Közélet

Szabó Bálint: Megakadályozzuk az MSZP-s pártkatona ámokfutását a Cserepesen!

Szabó Bálint: Megakadályozzuk az MSZP-s pártkatona ámokfutását a Cserepesen!

2016. április 9., szombat
Szabó Bálint: Megakadályozzuk az MSZP-s pártkatona ámokfutását a Cserepesen!
cserepes_sori_piac007

Taktikát váltott az MSZP-s városvezetés által kinevezett igazgató, immár szimplán lázadónak titulálja az általa igazgatott Cserepes sori piac bérlőt, amit jogi képviselőjük, Szabó Bálint visszautasít. Az árusok csütörtöki ismételt kinyitása után pénteken már nem igazoltatták a rendőrök a kereskedőket, akik a korábbi fellépés miatt egyébként a belügyminiszterhez fordultak, míg Szeged szocialista képviselőjét, Szabó Sándort feljelentették, miután korrupcióval vádolta meg az előző piacigazgatót.

Annak ellenére, hogy

nem született egyezség a hétfői megbeszélésen

, szerdán a bérlők mégis bejelentették, hogy

csütörtöktől ismét kinyitnak

a Cserepes sori piacon, így hat nap után újfent lehetett vásárolni a vásártéren, ahol természetesen a legforgalmasabbnak számító, szombati napon is várják a vásárlókat.

Kik lehetnek a titokzatos fekete ruhás kísérők?

Igaz, a 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaság élére kinevezett MSZP-s párttag

Rácz Attila

akárcsak április elsején

– rendőröket hivatott az árusokra, így akik nem voltak hajlandóak az új díjszabás szerint fizetni, azoknak felírták az adatait. A csütörtöki igazoltatási hullámot követő napon is voltak rendőrök a piacon, ám őket

Szabó Bálint

jogász hívta, miután azt tapasztalta, hogy a jegyszedőt két fekete ruhás személy kíséri, akik nem rendelkeztek arcképes igazolvánnyal. „Az árusok számára ismeretlen egyének igazoltatását kértem. A rendőrök felkeresték Rácz Attilát, ő azt mondta, nem tudja, kik járkálnak a díjszedővel, és hozzátette, megpróbálja elérni annak a cégnek a vezetőjét, akikkel szerződésben áll a piac, ám nem érte utol őt, így nem tudjuk, hogy a piacon vajon miért kísérték a díjbeszedőt olyanok, akiket egyébként a városháza környékén láthatunk” - jegyezte meg a jogász.

Belügyminiszteri vizsgálatot kért a bérlők képviselője

cserko_sajttaj01_gs

Rácz Attila a baloldali városvezetés által gründolt médiában úgy magyarázta a helyzetet, hogy kizárólag azokat igazoltatták csütörtökön, akik alkalmi árusok, így róluk a piacnak nincs nyilvántartása ellentétben a pavilonbérlőkkel, ám a helyszínen azt tapasztaltuk, hogy az ügyvezető állításával ellentétben azokat is igazoltatták az egyenruhások, akik pavilonokban kínálták portékáikat, vagyis feltételezhetően szerződéses jogviszonyban állnak a Cserepes Sori Piac Kft.-vel. A

rendőri intézkedést

- kiváltképp, hogy épp akkor igazoltattak egy árust, amikor kiszolgálta vevőjét – túlzónak és aránytalannak értékelte a bérlők jogi képviselője, Szabó Bálint, így

Pintér Sándor

belügyminiszterhez fordult, kérve az eset kivizsgálását.

Feljelentés a korrupcióval vádaskodó Szabó Sándor ellen

gogos_zoltan_sajttaj001kf

Nem csupán a belügyi tárca vezetőjét kereste fel a jogi képviselő, mint portálunknak elmondta,

Gőgös Zoltán

szocialista országgyűlési képviselőnek is írt levelet, az MSZP-s politikus ugyanis szerdai szegedi látogatásán ígéretet tett arra, hogy

jószolgálati küldetést vállal

, és beszél az illetékesekkel a bérlők ügyében. „A korábbi vezetés alatt úgy működött a piac, hogy fizettem száz forintot, de közben odaadtam kétszáz forintot az igazgató zsebébe” – erről - ahogy megírtuk - Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője,

Szabó Sándor

beszélt a Gőgössel tartott sajtótájékoztatón, akit ezen kijelentése miatt

a Fidesz-L.É.T.-frakció

is bírált, míg a bérlők jogi képviselője a

Magyar Időknek

azt mondta, feljelentést is tett az ügyben.

Balos kommunikációs trükk: a piacosok még jól is járnak az új díjszabással...

A bérlőket sújtó díjemelés, illetve a jogszabályokban nem előírt áfa bevezetése (

ingatlant és területet a hatályos jogszabály szerint áfamentesen lehet bérbe adni – a szerk.

