Közélet

Golgota-csoportot avattak fel Alsóvároson + FOTÓK

Golgota-csoportot avattak fel Alsóvároson + FOTÓK

2016. március 26., szombat
Golgota-csoportot avattak fel Alsóvároson + FOTÓK
szilagyi_arpad_feszulet1_gs

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület székhelyén lezajlott eseményen részt vett B. Nagy László, Kakas Béla, Gyulay Endre és Szalay István is.

„Minden embernek van egy keresztje, nekem is. Pár hónap híján nyolcvan éve hordom a magamét. Ha valamit nem jól csináltam, akkor a kereszttel együtt elestem. Azt szeretném, hogy ez a kereszt a korpusszal és a Jézus Krisztus keresztjével együtt alkosson egy új keresztet, s segítse hátralévő időmben a munkámat” – e szavakkal indokolta

v. Szilágyi Árpád

a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület székhelyén (Szeged, Földmíves u. 13.) felállított Golgota-csoport létrehozását. „Aki ehhez a feszülethez eljön mondjon egy imát, hogy

Bálint Sándort

a teremtő urunk mielőbb maga mellett tudja” – a városvédő polgár bízik abban, hogy a nagy néprajztudóst hamarosan boldoggá avatják. Hangsúlyozta, szeretné a

Mária

zarándokútvonalat is segíteni, akár mint szállásadó. „A kereszt egyszerre jelenheti azt, hogy a lázadó ember megtalálja Istent, illetve azt, hogy a lázadó ember megtalálhatja a kiengesztelődést, s ezzel együtt a feltámadást” – mondta

Gyulay Endre

nyugalmazott megyés püspök, aki két bibliai – egy ószövetségi és egy újszövetségi – részlettel támasztotta alá szavait. Ezt követően megáldotta és megszentelte a keresztet.

szilagyi_arpad_feszilet2_gs

„A megható és a tisztelet szavakat kevésnek érzem ezen alkalomból” – kezdte beszédét

Kakas Béla

, a megyei közgyűlés elnöke. „Mikor

Jézus Krisztus

kereszthalála és feltámadása egy üzenet számunkra. Hol tart most a keresztény Európa? Vajon, ha át tudnánk adni azt a hitet, amit most megtapasztalunk az európai nagyközönségnek, hogy onnan merítsen erőt a küzdelmekhez, akkor talán tudnánk valamit segíteni. Kereszténység nélkül ez a mostani népvándorlás beláthatatlan következményeket hozhat. Bízom benne, hogy a keresztény hit, az összefogás, az összetartás – amely nemzettudatunkat is az egyik alapja – erőt adhat ehhez. Keressük még az utat, még az út elején vagyunk. Ami itt ebben a házban, egy cseppnyi helyen történik, az lehet európai példa. Mikor elmondunk egy imát, akkor gondoljunk nemzetünk és Európa sorsára is” – kérte Kakas Béla.

B. Nagy László

, Csongrád megye fejlesztési biztosa, országgyűlési képviselő beszédében rámutatott, fontos megtartanunk Szeged értékeit. Bálint Sándor az Alföld kiváló néprajzi és vallási kutatója jelentős szerepet játszott e hagyományok megőrzésében. „A Közéleti Kávéház több évtizedes története során különböző emberek gyűltek össze, beszélgettek, vitatkoztak, de egy dolog mindig jellemző volt: a békesség” – mutatta be

Szalay István

azt a közösséget, amelynek ő kuratóriumi elnöke, Szilágyi Árpád pedig az egyik aktív tagja. „Mi ragasztottuk rá Szilágyi Árpádra a városvédő polgár kifejezést, ő az, aki tényleg mindenét feláldozza a hagyományok megőrzéséért, láthatjuk ennek eredményét kint a kertjében” – fogalmazott a volt egyházügyi államtitkár. Zárásul azt kívánta, hogy ebben a kertben ne csak civilként, hanem boldoggá avatottként is jelen lehessen Bálint Sándor emléke. Az eseményen fellépett

Takács Éva

népdalénekes is.

"A kereszt egyszerre jelenheti azt, hogy a lázadó ember megtalálja Istent, illetve azt, hogy a lázadó ember megtalá...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.