleni meccset, Belgium ellen pedig amennyiben sikerül jegyet szereznie, akkor a helyszínen, Toulouseban követi majd a meccset, viszont ha nem, akkor biztos, hogy valamilyen rendezvényen lesz, mert ahogy fogalmazott: ezt a meccset nem szabad otthon nézni, hiszen egyfajta közösségi élménnyé váltak a magyar válogatott meccsei. „Végre azért jönnek össze az emberek, hogy örüljenek, nem azért, hogy tüntessenek, szobrokat döntsenek, hanem azért, hogy örüljenek” – összegzett Szőke Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.