Közélet

Zúgolódnak a Cserepes sori kereskedők – MSZP-s pártkatonával végeztetik a piszkos munkát Botkáék?

Zúgolódnak a Cserepes sori kereskedők – MSZP-s pártkatonával végeztetik a piszkos munkát Botkáék?

2016. március 16., szerda
Zúgolódnak a Cserepes sori kereskedők – MSZP-s pártkatonával végeztetik a piszkos munkát Botkáék?
cserepes_sori_piac_tuntetes_03

Demonstrációba torkollt a hatalmas felháborodás a szegedi Cserepes sori piacon: a tervek szerint duplájára emelik áprilistól az itteni bódék bérleti díját, és a parkolást is fizetőssé tennék a kereskedők számára. Mindezt a 2016. január 1-jén kinevezett új ügyvezető igazgató, Rácz Attila vezényli le. A kereskedők szerdán nem nyitottak ki, tüntettek, és petíciót is eljuttattak a csaknem 92 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég vezetéséhez, ám akciójuk aligha kecsegtet túlzottan sok reménnyel...

Ki is ez a titokzatos új direktor?

Rácz

a városháza (a polgármesteri kabinet) abszolút bizalmi embere, mondhatni kinyújtott keze (még inkább: ökle). Miután a baloldal győzelmet aratott a 2014-es önkormányzati választáson, és az új közgyűlési többség szinte az összes városi tulajdonú gazdasági társaság vezetőjét lecserélte, 2014. végétől a Szegedi Vásár és Piac Kft. igazgatóhelyettese is lett – a SZEGEDma.hu forrásai szerint valójában ő irányítja a piacot is ebből a minőségéből... 2002 óta a Magyar Szocialista Párt tagja, az –

MSZP weboldalán elérhető

– életrajzában büszkén vallja, hogy azóta a párt valamennyi szegedi kampányában aktív és komoly szerepet töltött be! Mi több: a Cserepes sori igazgató az MSZP Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, azaz a párt gazdálkodását, a pártvagyon kezelését, a szervezetek gazdálkodásának szabályszerűségét ellenőrző testületnek is tagja! (Érdekesség, hogy az év eleji kinevezését anno egyfajta városházi információként közreadó helyi médiumok erről a körülményről „elfeledkeztek” említést tenni...)

mszp-hu-parttag-racz_attila

A történetet

Nógrádi Tibor

, a Fidesz-L.É.T. szegedi frakcióvezetője, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke segítségével tekintettük át – a jobboldali politikus szerepe azért is érdekes, mert az előző ciklusban ő volt az érintett körzet önkormányzati képviselője is. „Az előzményekről annyit, hogy a Cserepes sori piac korábbi vezetője,

Erdős István

igazgató úr mindenki megelégedésére, szakmailag tökéletesen látta el feladatát, fejlesztette a piacot. Mivel az intézmény 2010–2014 között az én egyéni választókerületemhez tartozott, illetve a felügyelőbizottságnak is tagja voltam, mindezt tényként állíthatom. 2015 végén a

Botka László

MSZP-s polgármesterre jellemző stílusban mondvacsinált indokokkal felmondtak neki a többségi tulajdonos önkormányzat kezdeményezésére, és a Délmagyarország című lapban egy fedősztorit jelentettek meg

Szentgyörgyi Pál

alpolgármester nevéhez kötődően. A szocialisták 2015. január 1-jével egy hamisítatlan pártkatonát neveztek ki a Cserepes sori piac élére, akit Rácz Attilának hívnak, aktív MSZP-tag, és önkormányzati szférában történő felbukkanása előtt

Ujhelyi István

közvetlen politikai munkatársa volt, illetve saját bevallása szerint is 2002 óta az MSZP valamennyi szegedi politikai kampányában szerepet vállalt” – ismertette a Fidesz helyi elnöke. Nógrádi Tibor hozzáfűzte, a Cserepes sori kereskedők már 2016. januárban sejtették, hogy egyfajta „Mars tér II.” van készülőben. „A kereskedők tisztában voltak vele, hogy el fogják lehetetleníteni a piac működését egy általam jelenleg nem ismert stratégiai cél érdekében. A szocialista városvezetés egy pártkatonára, Rácz Attilára bízta a piszkos munka elvégzését, melynek része a mostani drasztikus bérletidíj-emelés is. Az elkeserítő ügy politikai érdekessége, hogy Botka László cselekedetei ismét ellentmondanak az összes mézes-mázos kommunikációjának. A szegediek ismételten jelentős áremelésnek, sarcolásnak lehetnek tanúi, sőt, szenvedő alanyai, ráadásul egy döntő többségben városi tulajdonú cég közvetlen, polgármesteri kabinet általi irányítását figyelhetik meg, egy szocialista pártkatona kinevezését, miközben a szocialista polgármester még mindig azt állítja, hogy MSZP-s párttagok Szegeden nem vezetnek önkormányzati gazdasági társaságot. Ideje lenne végre igazat mondani!” – nyilatkozta.

A „szegények piacának” a tönkretétele a cél?

