Sport

Labdarúgás: idegenbeli győzelmek dönthetnek a megyeegy bajnoki címéről

Labdarúgás: idegenbeli győzelmek dönthetnek a megyeegy bajnoki címéről

2016. június 3., péntek
Labdarúgás: idegenbeli győzelmek dönthetnek a megyeegy bajnoki címéről
tiszasziget_morahalom04_gs

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a Csongrád megyei I. osztály bajnoki címét illetően: a képlet viszonylag egyszerű, hiszen ha a listavezető Mórahalom nyerni tud a Tiszasziget vendégeként, akkor megszerzi az aranyat – ellenkező esetben viszont az őszi bajnok Algyő ásotthalmi sikerével a záró körben előzhet, és az őszi bajnoki címét követően végleg elhódítja a bajnoki címet. Cikkünkben az aranycsatában érintett négy klub edzőjét kérdeztük.

Egy biztos, szombaton eldől a Csongrád megyei I. osztály legnagyobb kérdése: ki ülhet fel idén a trónra? A kétszereplős verseny utolsó felvonásához érkezik június negyedikén, amelyből mindkét esélyes idegenben szerezheti meg azokat a pontokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megszerezzék az idei bajnoki címet. Mi több, az is egyértelmű, hogy mindkét gárdának a győzelemre van szüksége az esetleges fiesztához, persze a csupán egy ponttal kevesebbet gyűjtő második Algyő még ebben az esetben sem ünnepelhet a lefújást követően, hiszen amennyiben a Mórahalom nyerni tud a Tiszasziget otthonában, akkor behozhatatlan előnyre tesz szert, és bármit is játszik

Takács Zoltán

együttese a dobogóért küzdő Ásotthalom vendégeként, az már nem számít a bajnoki versenyfutást illetően.

Bevehetetlen tavaszi erőd maradna Tiszasziget

tiszasziget_utc_mj-06

Senki sem mehet biztosra a Tiszasziget otthonában: a tavaly újoncként tizedik helyen végzett együttes hazai környezetben mindössze kettő vereséget könyvelhet el az idei pontvadászatban, és tekintve, hogy az utolsó október végére datálódik, amikor az Ásotthalom igen magabiztos, 5-0-s győzelemmel távozhatott Tiszaszigetről, így több mint hét hónapja nem szenvedett vereséget saját közönsége előtt a gárda. Drágity Dusánék saját pályájukon ezen kívül csak a bajnokság korai szakaszában az Algyőtől (2-7) kaptak ki, és pontot is csupán a Tápé, a Szeged 2011 B, valamint a kényszerűségből az algyői műfüves pályán lejátszott meccsen a Sándorfalva tudott szerezni, így közel sem ígérkezik sétagaloppnak a Mórahalom számára az utolsó fordulóbeli feladat. A Tiszasziget számára ugyan különösebb tétje már nincs a szombati meccsnek, de az eredmények szigeti szempontból kedvező eredmények alakulása esetén a hatodik helyre is befuthat a csapat.

Online

Szombaton 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tiszasziget SE-Mórahalom VSE, valamint az Ásotthalom TE-Algyő SK megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésekről. Szurkoljon velünk!

„Mindenféleképpen szeretnénk még ezt az utolsó lehetőségünket is megragadni szombaton. Ilyenkor látja az ember, hogy mennyit jelent az a pár pont, amit elhullajtottunk, ezeket nagyon sajnálom. A csapatunkban egy szebb szereplés esélye is benne volt, de ehhez szükségünk lett volna azokra a pontokra, amelyeket a saját, vagy nem csak a saját hibáinkból elvesztettünk. Tudjuk jól, hogy nagy versenyfutásban van a Mórahalom, de csak azt tudom mondani, hogy mi nem szeretnénk ehhez asszisztálni. Ahogy fel is hívták rá a figyelmem, otthon tavasszal nem kaptunk ki, egy ikszünk volt az ideiglenes hazai pályán, Algyőn. Szigeten viszont 100%-os a csapat, ezt, ha felépítettük, akkor megpróbáljuk ezt megtartani” – fogalmazott portálunknak

