Közélet

Menekül a Cserepes sori piac igazgatója a bérlők elől – a sajtó megjelenésére hivatkozva nem tárgyalt senkivel

Menekül a Cserepes sori piac igazgatója a bérlők elől – a sajtó megjelenésére hivatkozva nem tárgyalt senkivel

2016. március 27., vasárnap
Menekül a Cserepes sori piac igazgatója a bérlők elől – a sajtó megjelenésére hivatkozva nem tárgyalt senkivel
cserepes_sori_piac01_gs

A díjemelés és az áfabevezetés miatt felháborodott Cserepes sori piac bérlői megbeszélésre invitálták a társaság élére januárban kinevezett Rácz Attilát szombaton délután, aki meghallgatta a kereskedők érveit és kérdéseit, majd elviharzott, mondván, mivel jelen van a sajtó, nem kíván semmilyen felvetésre reagálni.

„Idehívtak engem, arról volt szó, hogy beszélgetni fogok a kereskedőkkel. Ennek ellenére önök idecsődítették a sajtót, és ebből egy médiaeseményt kreálnak, amihez sok sikert kívánok, de ebben nem kívánok részt venni” – mindössze ennyit mondott

Rácz Attila

ügyvezető igazgató a Cserepes sori piac bérlőinek, vagyis megjelenésünk nyomán egy álindokot talált arra, hogy ne kelljen semmilyen kérdésre válaszolnia az érintetteknek és gyorsan el is hagyta a helyszínt, amit a bérlők zúgolódva és tapssal fogadtak. Azt is megtiltotta egyébként az

MSZP-s

cégvezető, hogy a sajtó képviselői felvételeket készítsenek a helyszínen, így – hogy elkerüljük a jogsértést – a piac területén kívül beszélgettünk a kereskedők képviselőivel, fotóink is közterületen készültek. Ahogy

megírtuk

, a zúgolódó árusok múlt hét szerdai demonstrációjuk után egy petíciót juttattak el Rácz Attilához, melyben kifogásolták az április elsejétől tervezett díjemelések mértékét, illetve az áfa bevezetését, mondván, hogy azt a bérlők zöme nem tudja visszaigényelni, ráadásul ha valaki területet ad bérbe, akkor nem köteles áfát felszámolni, bár erről dönthet a társaság. A bérlők felvetették azt is, hogy a díjemelés hátterében az állhat, hogy tönkre akarják tenni a kereskedőket, mert ha nem tudják kifizetni a bérleti díjat és odébbállnak, akkor sokkal könnyebb lesz eladni a területet, és például egy újabb áruházláncot felhúzni a helyére. Ez utóbbit pedzegette a baloldali

Népszabadság

is, mint írták, a piac területe „csokos lakóparknak is kiválóan alkalmas lenne, ha a városnak sikerülne innen politikai veszteség nélkül kiszorítani a szegényeit”. Rácz Attila korábbi megkeresésünkre azt

közölte

, hogy nem tekinti a kereskedők megkeresésének a petíciót, és azt is írta, hogy vele bárki tárgyalhat, csak előzetesen időpontot kell egyeztetni titkárnőjével. Az új díjszabást igazságosnak nevezte, az áfa bevezetése pedig szerinte a „hatékony, racionális gazdálkodás feltétele”, illetve arról is tájékoztatott, hogy a pavilont bérlők kétharmada vissza tudja igényelni a 27%-os áfát a fizetendő díjból. Nehezményezte, hogy a sajtón keresztül üzengetnek neki a kereskedők, majd felvette a kesztyűt, és a szegedi MSZP-s önkormányzat kezében lévő médián keresztül elkezdte kiteregetni az előző ügyvezető állítólagos szennyesét. Bár azt, hogy ez miként is hozható összefüggésbe az áremeléssel és az áfa bevezetésével, a Cserepes sori piac bérlői sem értik. „Ha voltak visszásságok a piacon, akkor annak van egy jogi útja, de nem az, hogy mindenkit egységesen sanyargatnak!” – így összegezték a kérdést a

Cserkó – Árusok a Facebookon

csoport tagjai, ők ugyanis inkább arra kíváncsiak, miként lehet azt nyilatkozni egyes médiumoknak, hogy az új díjszabási rendszerrel jobban járnak a bérlők, amikor például a 2500 forintos helypénz helyett 4100-at kellene fizetniük...

cserepes_sor_piac0_gs

A piac szombati zárása utáni időpontra időzített megbeszélésen a bérlők mellett egyébként megjelent

Rózsavölgyi József

Fidesz-L.É.T.-es önkormányzati képviselő, láttuk a Civil Városi Unió titkárát,

Beck Gábort

is, a Tisza Lajos Közéleti Egyesületet pedig

Német Ferenc

képviselte. Miután a piac igazgatója válasz nélkül hagyva a bérlőket elviharzott, felvetődött, hogy egyesületet alapítanak, hogy hatékonyabban tudják érdekeiket képviselni. A piacosok által kezdeményezett

aláírásgyűjtés

egyébként tovább folytatódik, szombatig 4600-an fejezték ki támogatásukat aláírásukkal. A kereskedők egyik képviselője,

Hamza János

a sikertelen találkozó után portálunknak kifejtette, nem elfogadható, hogy a piacvezetés diktál, a bérlőnek pedig semmihez nincs joga. Úgy értékelte, hogy Rácz Attila egyes sajtóorgánumoknak adott nyilatkozataiban ködösít, pont ezért szerették volna, hogy a szombati megbeszélésen valljon végre színt. Hangsúlyozta, nem mondanak le a tervükről, hogy a városháza előtt fognak demonstrálni, szeretnék elérni, hogy a bérlők által választott háromfős bizottsággal üljenek le tárgyalni, hogy valamiféle kompromisszumra jussanak a felek.

Váczi Zoltán

azt hangsúlyozta, hogy a piac gazdasági adatai nem indokolják a jelentős díjemelést, illetve fontos tudni, hogy az áfa bevezetése sem kötelező a hatályos törvény értelmében, amennyiben valaki területet ad bérbe, ráadásul ez nem szolgálja a bérlők érdekeit sem.

Váczi Tibor

leszögezte, elmennek a végletekig, nem fogják aláírni az új szerződést, szerinte elképzelhető, hogy hamarosan 80%-kal kevesebb árus lesz a piacon...

A sajtó képviselői előtt nem volt hajlandó reagálni a Cserepes sori piac bérlőinek kérdéseire Rácz Attila, az intézmény MSZP-s igazgatója - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=621663

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.