Egyetem

A rektor döntése értelmében 12 egyetemi év után távozni kényszerül Török Márk az EHÖK éléről

A rektor döntése értelmében 12 egyetemi év után távozni kényszerül Török Márk az EHÖK éléről

2016. június 23., csütörtök
A rektor döntése értelmében 12 egyetemi év után távozni kényszerül Török Márk az EHÖK éléről
SZS20140401_szte_rektori_hivatal_002

A megválasztásáról szól határozatot, ezáltal Török Márk EHÖK-elnöki megbízatását is megszünteti a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor - adta hírül csütörtökön az Átlátszó Oktatás.

A

bejegyzés szerint

az universitas vezetője mindezt közleményben tudatta a portállal. "A Szegedi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Rendje a Rektor hatáskörébe utalja mindazon intézkedések megtételét, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az intézmény működése mindenben megfeleljen a jogszabályoknak, illetve az intézmény belső szabályzatainak. Ezen hatáskörömben eljárva, figyelembe véve az Emberi Erőforrások Minisztériuma vonatkozó állásfoglalását is, 2016. év június hó 22. napján kibocsátottam egy határozatot, amely megsemmisíti a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Választmánya által 2015. év szeptember hó 24. napján hozott, az EHÖK elnökének megválasztásáról szóló határozatát és ezzel Török Márk képviselői megbízatása – a megválasztáshoz szükséges feltételek hiánya miatt – megszűnik. Tekintettel arra, hogy az ilyen típusú határozatokkal szemben az érintetteknek jogorvoslatra van lehetőségük, ezért a jogorvoslati határidő lejáratáig, illetve ennek az esetlegesen megindított eljárás jogerős lezárásáig, a Szegedi Tudományegyetem az üggyel kapcsolatban további információt nem kíván közölni" - áll a beidézett közleményben. Szintén az Átlátszó Oktatás

írta meg

, hogy

Török Márkot

valószínűleg törvénybe ütköző módon választották meg tavaly szeptemberben a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnökévé, mert egy szeptember elsején hatályba lépett törvénymódosítás négy évben korlátozta a HÖK-ös tisztség viselését, ő pedig tizenkét éve tölt be vezető tisztséget az EHÖK-ben. A szegedi HÖK még az egyetem közleményének megjelenése előtt kiadott egy másik közleményt, amiben egyértelművé tették, hogy ha a rektor érvényesíti a négyéves korlátot, bírósághoz fordulnak. A HÖK a jogalkotásról szóló

törvényre hivatkozott

, amely tiltja a hátrányos visszamenőleges jogalkotást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.