Bernát Péter

, a Tiszasziget játékos-edzője. Az együttes az előző fordulóban főleg a szünet után mutatott lendületes támadójátékával győzelmet aratott az FK 1899 Szeged ellen, a 82 lőtt gólnál pedig csak három csapat, a két bajnoki címért küzdő együttes mellett a Szeged 2011 B tudott többet szerezni a liga tagjai közül. „Mindig is azt kértem a csapattól, hogy próbáljunk meg egy olyan focit játszani, amiben benne van a gólszerzés, persze figyelve a védekezésre. Az őszi szezonban ez nem így sikerült, sok gólt kaptunk, most egy picit sikerült ezen javítani, de még nem az igazi. Úgy gondolom, az elkövetkezendő éveknek ez lenne a feladata, hogy ezt a támadófocit megtartva zártabb játékot játszunk. Előrefele megyei szinten jó labdarúgóink vannak, akikben ott van a váratlan és tudnak gólt rúgni, de az a támadófutball, amit mi játszunk, sokszor ráment a védekezés rovására” – tért ki csapata játékára Bernát Péter. A két csapat közelmúltban, egymás ellen vívott meccsein nem unatkozhattak a nézők: az elmúlt három meccsen mindig volt legalább öt gól, ami pedig még ezen kívül közös, hogy mindhárom meccset a Mórahalom meg tudta nyerni – a negyedik most egy homokháti bajnoki címet jelentene, ehhez persze lesz egy-két szava a Tiszaszigetnek is. „Az ellenfelünk támadósora még egy fokkal erősebb szintet képvisel, szinte mindenki játszott magasabb osztályban. Rutinosabb, komolyabb támadószekcióval bír a Mórahalom, amit ki tudnak egészíteni azzal, hogy mélységből a középpályások és akár a védők is veszélyesen tudnak belépni. Meglátjuk, hogy ebből mi hogyan tudunk majd felépítkezni. Nem arra készülünk, hogy mi fogjuk nagyobb arányban birtokolni a labdát, de szeretnénk méltó ellenfele lenni a Mórahalomnak” – mondta el a szigetiek mestere. Az előző fordulóban a kapus Kispéter Zoltán mellett mindössze a játékos-edző ült a Tiszasziget kispadján, mint bevetésre váró játékos – a helyzet nem lesz sokkal jobb a szezonzárón sem, hiszen bár az ötödik sárga lapja miatti egymeccses eltiltását letöltő Mucsi Máté újból szerelést húzhat, rajta kívül várhatóan nem csatlakozik senki sem a kerethez a sérültek közül.

Az utolsó lépés előtt áll a Mórahalom

Egy statisztikában szintén hosszú szériát tud felmutatni a Mórahalom VSE is: a homokhátiak az egész tavasz során egyetlen vereséget sem számlálnak, legutóbb még szeptemberben hagyták el a pályát vesztesen, most azonban a veretlenségi széria megtartása nem feltétlenül elegendő a bajnoki címhez, hiszen amennyiben az Algyő nyerni tud Ásotthalmon, kiénekli a sajtot a Mórahalom szájából Takács Zoltán együttese. „Ezért dolgoztunk a kezdetek óta, hogy bajnokok legyünk. Az őszt ugyan hétpontos hátránnyal zártuk, de hál’istennek, sikerült megelőznünk az Algyőt. Most ugyan kicsit közelebb jött a riválisunk, de hétvégénként ki mást akarnának megverni a csapatok, mint az elsőt? Természetesen így készülünk a Tiszasziget ellen is, tudjuk, hogy hazai pályán jól szerepelnek, de megpróbáljuk megtartani azt a sikerszériát, amit magunk mögött tarthatunk. Szeretnénk kapott gól nélkül zárni, és mindenképpen három pontot szerezni. Nekünk nem kell magunk mögé nézni, nem szabad abban bíznunk, hogy az Ásotthalom megállítja az Algyőt, viszont ha mi behúzzuk ezt a meccset, akkor teljesen mindegy, hogy mi zajlik majd mögöttünk. Ha megvan a három pont, akkor a bajnoki címet is bezsebeljük, onnantól pedig figyelhetnénk az osztályozós információkat, de előbb a szombati, nehéznek ígérkező tiszaszigeti meccset kell megnyernünk” – tekintett a hétvégi mérkőzésre

