Közélet

Buszmegálló viselheti az Új Magyar Hajnal Temploma nevét is

Buszmegálló viselheti az Új Magyar Hajnal Temploma nevét is

2016. április 22., péntek
Buszmegálló viselheti az Új Magyar Hajnal Temploma nevét is
szilagyi_csalad01_gs

Míg Nagy Sándor alpolgármester Ságvári Endrének állítana emléket, addig a városvédők a Honvéd téri református templom gyönyörű üzenetével vérteznék fel a tömegközlekedést.

Megírtuk:

Nagy Sándor

(Együtt) városfejlesztési alpolgármester olyan kezdeményezést nyújtott be a városüzemeltetési bizottsághoz, hogy a Szentháromság utcai eddigi SZTK Rendelő tömegközlekedési megállóhely a jövőben a

"Ságvári Gimnázium – SZTK"

elnevezést viselje. A korábbi SZDSZ-es politikus szerint erre azért van szükség, hogy "az átnevezett gimnáziumnak emléket" állítson a város

(nyilván ezen keresztül Ságvári Endre kommunista költőnek, politikusnak is - a szerk.)

, s egyben tisztelegjen "az iskola pedagógusainak munkája", valamint korábbi és jelenlegi diákjainak kiemelkedő eredményei előtt. Az érintett megálló a 8-as és 10-es trolibuszvonal, valamint a 20-as, a 74-es és a 74A-s jelzésű autóbuszvonal menetrendjében szerepel. Az alpolgármester megjegyzi: a javasolt alapmenetrendhez kapcsolódó megállóhely-átnevezés az önkormányzat számára nem jelent többletköltséget. Ugyanígy nem jelenthet többletköltséget az a javaslat, melyet a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület részéről

v. Szilágyi Árpád

és

ifj. Szilágyi Árpád

terjesztett elő. Ifj. Szilágyi Árpád évek óta küzd azért, hogy az Új Magyar Hajnal Temploma névre felszentelt Honvéd téri református templom is szerepet kapjon a helyi tömegközlekedésben

(a Honvéd téri megállóhely a fent említett járatok nyomvonalán éppen a Szentháromság utcaival szomszédos - a szerk.)

. Korábban indítványozta, hogy ha egyéb lehetőség nincs is, de legalább az érintett trolibuszok és autóbuszok hangosbemondói tájékoztassák az utasokat arról, hogy milyen templom megállóhelyéhez érkeztek, ám erre a közlekedési társaságok nem mutattak nyitottságot.

Impozáns küllem, gyönyörű üzenet

"A Honvéd téri református templom Szeged emblematikus helye, vallási, kulturális és turisztikai életének igazi gyöngyszeme, a város valódi értéke, amire az itt élők valamennyien méltán lehetnek büszkék. További különlegessége, hogy egyetemi központnak is számít, hiszen a református egyetemi gyülekezetnek is otthont ad. Létesítésének körülményei, az épület története magában hordozza Szeged és a magyarság múltját, a 20. század megrázkódtatásait, küzdelmeit, egyúttal a nemzet örök bizakodását. Hisszük, a küllemében is impozáns templom elnevezése olyan gyönyörű üzenetet közvetít a magyarság, a szegediek számára, melyet minél szélesebb körben érdemes megismertetni" - vázolta portálunknak a megállóhely-átnevezés ötletgazdája, ifj. Szilágyi Árpád.

honved_teri_templom001kf

A Honvéd téri református templom építése egyébként

Horthy Miklós

kormányzó mint fővédnök 1000 pengős adományával indult el 1940-ben, miután a trianoni békediktátum hatásai következtében oly jelentősen megnőtt Szegeden a református vallásúak száma, hogy közösségük "kinőtte" a Kálvin téri lelki otthont. A szükséges pénz összegyűjtésére számos akciót szerveztek. A kiskörút saroktelkét Szeged város adományozta templomépítés céljára. 1941. szeptember 8-án kezdték meg a második szegedi református templom, az Új Magyar Hajnal Temploma építését. A nehéz háborús évek ellenére 1944 nyarára befejeződött a kivitelezés. Az első istentiszteletet 1947. november 30-án tartották a gyülekezeti teremben, Szeged egyik leggyönyörűbb templomát pedig 1949. december 26-án szentelték föl.

Ők dönthetnek Ságváriról és az Új Magyar Hajnal Templomáról

Nagy Sándor, illetve a városvédők kezdeményezésről soron következő ülésén dönt a városüzemeltetési bizottság. Szilágyi Árpádék javaslatát bizottsági tag vagy más önkormányzati képviselő terjesztheti majd a testület elé. A SZEGEDma.hu kérdésére

Nógrádi Tibor,

a Fidesz-L.É.T. frakcióvezetője jelezte, képviselőcsoportjuk örömmel vállalja, hogy a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület megállóhely-átnevezéssel kapcsolatos indítványát napokon belül hivatalos formában közvetíti a bizottsághoz. Hozzátette, bízik benne, hogy a testület többsége pozitívan fogadja majd a kétségtelenül a város értékeinek széles körű megismertetését, hagyományainak ápolását célzó javaslatot.

szilagyi_csalad02_gs

A baloldali többségű Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban a következők foglalnak helyet:

Ménesi Imre

(MSZP) elnök,

Szentistványi István

(független) alelnök;

Szénási Róbert, Mészáros Tamás, Lauer István

(MSZP),

Mihálffy Béla

(Fidesz-L.É.T.) képviselői tagok;

Kenyeres Lajos

(Együtt által delegált),

Molnár János

(MSZP által delegált) és

Rácz Tibor

(Jobbik által delegált) külső tagok. Ők lesznek azok, akik eldöntik, Szeged város emléket állít-e a tömegközlekedésében Ságvári Endrének és/vagy az Új Magyar Hajnal Templomának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.