Közélet

Kövér László: az ázsiai térségben Japán Magyarország legfontosabb partnere

Kövér László: az ázsiai térségben Japán Magyarország legfontosabb partnere

2016. május 12., csütörtök
Kövér László: az ázsiai térségben Japán Magyarország legfontosabb partnere
Szerdahelyi István; Mesterházy Attila; Kövér László; L. Simon László

A közös értékrend is hozzájárult ahhoz, hogy az ázsiai térségben Japán Magyarország legfontosabb partnere - hangsúlyozta Kövér László a japán parlament felsőházának elnökével Tokióban tartott találkozón.

Az Országgyűlés elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a

Jamazaki Maszakival

folytatott megbeszélésein reményét fejezte ki, hogy a mostani látogatás intenzívebb szakaszt nyit meg a magyar és a japán parlament közötti együttműködésben, hiszen - mint mondta - a globális kihívások szükségessé teszik a parlamentek közötti gyakoribb párbeszédet. A közlemény utalt arra, hogy a két ország között 10 éve nem volt hivatalos házelnöki találkozó.

Kövér László

emlékeztetett, hogy a 2014. évi választásokat követően ismét megalakult a magyar Országgyűlésben a Magyar-Japán Baráti Tagozat, amely a budapesti japán nagykövetséggel rendszeres kapcsolatot tart. A magyar-japán kapcsolatok kiemelt fontosságában minden parlamenti párt egyetért - tette hozzá a házelnök. A japán parlament felsőházának elnöke a magyar delegáció mostani látogatását rendkívüli jelentőségűnek nevezte a két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzése és a jövőbeni együttműködés megerősítése terén. Kövér László hangsúlyozta, hogy a két ország barátsága a közös értékrenden, a jogállamiságon, a demokrácia tiszteletén és az emberi jogok védelmén alapul. Mindkét nép híres a szabadság iránti vágyáról, a hagyományok tiszteletéről, a múlt megbecsüléséről, s ez az értékrend is hozzájárult ahhoz, hogy az ázsiai térségben Japán Magyarország legfontosabb partnere - mondta a házelnök. Kövér László rámutatott, hogy a Magyarország és Japán közötti gazdasági együttműködés kiemelkedően fontos szerepet játszik a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növekedésében. Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon, a japán cégek mostanáig mintegy 4 milliárd euró befektetést valósítottak meg, a Magyarországon megtelepedett termelő vállalkozások 26 ezer embernek adnak munkát - sorolta. Japán a minőségi magyar élelmiszerek legjobb ázsiai felvevőpiaca, és a turizmus területén is azt látni, hogy egyre több japán ember látogat el Magyarországra. A gazdasági együttműködés mellett a kétoldalú kulturális és oktatási kapcsolatok is legalább ilyen gazdagok és talán még mélyebb hagyományokra nyúlnak vissza - olvasható a közleményben. Magyarországon több mint 300 japán diák tanul csak az orvosképzés keretében, és az elmúlt évtizedekben a zeneművészeti egyetemeken is több százan végeztek. A magyar kormány a Stipendium Hungaricum program által évente 100 japán diáknak kínál ösztöndíjat Magyarországon. Kövér László kitért arra: Magyarország is érdekelt abban, hogy az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodásról és keretegyezményről szóló tárgyalások mielőbb sikeresen lezáruljanak. "Meggyőződésünk, hogy egy ilyen új szerződéses keret kedvező feltételeket kínál és ösztönzést ad a magyar-japán kereskedelmi és beruházási kapcsolatok kölcsönösen előnyös további fejlesztéséhez is" - tette hozzá. A japán parlament felsőházának elnöke köszönetét fejezte ki, amiért a magyar emberek mély együttérzésüket nyilvánították ki az április 14-i, kumamotói földrengés áldozatainak családjai és a japán nemzet iránt. A magyar házelnök hivatalos látogatásra hívta meg Jamazaki Maszakit, aki a meghívást elfogadta. Kövér Lászlót és feleségét csütörtökön magánlakosztályán audiencián fogadta

Akihito

császár és felesége. A nap folyamán a magyar delegáció a Magyarország tokiói nagykövetsége által szervezett fogadáson találkozik a Japán-Magyar Baráti Társaság tagjaival, valamint meghatározó japán gazdasági, vállalati vezetőkkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.