Magyar György

, a Mórahalom VSE játékos-edzője.

morahalom_fk10_gs

A listavezető mestere kifejtette, bár ellenfelüknél is volt botlás, de természetesen nem számít arra, hogy olyan meccset játszanánk, mint az Újszentiván vagy a Kistelek ellen, ahol roppant magabiztos sikert arattak K. Tóth Gyuláék. „Sokkal nehezebb dolgunk lesz, ebben biztos vagyok. Remélhetőleg az időjárás nem fog közbeszólni, ha sok eső esik, a tiszaszigeti pálya is fekvése miatt mély lehet. Az elejétől kezdve szeretnénk kézben tartani a meccset, ugyanakkor nem szabad rohannunk és kapkodnunk, az a lényeg, hogy zárt legyen a védekezésünk, és figyeljünk a kontráikra, mert van egy-két ügyes játékosuk elöl. Úgy gondolom viszont, hogy a védelmük sebezhetőbb, mint a mienk” – tette hozzá Magyar György. Nem egy példát lehetne felhozni arra, amikor a cél kapujában bukott el egy csapat: a mórahalmiaknál ebből a szempontból is kulcskérdés lehet az, hogy a fejekben hogyan állnak majd hozzá a szombati mérkőzéshez. „Az edzéseken nem látom, hogy nyomasztaná ez a játékosokat, nem kell sulykolnom feléjük, hogy mi a tét. Mindenki úgy készül, hogy szeretné megnyerni a bajnoki címet, nem kell tüzelnem senkit. A keret minden tagja hadra fogható, kivéve

Szőke Pétert

. Az egy sajnálatos dolog, hogy 21 fős a keretünk, így vannak olyanok, akik nem férnek be a meccskeretbe, de ez legyen az én gondom, ezért vállalom is a felelősséget” – fogalmazott a mórahalmiak játékos-edzője. Magyar György hozzátette, a fárasztó SZVSE-Szeged 2011 B-Ásotthalom elleni, egy hét alatt lejátszott három meccset követően már könnyebb meccseket vártak rájuk, nem mellesleg volt idejük is pihenni a bajnokság hajrájára. A homokhátiak játékos-edzője kitért rá: egyértelműen csalódásként élnék meg, ha nem sikerülne megszerezniük a megyeegy bajnoki címét.

Érem a tét Ásotthalmon

Két, éremért hajtó együttes találkozik a forduló szempontjából másik, kiemelt mérkőzésen: az Ásotthalom számára még nem úszott el a bronz, miképp az Algyő számára sem az arany, de mindkét csapat céljainak eléréséhez arra is szükség lesz, hogy a riválisok ne hozzák a saját meccseiket. Baji Renátóék három nyeretlenül megvívott meccs után javítanának az Algyő ellen, hiszen legutóbb május 18-án, az FK Szeged ellen érezték meg a győzelem ízét, azonban ahhoz, hogy éremmel zárják a 2015/16-os idényt, a Szentesnek otthon ki kellene kapnia a diszkoszvetősöktől.

kistelek_asotthalom46_gs_koszo_laszlo

"Rengeteg problémával küszködünk, eltiltások és sérülések miatt már az elmúlt két mérkőzésünk sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Nehezen tudunk felkészülni az Algyő ellen is, amely minden bizonnyal a legjobb összeállításában érkezik majd hozzánk. Természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, hiszen a dobogóért játszunk, számunkra létkérdés a három pont. Ugyanakkor az Algyőnek nincs igazi gyengesége, a védelmük megbízható, a támadószekciójuk pedig borzasztóan erős. Nem tudom, hol lehet majd rajtuk fogást találni, de nekünk minden mindegy alapon arra kell törekednünk, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani” – mondta el portálunknak

