Kultúra

Március idusa játszóházzal és Afrika-búcsúval a Móra-múzeumban

Március idusa játszóházzal és Afrika-búcsúval a Móra-múzeumban

2016. március 11., péntek
Március idusa játszóházzal és Afrika-búcsúval a Móra-múzeumban
jatszohaz_0315

Március 15-ét játszóházzal, tárlatvezetésekkel és ingyenes kiállításokkal köszöntik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Ez a nap pedig a búcsú ideje is lesz: a nemzeti ünnepen látható utoljára a „Csak a jó meleg Afrika!” című tárlat a Kultúrpalotában, melyet közel 25 ezren láttak.

Ingyenes játszóház és kiállítások várják az érdeklődőket a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a nemzeti ünnep apropóján március 15-én. A gyermekek nemzeti színű lobogót, virágot, valamint huszár álarcot készíthetnek a kupolában, a felnőttek pedig óránként ajándék tárlatvezetéseken vehetnek részt az állandó és időszaki tárlatokon. Ezen a napon zár az Afrika-kiállítás: az afrikai vadon különleges világát már közel 25 ezren látták, aki pedig eddig nem járt volna a tárlaton, az március 15-én még megteheti. A gyermekeket és felnőtteket maszáj ház, vadles, szurikáta-bújkáló, frissen „született” tanganyikai sügérek és izgalmas kalandok várják a kiállításon. Március 15-én egész nap ingyenesen látogathatóak az állandó és időszaki kiállítások, a látványtárak (arany, néprajzi, természettudományi) belépőjegye pedig 500 Ft/fő, 1000 Ft/család lesz a Móra Ferenc Múzeumban. Ezen a napon a Fekete ház és a Kass Galéria zárva tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.