A fenti kérdést a Cserepes sori piac kereskedői fogalmazták meg. Az őket képviselő, és az aláírásgyűjtést kezdeményező

Hamza János

portálunknak elmondta, januárban mindössze néhány kereskedőt méltatott arra Rácz Attila, hogy tárgyalóasztalhoz ült velük, s őket arról tájékoztatta, hogy semmiféle változtatásokat nem kíván eszközölni, hanem minden marad a régiben. „Február közepén azonban az ott dolgozó személyzettől egy tollvonással megvált, majd március 3-án az új díjszabási rendszerről osztott ki tájékoztatót. Ezt lefordítottuk a magunk nyelvezetére, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem tudjuk elfogadni. Erdős Istvántól egy nyereséges piacot vett át az új ügyvezető, semmi nem indokolja a brutális áremelést” – közölte Hamza János. Összefogtak a kereskedők, létrehoztak egy háromfős bizottságot, melynek tagjai képviselik a többieket bizonyos tárgyalásokon. Szerettek is volna múlt pénteken egy nyílt levelet átnyújtani, melyben többek között a demonstráció részleteiről tájékoztatták volna Ráczot, ám Hamza elmondása szerint arrogánsan lépett fel az igazgató vele szemben.

cserepes_sori_piac_tuntetes_01

A demonstráción ismertetett petícióban többek között az szerepel, hogy nem fogadják el az árusok az új díjszabást, és emlékeztetnek arra is, hogy a „szegények piacának” is nevezett Cserepes sori piacot nem lehet összehasonlítani a Mars térivel, többek között az odajárók vásárlóerejének tekintetében sem. „Az ön elődjének köszönhetően minden hétvégén családi programokkal kedveskedtek az idelátogató vásárlóknak, amit ön, tisztelt igazgató úr, szintén lerombolt. Miért? Ha nem másért, mert tönkre akarja tenni a Cserepes sori piacot, és annak kereskedőit, azt a húszéves munkát, amit a szegedi Cserepes sori piac kereskedői tradíciót teremtve alkottak meg” – idézett a petícióból Hamza János. Arra is felhívják Rácz Attila figyelmét, hogy jogaik érvényesítéséért mindent meg fognak tenni, minden fórumon hallatni fogják hangjukat, és amíg a vitás helyzet nem oldódik meg, addig nem írnak alá semmiféle új bérleti szerződést. Van olyan árus, aki jelenleg 74 ezer forintot fizet, ám április elsejétől már 148 ezret kellene leperkálnia. Ezen felül a szombati napokra dupla helypénzt szednének tőlük, amit szintén kifogásolnak. „Mit nyújt a piac nekünk ezért a pénzért?” – tette fel a kérdést a kereskedő. Az előzetes egyeztetések alapján Hamza szerint akár az árusok 75%-a is otthagyhatja a Cserepes sori piacot, ha nem tudnak megegyezésre jutni. A petíciójukat eddig kétszázan írták alá, de tovább folytatják a gyűjtést, s arra számítanak, hogy a városlakókkal együtt akár 25-30 ezer támogatót tudnak maguk mellé állítani. Rácz Attilának kétnapos határidőt adtak, hogy érdemeben válaszoljon, de

Nagy Sándor

alpolgármesterrel is szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni. Azt is kilátásba helyezik a Cserepes sori kereskedők, hogy a városháza előtt is tüntetni fognak.

cserepes_sori_piac_tuntetes_04

Több mint százan gyűltek össze a szerda délelőtti demonstráción, a több mint kétszáz aláírással ellátott petíciót azonban mégsem az ügyvezető igazgató vette át, hanem egy kollégája, aki arról tájékoztatott, hogy külföldön tartózkodik a piacvezető, hónapokkal ezelőtt befizetett egy utazásra ugyanis. A nő sajnálatát fejezte ki, hogy demonstrációig fajult a helyzet, és azt mondta, előzetes egyeztetés után mindenki kap időpontot Rácz Attilától. „Ez nem SZTK-rendelő, hogy időpontot kelljen egyezteti, ez kereskedelem, itt nincs idő napokat várni” – reagált egy felháborodott vietnámi nő, aki 26 éve árul a Cserepes soron. Az asszony kifogásolta azt is, hogy az új vezető még csak nem köszön a kereskedőknek, amire egy másik megjegyezte, hogy ő nem is ismeri Ráczot.

cserepes_sori_piac_tuntetes_02

Nehezményezték azt is, hogy csak egy levelet kaptak a tervezett díjemelésről, amivel kapcsolatban egy másik árus azt mondta, hogy az áremelés mellett 27%-os áfa is terhelni fogja őket, és hiába hivatkozik arra a piac, hogy azt vissza tudják igényelni, az árusok ugyanis nem tartoznak az áfakörbe. „Nyilván a főnökeinek akarja bemutatni az igazgató, hogy milyen nagy forgalmat is csinál az áfával, pedig mindössze azzal akarja növelni a bevételt, hogy minket megsarcol. Ezt nem lehet kigazdálkodni” – vélekedett

Váczi Tibor

. „Eddig 5400 forint volt egy doboz havonta, áprilistól 8000 fölött, az 500 forintos kipakolási díj helyett 800-at akarnak szedni, plusz méterenként ugyancsak felszámolnának bizonyos összeget. Ez összességében több mint 100%-os emelés. Ezt egyszerűen nem lehet kitermelni, ez nem a Mars tér, ahová mindenki bejár” – közölte

Köpe Tibor

, aki az új díjszabási tervezettel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy sokaknak a határidőre való fizetés is gondot fog okozni, ötödikéig nem lesz erre elengedő bevételük. Hamza János szerint minimum érdekes az ügyvezető igazgató külföldi tartózkodására való hivatkozás, hiszen az autója bent parkolt az irodája előtt már szerda reggel hét körül, kollégáink pedig a március 15-ei önkormányzat által szervezett Klauzál téri ünnepségen találkoztak vele...

Pintér M. Lajos - Varga Anna

Felháborodtak a kereskedők - a tervek szerint duplájára emelik áprilistól a Cserepes sori piac bodéinak bérleti díját, miközben a parkolást is fizetőssé tennék. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=618332 Közzétette: Szegedma Hírportál2016. március 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.