) miatt

Fazekas Sándor

földművelésügyi miniszterhez is fordulni fog Szabó Bálint. Ebben az ügyben tehát fel-, illetve bejelentésekben nincs hiány, s közben a Botka László-féle média is taktikát váltva rendre azt magyarázza, hogy a Rácz Attila által áprilistól bevezetett díjemeléssel, plusz az áfateherrel egyébként még jól is járnak a piacosok... Korábbi megkeresésünkre Rácz

kifejtette

, hogy egységes rendet szeretne a piacon, nem tartja elfogadhatónak, hogy korábban nem volt szabályozva minden díjtétel, illetve azt sem, hogy a alku tárgyát képezhette a bérleti díj összege. Mint írta, „lehetetlen, hogy egy többségi önkormányzati tulajdonban lévő cég ne legyen áfás. Ez a hatékony, racionális gazdálkodás feltétele”, és szerinte a pavilonos bérlők kétharmada vissza tudja igényelni az áfát. Az áprilistól bevezetett díjszabáson egyébként – vélhetően részben a kereskedők zúgolódása és a sajtóban megjelent információk nyomán – valamelyest változtatott, a mostani díjszabási rendszer több kedvezmény tartalmaz, ám közben elkezdte „lázadónak” titulálni a saját bérlőit a baloldali önkormányzat kezében lévő médián keresztül, ami megint csak kiverte a biztosítékot a kereskedőknél.

Rácztól már csak "lázadózásra" telik?

Ezzel kapcsolatban Szabó Bálint közölte: határozottan visszautasítják ezt a megfogalmazást. „Ha a lázadás a Rácz Attila önkényes és jogszerűtlen intézkedései ellen szól, azt büszkén vállaljuk, de azt, hogy megbélyegezzen árusokat, visszautasítjuk. Ráadásul ezzel nem egy-két kereskedőt sért meg, hanem minden bérlőt, hiszen senki sem ért egyet vele” – szögezte le. Megjegyezte, senki sem írt vele alá új szerződést, noha Szabó tájékoztatása szerint azzal fenyeget, hogy április 15-e után felmond nekik. Olyanok persze vannak, akik önszántukból felmondtak a kialakult helyzet hatására, csütörtökön mi is találkoztunk olyan bérlővel, aki épp aznap nyújtotta be felmondását, és vasárnap végleg bezárja pavilonját.

cserepes_sor_piac19_gs

Hogy vajon kik vannak a díjemelések és nyilatkozatcsaták mögött? Például

Papvári István

, aki több mint húsz éve mindig hozza a maga által termelt zöldségeit, ám hiába mutatta nyugdíjas igazolványát a jegyszedőnek csütörtökön, 900 forintot szedtek be tőle, holott kedden és csütörtökön kedvezmény járna a nyugdíjasoknak. Őt szinte minden nap megtalálni a piacon, hiszen mint elmondta, nem elég csak szombaton jelen lenni, fontos, hogy a vásárlók tudják, őt mindig megtalálják. Ugyancsak kint van a piacon már évek óta

Barbócz Orsolya

, akit egyébként igazoltattak a rendőrök, mert nem volt hajlandó az új díjszabás szerint fizetni. Az asszony arról nyilatkozott portálunknak, hogy szerencsére vannak visszatérő vevői, de mindaddig kitart, amíg a többi bérlő is egységesen ellenáll az igazgató által mindenféle tárgyalás nélkül életbe léptetett díjemelésnek. Találkoztunk olyan árussal is, aki azt mondta, hogy azoknak kell az 50%-ot is meghaladó emelést elszenvedniük, akiknek nem volt jól kimérve a pavilonjuk, vagyis részben emiatt fizettek kevesebbet, egy másik kereskedő pedig a szombati dupla helypénzt kifogásolta, illetve azt, hogy szombatonként a vásárlókat parkolójegy vásárlásra kényszerítik, ami a férfi szerint egyértelműen visszaveti a forgalmat.

A szegedieket nem téveszti meg az MSZP-s pártpropaganda

És hogy Szabó Bálint jogász miért is vállalta fel a 208 Cserepesi sori piacbérlő ügyét? Így írt közösségi oldalán: „Ezekért a tisztességes emberekért teszem, akik közül sokan nyugdíjasként, egyesek lebénult fél kézzel, 70 évesen nap mint nap kijárnak ide, hogy a saját kertjükben megtermelt zöldségeket eladják, és mégis 5 rendőr és 2 biztonsági őr segítségével szedték el tőlük az emelt díjakat Szegeden a szegények piacán. Április 1-jétől egy asztalnyi helyért napi 900 forintot kell fizetniük, ami eddig 600 forintjukba került, és szombatonként ezentúl ugyanezért 1800 forintot akarnak kérni tőlük... A 27%-os áfa bevezetésével együtt ez 50-300%-os díjemelés! Minden más pedig csak ködösítés, hazugság” – írta Szabó Bálint, aki hozzátette, ha kell, kiköltözik valamelyik pavilonba, „nem fogjuk hagyni, hogy egy frissen kinevezett pártkatona ámokfutása következtében, a drasztikus és indokolatlan díjemelés miatt ellehetetlenüljenek ezek az emberek”. A jogász hangsúlyozta, hogy a bérlők egységes fellépésén túl megerősítés számukra, hogy már több mint 5000-ren írták alá a piacosok petícióját, ami jelzi, hogy nem 208 bérlő áll szemben Rácz Attilával, hanem több ezren, vagyis az MSZP-s pártpropagandával sokakat nem lehetett megtéveszteni.

A Cserepes sori piac élére kinevezett pártkatona immár lázadónak titulálja saját bérlőit, megfeledkezve arról, hogy ők működtetik a szegények piacát.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=625708 Közzétette: Szegedma Hírportál2016. április 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.