Kószó László

, az Ásotthalom TE vezetőedzője. Az Ásotthalom dolgát a sérülések sem könnyítik meg a hétvégén, így a csapat első számú gólfelelőse,

Baji Renátó

sem tudja vállalni a játékot, mellette pedig öten is különböző problémákkal bajlódnak, ami hátráltatja őket a játékban, ezáltal a Sándorfalva elleni, 5-0-ra elvesztett meccsen többen is sérülten vállalták a játékot, ami miatt a szünetig hármat is kellett cserélnie a trénernek, így végül

Vasas Gábor

kapus is a mezőnyben fejezte be a meccset. Ugyanakkor az őszi záró fordulóban hasonló szituációban, amikor több játékosát is nélkülöznie kellett Kószó Lászlónak, 3-3-s döntetlent értek el Algyőn.

Teher nélkül játszhatnak

sandorfalva_algyo52_gs

Ugyan őszi bajnokként fordult az Algyő, azonban az utolsó fordulóra mégsem a csapat kezében maradt a döntés a bajnoki címet tekintve. A sokáig veretlenül menetelő gárda Tápén vesztette el hibátlanságát a 28. fordulóban, azonban ezt követően mind az öt meccsét megnyerték Gonda Attiláék, ráadásul imponáló, 22-2-s gólkülönbséggel tették ezt. Bár volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy az Algyő számára kevés esély marad a bajnokság megnyerésére, végül rendre kihasználta riválisa botlásait a gárda, így a mórahalmi döntetlenek után csupán egyetlen pontra csökkent a hátránya. Lendületből mehet tehát bele a sorsdöntő meccsbe az Algyő, amely legutóbb három éve, 2013 májusában szenvedett vereséget ásotthalmi bajnokiján, az ezt követő két fellépését egyaránt megnyerte – a közelmúlt tehát mindenképp az algyőiek mellett szól. "Az Ásotthalom egy jó csapat, a megyeegy egyik meghatározó tagja, úgyhogy semmi esetre sem vár ránk könnyű feladat. Ettől függetlenül úgy készülünk, hogy győzni szeretnénk. A játékosaim is tudják, mi a mérkőzés tétje, tehát külön nem kell majd őket motiválni. Ilyen szempontból az sem rossz körülmény éppen, hogy egy jó ellenfél ellen, egy jó pályán játszhatunk majd. Nehéz mérkőzés lesz, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, szervezetten és fegyelmezetten védekezünk, illetve lendületesen, kreatívan támadunk, akkor nem lehet probléma." – nyilatkozta Takács Zoltán, az Algyő SK vezetőedzője. Az algyői tréner hozzátette, fontos hangsúlyozni, hogy nyugodtan, felszabadultan játszhatnak, hiszen nincs rajtuk nyomás, mert - ahogy azzal minden játékosuk tisztában van - az egyesület nem vállalja a magasabb osztályt, tavasszal már csak a sportsikerekért játszottunk. „Azt gondolom, az utolsó mérkőzésen sem lesz rajtunk teher, elvégre már így is tejesítettük a bajnokság kezdete előtt kitűzött célt, hiszen a dobogón végzünk. Ha ez a második helyet jelenti majd, a csapat akkor is minden dicséretet megérdemel, és a szereplés mindenképpen elfogadható lesz az egyesület részéről. Ha pedig elsők leszünk, annak nagyon fogunk örülni” – fejtette ki az Algyő SK mestere. A csapat keretéből ketten hiányozhatnak az idény utolsó mérkőzésén,

Szélpál Attila

sérüléssel bajlódik, míg

Szűcs Krisztiánt

kiállították a legutóbbi, Szeged 2011 B ellen 2-0-ra megnyert bajnokin, így eltiltás miatt kell kihagyja a szezonzárót.

Vajgely Pál - Szuda Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.