Írjon nekünk

Közélet

A Mars téri kereskedők volt egyesületének elnöke szerint Botka László uszít

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

mars_ter_sajttaj01_gsBíró Sándor, a Mars téri kereskedők volt egyesületének elnöke szerint Botka László MSZP-s polgármester az egykori pavilonosok ellen uszít, amikor azt állítja, a város minden pert megnyert a piac ügyében. A pénteki közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján tette fel a kérdést: érvénytelen vállalkozási szerződésen alapul-e az uniós forrásból megvalósult Mars téri piacrekonstrukció építési szerződése?

Élő közvetítésünkben a közgyűlésről arról olvashatnak 11 óra 16 percnél, hogy Tóth Péter jobbikos képviselő ismertette tíz pontos interpellációját, közte a Mars téri piac ügyét. Sürgető feladatként említette azon kereskedők kártalanítását, akiknek pavilonjait 2009-ben, rekonstrukció jelige alatt dózeroltatott le a város, kereskedelemből élő családokat tökre téve ezzel. Botka László MSZP-s polgármester azt mondta, az önkormányzat nem fizet ki jogalap nélkül 164 millió forintot a négy “kereskedőnek nevezett személynek”, mert a város minden pert megnyert az ügyben.

A pénteki közgyűlés szünetében Bíró Sándor, a Mars téri kereskedők volt egyesületének elnöke tartott sajtótájékoztatót a városháza folyosóján. Azt mondta, Botka nem mond igazat, amikor azt állítja, a város minden pert megnyert a Mars tér-ügyben, igazát a megnyert birtokper-dokumentumokkal is alá tudja támasztani. Bíró szerint a polgármester minden ilyen megnyilvánulása hangulatkeltés, uszítás a kereskedők ellen. Emlékeztetett, 100 pavilont bontottak el 2009-ben a Mars térről, a kereskedők szerint 375 millió forintos kárt okozva ezzel, akikkel egyébként a 2002-es szegedi önkormányzati választásokat megelőzően egy bizonyos összegű fajlagos négyzetméter árban már megegyezett a város. Úgy folytatta, a Mars tér rekonstrukciójához – mely egyébként Botka választási kampányának ígérete volt – a tervtanulmányt készítő NOS Kft. 120 ezer forint fajlagos négyzetméterárat határozott meg, az összeget a kereskedők elfogadták, belementek a beruházásba.

mars_ter_sajttaj02_gs

Bíró Sándor úgy véli, a Mars tér ügyével foglalkozó tanácsnok 2002-es azonnali felmentése nem véletlen, a város hirtelenjében – a kereskedőket kihagyva – a 120 ezer forintos fajlagos négyzetméter ár helyett 200 ezer forint fajlagos négyzetméter árra emelte meg a kereskedők által fizetendő összeget. Az ingatlanszakértő szerint becsapták a pavilonosokat.

Mint arról korábban portálunkon is beszámoltunk, a Szegedi Városkép és Piac Kft.-t legfelsőbb bírósági ítélet kötelezi arra, hogy minden szerződés, amely a Mars téri beruházás része volt, nyilvánosságot kell kapjon. Az adatkérést 2008-ban indították el a szegedi piac kereskedői, de a hiányos szolgáltatás miatt az önkormányzati cég hat éve, 2010 óta végrehajtás alatt áll, ennek ellenére felvette a rekonstrukcióhoz szükséges uniós pénzt. A szegedi piac most ennek megszüntetését kéri a bíróságtól, mert állítják, ők minden adatot kiadtak. Bíró Sándor állítja, a közbeszerzési törvény szerint a kft. szerződéskötésre nem jogosult, ennek kapcsán szerinte adott a kérdés: az uniós pályázathoz szükséges építési szerződés érvénytelen vállalkozási szerződésen alapul-e?

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Meghalt Fábián Juli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

37 éves volt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több százezer fát ültetnek a Kiskunságban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a nemzetipark-igazgatóság. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Télikabátból sosem elég!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ruhával és meleg étellel kedveskedtek a hajléktalanoknak és a rászorulóknak az ünnepek alkalmából Szegeden. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál