Közélet

Több mint fél nap múlva jött a betegszállító Szegeden – Egyelőre nincs felelős

Több mint fél nap múlva jött a betegszállító Szegeden – Egyelőre nincs felelős

2016. március 7., hétfő
Több mint fél nap múlva jött a betegszállító Szegeden – Egyelőre nincs felelős
korhaz01_gs

A II. Kórház urológiai osztályán, a folyosón volt kénytelen tölteni az egész éjszakát egy idős asszony beteg férjével, mivel nem jött érte a betegszállító csak másnap délelőtt. A klinikán állítják, megrendelték a betegszállítót, felkerestük a mentőszolgálatot is, ott vizsgálatot indítottak, egyelőre azonban még nem tudni, ki hibázott.

Tavaly novemberben diagnosztizáltak csontvelőrákot

L. Péternél

, a férfit hetente viszik kemoterápiás kezelésre, a mentőkkel és a betegszállítókkal elégedettek voltak, egészen február 16-áig. Aznap két és fél órával korábban érkezett a betegszállító, de jelezték, hogy nem kell annyit várnia a kezelésre a férfinak, és ez így is történt.

L. Péternének

azonban aznap este hat előtt azonban mentőt kellet hívnia férjéhez, mert erős fájdalmai voltak a férfinak. Az asszony hangsúlyozta, hogy a fél kilenckor kiérkező mentősök kedvesek és segítőkészek voltak, elmondták, hogy miért órákkal a jelzés után érkeztek. L. Pétert a II. Kórház urológiai osztályára vitték, ahol szakszerűen ellátták, és haza is engedték. „A szakorvos a férjem füle hallatára megrendelte a betegszállítót. Férjemet kitolták egy lerobbant hordágyon, mondván, hogy a 21.38-kor megrendelt betegszállító hamarosan megérkezik” – mesélte el az asszony, aki végül a kórház folyosóján ácsorgott egész éjjel a hordágyon fekvő férje mellett, nem jött ugyanis senki a férfiért. Mint elmondta, hiába érdeklődött az 1820-as számon, semmilyen konkrét választ nem kapott. Kora reggel lányait hívta, hogy próbáljanak intézkedni, és találkoztak a kezelőorvossal is, aki nem értette, hogyhogy még mindig a kórházban van a páciens és a felesége, majd azt ígérte intézkedik. A családot a 1820-as számon arról tájékoztatták, hogy L. Péter részére nem rendeltek betegszállítót február 16-án este. Végül a betegszállító február 17-én 10.30 körül érkezett meg a betegért. Az asszonyt rendkívül kimerítette, hogy több mint 12 órát ácsorgott beteg férje mellett, ugyanis nem volt egy szék sem, amire leülhetett volna. Kiemelte, korábban és azóta sem tapasztalt semmit, ami miatt a mentőkre vagy a betegszállítókra egy rossza szava is lehetne, de mélységesen felháborította, hogy azt állították neki és családtagjainak is, hogy nem rendeltek betegszállítást férjének a kérdéses időpontban. Felkerestük a klinikát, ahol nem kívántak nyilatkozni, de arról tájékoztattak, hogy megrendelték a betegszállítót, amit tudnak bizonyítani is. Mivel a hívások a mentőkhöz futnak be, írásban fordultunk egy hete az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetéhez.

Zentay Attila

regionális igazgató arról tájékoztatott, hogy vizsgálatot kezdeményeznek, múlt hét péntekre ígértek tájékoztatást, azonban még nem kaptunk választ megkeresésünkre.

Egyelőre tehát nem tudni, hogy kinek a hibájából töltötte az urológiai osztály folyosóján az éjszakát a házaspár, mihelyst kiderítettük, beszámolunk a részletekről.

A II. Kórház urológiai osztályán, a folyosón volt kénytelen tölteni az egész éjszakát egy idős asszony beteg férjével,...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 7.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.